Ugrás a fő tartalomra

MOST ÉPP EZ

Grisnik Petra 35 éves

Ma ünnepli 35. születésnapját Grisnik Petra Junior Prima-díjas színésznő, Göttinger Pál rendező felesége. Grisnik Petra 1986. október 16-án látta meg a napvilágot Pécsett, egy horvát nemzetiségű családban nevelkedett a város melletti Kökényben. Már gyermekként megcsillogtatta művészi tehetségét, ugyanis 1999-től kezdve fellépett a Pécsi Horvát Színházban. Természetesen ezen a pályán folytatta, 2008-ban fejezte be a Kaposvári Egyetem színművész szakát, majd gyakorlatát a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltötte. 2008 és 2014 között ennél a társulatnál talált otthonra, 2014-től kezdve viszont szabadúszó. Eddigi pályafutása során játszott már a Rómeó és Júliában, a West Side Story-ban, A víg özvegyben, a La Mancha lovagjában, az Egérfogóban, a Nyolc nőben és a Csoportterápiában is, de nem idegenek számára olyan közkedvelt darabok sem, mint a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Játék a kastélyban vagy a Száll a kakukk fészkére. Jelenleg több előadása is műsoron van, például a Kolibri Pincé

“EZ A KÖZÖNSÉG HITT BENNÜNK” – INTERJÚ LŐRINCZY GYÖRGGYEL

Lőrinczy György nagy projektekből érkezett májusban a Teátrum vezetői székébe, melyet nyílt pályázat útján nyert meg. Szentendre ugyan kisváros, de Teátruma országos hírű, csemegéket kínáló programsorozat, immár 52 éve. Ezért is volt kérdés, miképpen mutatkozik be az új igazgató a Teátrumnak és a Teátrum Lőrinczy Györgynek. A kulturális menedzser sztárokat felvonultató sajtótájékoztatóval és egy hirtelen megszervezett, nem mindennapi örömzenéléssel adta meg a kezdőhangot a nyárnak, ami utána teltházas előadásokkal folytatódott. Fellépett 13 Kossuth-díjas művész, számos független társulat, láttunk jól bevált produkciókat, és már-már kísérleti, izgalmas előadásokat is.

Ugyan a repertoár nagy részét tavalyról örökölte, Lőrinczy már most hozzá tudott adni egy plusz ízt a fesztiválhoz. Összegeztük a tapasztalatait, beszélgettünk sikerekről, nehézségekről, tervekről, és arról, miért fogadta estéről-estére személyesen a nézőket a MűvészetMalom kapujában. De az is kiderült, hogy hívják a rejtélyes és nyugodt vörös macskát, aki néha felbukkant az előadások alatt.

Kérlek fogalmazd meg egy szóban, milyen volt az első nyarad Teátrum vezetőként!

Élvezetes.

A fesztivál igazgatása, menedzselése, igazi flow-élmény volt?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de én mindig abból indulok ki egy projektnél, hogy én magam örömömet leljem a létrehozásában. Hiszen csak akkor van meg az esély arra, hogy másnak is élvezetes lesz az eredménye. A kollégáim és én örömünket leltük a munkában, ezt állíthatom. Fontos és pozitív visszajelzés volt, hogy az új helyszínen, a MűvészetMalomban, az ottani munkatársak milyen sokat segítettek nekünk, és milyen lelkesen nézték estéről-estére a repertoárt. Persze látjuk a hibákat is, tudjuk, hogy van miben javulni.

A Teátrum 52. nyarán hány produkció állt színpadra?

28 produkcióból 32 előadás volt, a gyerekelőadásokkal és a – szakmailag is nagyon fontos – Nyílt Fórum felolvasóestekkel együtt. Ebből egyértelműen ősbemutatók voltak a Rost Andrea feat, azaz Andrea könnyűzenei estje a Hot Jazz Banddel, a Gergye Krisztián rendezte Szinesztézia, és a Csend-etűdök, amit Szokol Judit állított színpadra. Emellett voltak olyan előadások is, melyeket bizonyos értelemben vehetünk akár ősbemutatónak is, mert A kékszakállú herceg várának két zongorára átírt változata itt került először nézők elé.
De ide tartozik a Nevetséges sötétség is, ami ugyan hangjátékként már létezett, de színpadon nálunk valósult meg. Valamint Denis Kelly nagyhatású darabját, az Árvákat is Szentendrén játszották először hazánkban.

Sok, szám szerint 9 előadás a Szentendrei Teátrum koprodukciójában jött létre. Ez mit jelent a gyakorlatban? Hogy segítette a Teátrum ezeket a projekteket?

Minden fesztiválnak érdeke, hogy unikális programok is legyenek a repertoárjában. Kisebb rendezvénysorozatok, mint amilyen a Teátrum is, ritkán tudnak egyedül finanszírozni egy előadást, de nem is tudnák – szaknyelven szólva – kijátszani. Ezért praktikusak az együttműködések. Például a Kőszegi Várszínházzal közösen finanszíroztuk a Szinesztéziát, amit itt is és ott is előadtak. Együttműködésnek azt hívjuk, amikor nem csak az történik, hogy kifizetjük egy előadás fellépti díját, hanem magába a létrehozásába is beszállunk anyagilag, és adott esetben kreatív munkával.

Hogy alakult a jegybevétel?

Jobban, mint vártuk. A többi fesztiválhoz és a színházakhoz hasonlóan nem tudtuk belőni, mire számíthatunk a pandémia után. Biztos érzékelték a nézők, hogy 2019-hez képest nem nőtt a helyár, ami egyébként is alacsonyabb, mint a magyar átlag. Beigazolódott azok jóslata, akik szerint a bezártság után a nézők nagyon vágynak majd színházba. Én azt hittem visszafogottabb lesz az érdeklődés, de a magyar kultúraszerető közönség minden várakozásomat felülmúlta. Viszont a jegyvásárlási szokások átalakultak: a nagyon keresett előadásokra pár héttel előre megvették a jegyüket az emberek, a többi előadásnál az utolsó napokban lendült meg a jegyeladás. Tehát a nézők már rövidebb távon tervezik a programjaikat.

Dedikált célod volt, olyan rendezvénysorozatot teremteni Szentendrén, hogy a nézőknek ne kelljen Pestre menniük előadóművészeti élményért. Ezt a célt elértétek, a nyár teltházzal ment, a nézők javarésze a térségből jött.

Engem meglepett, hogy milyen erős a Dunakanyar közönsége, hogy tényleg értékelik az érdekes előadásokat. Sok arc köszönt vissza, akik legalább 8-10 estén itt voltak, de olyan is volt, aki az összeset látta. Említettem már más interjúban, hogy kisvárosban még nem csináltam ilyen jellegű rendezvényt, ezért ez nekem tényleg sokat jelentett. Volt budapestiként a fővárosi nézőkben is gondolkodtam, amikor pályáztam a munkára. Őket szintén meg tudtuk szólítani.

Úgy érzékeled, hogy bővült a Teátrum eddigi törzsközönsége?

Igen, de ez nem könnyű, mert sokféle műfajú, stílusú repertoárt raktunk össze. A hangsúly mindig a színvonalon van, ezt nem tudom elégszer elmondani. További kellemes meglepetés volt, hogy ez a közönség hitt bennünk, és olyan előadásokra is eljöttek, ami némiképp kísérleti volt számukra. Erre jó példa az Operabeavató, mert itt először nem ismerték ezt a produkciót, de bizalmat szavaztak neki, majd rácsodálkoztak, milyen remek mulatság volt.

Nyár elején, a SzentendREstart nyitóesten összehoztad a Dunakanyar sok első osztályú művészét egy fantasztikus örömzenélésre. Jövőre is számítasz ilyen együttműködésre?

A SzentendREstart tulajdonképpen egy „luxuseste” volt, mert a nyitókoncert művészei, Falusi Mariann, Fischl Mónika, Szvorák Katalin és Molnár Levente önmaguk elvittek volna egy-egy teljes showt. A város és a térség színvonalát mutatja, hogy jókedvvel összejöttek, és 20 perces blokkokban énekeltek nekünk. Mindenképpen szeretnék még ilyet, ebben az ötletben nagy tartalékok vannak. Sok művészhez egyszerűen az egyeztetés miatt nem tudtunk eljutni idén.

Az előadások előtt – talán két este kivételével, amikor máshol kellett megjelenned -, ott álltál a MűvészetMalom ajtajában, és fogadtad a nézőket. Ez milyen élmény volt?

Én ezt imádom! Nagyobb eseményeknél is így tettem, amin sokan csodálkoztak, de ez nekem nem áldozat, hanem természetes gesztus. Házigazdaként vagyok jelen, ez az egész olyan, mint egy vendégség, és én olyan családból jövök, ahol a barátok, a vendéglátás fontos dolog. Őszintén szólva, ez a legélvezetesebb része a munkámnak. Kifelé menet a nézők értékes visszajelzéseket adtak nekem, mondták, hogy ez az előadás nagyon jó volt, de olyan is volt, mikor közölték, hogy na ez nem tetszett, a múlt heti darab jobb volt. Teátrum házigazdaként is az emberi kapcsolatok, a kommunikáció érdekel a legjobban.

Mi a legmerészebb víziód 2022-re?

A legmerészebb vízió az, hogy visszanyúlva a Teátrum legjobb hagyományaihoz, megtaláljuk azt a speciális, bejátszható teret, ahol egy kizárólag idekészült produkciót többször elő tudunk adni a nyár folyamán. Ennek sok vonzata van: anyagi, hogy meg tudjuk valósítani, legyen meg ez a hely a városban, ezt a helyet le tudjuk zárni hetekre stb. Ideális esetben ez az előadás a Szentendrei Teátrum produkciója lesz, ami egy-két más szabadtéri színházban megy még, és kész, máshol, később nem játsszák. Tehát vagy megnézed a nyáron, vagy lemaradtál róla. Ebben a jövőbeli előadásban össze fog csengeni a szakmai ambícióm a közönségigénnyel, egyértelműen unikális estét szeretnék megvalósítani. Nem lehet majd azt mondani, mint mondjuk idén, a Forte társulat által előadott Az égő háznál, hogy hideg van, majd megnézzük ősszel a Szkénében. Pedig Az égő ház az egyik legkiemelkedőbb produkció volt, olyan különös világ megteremtésével és páratlan színészi munkával, amit csak a legnagyobbaknál láthattunk, mint például a legendás, orosz Gaudeamus előadásban. Azt gondolom, hogy Horváth Csaba és társulata úgy lakta be a MűvészetMalom terét, hogy az máshol nem reprodukálható. (Bár a Szkéné kiváló igazgatója, Tana-Kovács Ágnes kérdezte is viccesen, hogy mennyiért adom kölcsön a díszletet – azaz a Malom teljes épületét -, háttérnek.) De visszatérve a jövő évi, legmerészebb álomra: az egyedi, és egynyári produkciók mellett szól az a rendkívüli, friss energia is, ami akkor alakul ki, amikor nagyon különböző társulatokból jött színészek végre együtt dolgozhatnak. Szeretem kitalálni, hogy kik fognak jól együttműködni. De az őszi-téli szezonra is vannak terveim, többek közt a PMK (Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár) színháztermével.

És mik az egyéb tervek jövőre, min szeretnél változtatni?

Szeretnénk bővülni, az idei 200 fő helyett 260 embert befogadó nézőteret létrehozni a Malomban. Szeretnénk az érzékelhetően nagy érdeklődést kiváltó előadásokból többet játszani. Kicsit szűkíteném a repertoárt, ami nem könnyű vállalás, mert már most tudom, milyen sok jó előadással fognak megkeresni.
A zenei és operaprogramok is kitűnően érezték magukat nálunk, azokat szeretném megtartani. Valamint, ha lesz rá anyagi lehetőségünk, a Barcsay udvaron alakítanánk ki a zenei helyszínt, hisz ott évtizedekig működött egy legendás jazz-udvar.

Mi volt a legnagyobb tapasztalatod a nyáron?

Az, amit eddig is tudtam, hogy egy ilyen projekthez kell egy nagyon jó csapat, hogy ez nem egyszemélyes játék. Ez a csapat megadatott.

Melyik volt a legmeghatóbb pillanat?

Nekem személyesen a már említett Horváth Csaba, valamint Herczku Ági fantasztikus előadásai, mert velük többévtizedes barátság köt össze. Mint Teátrum munkatársnak, a Hat tánc előadás előtti esővíz felmosása együtt a nézőkkel, és A kékszakállú herceg vára volt a csúcspont. Mindezek mellett az indulás, a sajtótájékoztató, ahol Rost Andreától Hajduk Károlyig rengeteg nagyszerű művész jött el promózni a Teátrumot.

Mi volt a legnagyobb siker?

Nagyon különböző sikereink voltak. Az is siker volt, amikor Molnár Piroska és Jordán Tamás a Kései találkozásban elbűvölték a közönséget, és az is, amikor Gergye Krisztián a Szinesztéziában egy teljesen járatlan úton járt, és az előadása össze volt kötve egy pop-up kiállítással. Vagy Bordás Barbara csodás beugrása az Operabeavatóba, aki előadás közben érkezett meg egy másik produkcióból, és tapsosan vonult fel a színpadra a nézők között. Beképzelten mondhatom, hogy minden siker volt, de többféle siker.

Mi okozott stresszt?

Természetesen az időjárás, ami szerencsére csak a Love Letters estjén tréfált meg minket. Ez egy kétszer elhalasztott előadás volt. Hernádi Judit és Gálffi László naptárában nem volt másik szabad este, nem tudtunk esőnapot kitűzni. Ráadásul a nézők egy részének legalább egy éve megvolt a jegye, nagyon várták a produkciót. A meteorológiai előrejelzés vihart jósolt, ezért nekem a biztonság érdekében hoznom kellett egy felelős döntést, így mindent átszerveztünk a PMK színháztermébe. Ott viszont nincs légkondicionálás, ezért baromi meleg, fülledt volt a levegő. A vihar persze nem jött, így a nézők egy része azt gondolta, hogy ok nélkül „fullasztom meg” őket. Az a legstresszesebb, amit nem én befolyásolok, és az időjárás ilyen. Ebből az a tanulság, hogy jövőre mindent eleve esőnappal szervezünk.

Melyik nap nézted legtöbbször a met.hu-t?

Az utolsó előadáson, a Hat táncon, ami sajnos el is maradt.
A szabadtérnek nem is az eső, vagy a futó zápor a legnagyobb ellensége, hanem a hideg. Egy szép nyári estén ingujjban, nyári ruhában, csodás dolog szabadtéri színházban ülni. Az augusztus végi hidegebb esték viszont engem rémesen megviseltek, mert azt éreztem fázik a közönség. A fellépők kevésbé, őket vitte a flow. (nevet)

Mi volt a legérdekesebb visszajelzés?

Az Árvák előadás megítélése a közönség részéről. Sok minden volt a palettánkon, a Rost Andrea énekelte felhőtlen kupléktól a nehéz témájú, káromkodós Árvákig, a kísérleti jellegű 3Nővértől a posztmodern Nevetséges sötétségig. Ezért arra biztatom a nézőket, hogy nézzenek kicsit utána mit ígér a produkció, hogy be tudják lőni kb. mire számíthatnak. De persze volt olyan is, hogy valaki az első húsz percben idegenkedett az előadástól, aztán magával ragadta a játék.

Hogy hívják a vörös macskát, aki néha nagy nyugalomban megjelent a nézőtéren vagy a színpadon?

Carlos a neve. Ő sajnos csak egyszer lépett a világot jelentő deszkákra, Az élet értelme, azaz Mácsai Pál és Lukács Miklós estje alatt, mikoris átsétált a színpadon. Úgy tűnik, csak Örkény érte el az ingerküszöbét. (nevet) Carlos egyébként a koncerteken meg a lazább estéken szabadon jöhetett-mehetett, viszont a drámai produkcióknál megkértük a gazdáját, hogy csukja be a lakásba. A Kékszakállú alatt, hogy úgy mondjam, dramaturgiailag nem lett volna szerencsés a jelenléte. (nevet) Valamint vannak fecskék is, akikre nagyon vigyáztunk. Komoly logisztika volt kitalálni a díszletet, hogy meglegyen a repülési járatuk, ha netán egy díszlettel eltakartuk a Malom pár ablaknyílását. De szerencsére a fecskéink már az első próbák alatt, egy-két kör után megtalálták új röppályájukat.