Remek előadások augusztusban Zsámbékon

Öt remek előadás augusztusban a Zsámbéki Nyári Színház ősfás színpadán! Többek között Kováts Adél, Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs, Ötvös András, Vecsei H. Miklós, Berecz István és Szabó Dániel láthatók az augusztusi előadásokban a Zichy-kastély kertjében.

Mácsai Pált ebben az évadban két előadásban láthatják a nézők Zsámbékon. Júniusban a Radnóti-esttel lépett színpadra, augusztus 5-én pedig az Azt meséld el, Pista c. legendás előadással érkezik a Zichy-kastély színpadára.
„Szerencsém van ezzel az előadással, mert csodálatos szöveg. 25 éve műsoron van, és ennek nem én vagyok az oka, hanem a szöveg nagyszerűsége. Mindenki, aki hallja, úgy érzi, hogy a saját felmenőivel találkozik.

Maga a szöveg nem változik, hanem én öregszem! Bizonyos elemek, ahogy az én élettapasztalatom változik, illetve a történelem folyik, alakul és eszerint hangsúlyok tolódnak el. Ahogy egy irodalmi szöveg is különböző fénytöréseket mutat, ahogy változik az idő… Sokkal jobban értem ma a felnőttkorból az öregkorba lépő Örkény gondolatait, töprengéseit, stációit, mint mondjuk 35 éves koromban.” (Mácsai Pál)

Mácsai Pállal Palkovics Mária beszélgetett ebben a videóban .

Tasnádi István: A fajok eredete c. többszörösen díjnyertes darabja Dömötör Tamás rendezésében Zsámbékon látható augusztus 7-én Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Thuróczy Szabolccsal a színpadon. A Nézőművészeti Kft. produkciója több mint száz előadáson van túl, többek között elnyerte a 2011-es Vidor Fesztivál Fődíját, valamint a Port.hu különdíját is.

„Darwin evolúciós elméletét csupán dobbantónak használtuk, az igazi fókusz a mindenkori társadalmi problémákra helyeződik. Szélsőséges helyzeteket szerettünk volna megmutatni. A vergődő, feltörekvő embert a maga kisszerűségével és tragédiájával” – vallja Mucsi Zoltán

A Legjobb alakítás díját nyerte el Ötvös András, Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója c. regényéből készült előadásával a tatabányai MOST FESZT-en. A fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: hogy egyedülálló lesz és hogy csemegepultos lesz. Hogy színt vigyen az életébe, beleveti magát Budapest és a Vásárcsarnok sűrűjébe. Egy darabig minden jól alakul…

„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam.” Az előadás augusztus 14-én látható a zsámbéki Zichy-kastély színpadán.

Az idei zsámbéki nyári sorozat a #kedvesZsámbék! c. közkedvelt felolvasószínház két rendhagyó előadásával zárul. A sorozat negyedik éve fut töretlenül nagy sikerrel Seres Tamás rendezésében vendégül látva a színpadon az ország vezető színészeit és zenészeit, akik egy-egy estére felépített dramaturgia mentén mégis számos spontán pillanattal, személyes kiszólással és persze csodálatos szövegekkel, gondolatokkal és zenékkel ajándékozzák meg egymást és a közönséget.

Az idei előadások különlegessége, hogy a népköltészetet a kortárssal keveri Berecz István néptáncos és Vecsei H. Miklós színművész részvételével.

„Irodalmi és népi kulturális fröccs. Csendes és vidám este a melegben. Szleng. De nem csak mai szleng, hanem a múlt század, esetleg századok szlengjei, aforizmái, sztorijai, legendái, szóhasználata és beszólásai. Sok-sok nevetés. De ehhez kellenek Önök is, hogy vegyék, vigyék a sztorikat, a legendákat, azért kicsit az álmaikat is.” (Seres Tamás, rendező)

A két remek előadás vendégei: Augusztus 21-én Kováts Adél és Vecsei H. Miklós színművészek, Berecz István táncos és Szabó Dániel cimbalomművész

Augusztus 28-án pedig Csákányi Eszter és Vecsei H. Miklós színművészek, Berecz István táncos és Szokolay Dongó Balázs fúvós.

A Zsámbéki Nyári Színház remek előadásairól bővebben és jegyek: itt