Női alkotók és előadások Debrecenben – IV. MagdaFeszt

Október 1-től ismét a nők irodalmi, művészeti jelenlétére, a női identitásra, a női tapasztalatra és kifejezésmódra fókuszál a Csokonai Színház negyedik alkalommal megrendezett programsorozata, a MagdaFeszt.

„A fesztivál női alkotókra, női szempontokra koncentrál a társművészetekről sem megfeledkezve, olyan, nemzetközileg is izgalmas projektekkel, amelyek kortárs, mai eseménysorozattá teszik – mondta a MagdaFesztről Puskás István, Debrecen alpolgármestere. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója azt a kezdeti szándékot hangsúlyozta, amellyel 2017-ben megalapították a fesztivált: Szabó Magda 100. születésnapján egy olyan összeművészeti eseményt szerettek volna létrehozni, amelyet a debreceni születésű írónő életműve inspirál, és olyan egyedi, izgalmas produkciókat lát vendégül, amelyeket érdemes megismernie a közönségnek.”

A MagdaFesztre meghívást kapott a kortárs román színház egyik legizgalmasabb alkotója, Gianina Cărbunariu, a nagyváradi társulat pedig október 5-én a CSIL (Csokonai Irodalmi Labor) Pódiumtermében mutatja be a Cărbunariu szövege alapján készült, megtörtént esetet feldolgozó, A tigris című előadást. 2011. december 13-án a szebeni állatkertből az etetője gondatlansága miatt elszabadult egy tigris. Az állat órákig csatangolt a városban, míg a rendőrökből, vadászokból és állatkerti gondozókból álló csapat bekerítette és lelőtte altatóinjekcióval. Majd puskával. Mockumentary play, írja darabja alcíméül Gianina Cărbunariu, aki a tőle megszokott módon egy bulvárhírré silányult valós esemény apropóján ír a kortárs európai társadalomról.A fesztiválon vendégül látják a Dumaszínház tagját, Ráskó Esztert a NagyÁrpi című önálló estjével, aki a vlog sorozatából is ismert kendőzetlenséggel mesél a nővé, partnerré, anyává válás rögös útjáról. A Csokonai Színház két társulati tagja, Majzik Edit és Varga Klári is elhoz egy-egy Budapesten készült saját produkciót. Majzik Editet az Egyasszony szerzője, Péterfy- Novák Éva A rózsaszín ruha című tárcanovelláiból készült, október 2-án játszott előadásban, míg Varga Klárit a Szent Margit életét feldolgozó Oldás-Áldásban (október 4-én) láthatja majd a közönség. A rózsaszín ruha történetei a női „hétköznapokról”, női barátságról, szerelmekről, házasságokról, csalásokról és csalódásokról szólnak. A gyermeki rózsaszín álom a majdani felnőtt korról, a boldogság elérésének és megtartásának a hite, amely a felnőttkori csalódások során természetszerűen összetörik.

A Kőszegi Várszínház Grecsó Krisztián új regénye, a Kádár-kor világát idéző Vera színpadi adaptációjával érkezik a fesztiválra. A szerző a közelmúltat faggatva keres a jelenben is releváns válaszokat egyetlen nagy nyomozás történetében. Vera, a főhős, miközben először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt, arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki. Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? A Göttinger Pál rendezésében készült produkciót október 3-án láthatja a közönség a CSIL Pódiumtermében.
A MagdaFeszt képzőművészeti kiállításokkal, filmvetítéssel, beszélgetésekkel várja az érdeklődőket. A Nők a piacon című, október 4-én tartott kerekasztal-beszélgetésen Halász Rita író-művészettörténésszel, Nagy Márta Júlia költővel és Nagy Lea költővel a könyvpiacon való érvényesülés lehetőségeiről beszélget Gemza Péter színházigazgató.

A MagdaFeszten itt lesz a Leopold Bloom-díjjal kitüntetett Németh Hajnal médiaművész, aki Tar Sándor Szőke város című verse alapján készített filminstallációját hozza el. Maga az eredeti vers, ellentétben Tar szociografikus írásainak tárgyilagosságával, egy személyes hangon megszólaló kép a társadalomról és a történelemről, mely egy német nő iránt érzett szerelem fényében, a psziché mélyéről tükrözi a világot.

Október 2-án 15 órától „A közönség jó! Ne félj semmitől.” címmel Szeleczky Zita életútjáról kezdődik beszélgetés a külföldön való művészi boldogulás nehézségeiről az emigrációba kényszerült magyar színésznő magánlevelezésének nemrég kiadott kötete alapján.

Fazakas Júlia Básti Lajos-díjas színésznő még a karantén alatt határozta el, hogy híres festményeket egy szál telefonnal, különböző applikációk használatával, az otthonában talált tárgyakból, némi sminkkel, ügyes utómunkával és sok-sok kreativitással reprodukál.
A Parafrázisok című kiállítás október 1-jén 17 órakor kezdődik a Csapó utcán.

Redline, Betti, Narancs Útlevél, Vércsék. A Malter Vándor Filmfesztivál nőkről, serdülőlányokról mesélő rövidfilmjeiről Szénási Miklós író, újságíró és Váró Kata Anna esztéta beszélgetnek október 3-án 16 órától a CSIL Kiállítóterében.


IV. MagdaFeszt
Csokonai Színház
2021. október 1-5.