Indul az őszi bérletvásárlás hétfőtől a színház jegyirodájában

Augusztus 15-én, hétfőtől ismét várja a Szegedi Nemzeti Színház jegy- és bérletvásárlóit a Stefánia 6. alatti jegyirodában, ahol az első ötven bérletvásárló ajándék páros belépőt kap Rost Andrea és vendégei koncertjére az Újszegedi Szabadtérin. A 2022/23-as évadban összesen tizenhatféle bérlet és kétféle szabadbérlet közül választhatnak az előadások iránt érdeklődők.

Legdrágábban – 36 és 57 ezer forint között – most is a Nemzeti premier bérlethez lehet hozzájutni. Ez a két játszóhely mind a tizenkét bemutatójára helyet biztosít a tulajdonosának.

A legolcsóbb a Gregor József bérlet, amit már 5900 forintért is meg lehet vásárolni és amelyik három produkcióra – A bűvös vadász, A denevér és A kalóz című operára, operettre – érvényes.

A 2022/23-es évad előzetesen meghirdetett műsora változik: Giuseppe Verdi Falstaff című operája helyett A kalózt láthatja a szegedi közönség 2023 tavaszától.

A korábban megváltott bérletek automatikusan módosulnak, érvényesek az új előadásra.

A kalóz Verdi „a gályarabság éveiként” emlegetett alkotói periódusában született, mikor a zeneszerzőt elhalmozták megrendelésekkel, 8 év alatt tizenhárom operát komponált. A szövegkönyv alapjául szolgáló Byron költemény a romantika korában hatalmas népszerűségnek örvendett.

Verdi mellett megihlette Berliozt és a Giselle szerzőjét, Adamot is. A társadalom peremén rekedt, kitaszított ember a korszak kedvelt témája volt. Verdi is előszeretettel tette meg operáinak főhősévé a kurtizánt, a testi hibával élő Rigolettót vagy éppen a kalózt.

A március 24-ére tervezett bemutatót Göttinger Pál állítja színpadra.

Színházi jegyiroda
Szeged, Stefánia 6. (a nagyszínházi művészbejáróval szemben)
Nyitva tartás:
augusztus 15-tőlhétfőtől péntekig 10–17 óráig,
szombaton 10–12 óráig, vasárnap és ünnepnapokon zárva.
Telefon: 62/554-714; 62/554-715; 62/554-716