Ördögkatlan: tizenöt év romlatlanul

Szombaton ért véget az Ördögkatlan Fesztivál, Magyarország egyik legszínesebb összművészeti fesztiválja. Tizenöt év áll a Katlan mögött, a Baranya megyében létrehozott, több falvat érintő rendezvény máig megőrizte ártatlanságát és báját.

Sokadjára látogatok el a Nagyharsány-Beremend- Szoborpark-Vylyan Terasz-Villánykövesd-Mokos Pincészet tengelyén mozgó fesztiválra, korábban még Kisharsány is a helyszínek között szerepelt. A színház vonzott ide és minden ismerősömtől csak jókat hallottam a Katlanról, később a nyaram részévé vált. Velem ellentétben Sándor és barátja, Leó most először jöttek el a fesztiválra, már sokan hívták őket, de nem gondolták volna, hogy ennyire barátságos környezetbe csöppennek – A legmeglepőbb – mondja Leó – hogy egyetlen verekedős, balhés emberrel nem találkoztunk, akivel más fesztiválokon időnként szoktunk. Mindenki annyira pozitív, vidám és mosolygós. – Itt lehet találkozni a legjobbfej szülőkkel – folytatja a gondolatmenetet Sándor – egész családok tudnak eljönni ide, mert egyrészt minden korosztály számára van program, másrészt teljesen biztonságos.

Nemzedékek egy helyen

A Katlan valóban egy ötnapos kincsestár, ahol kisgyermektől a nyugdíjasig mindenki megtalálja a számára megfelelő programot. Nagyharsányban a Narancsligetben jellemzően családi programok, gyerekelőadások folytak, a villánykövesdi Teleki liget pedig a gyerekkoncerteké volt. Beremenden akár egész nap elfoglalhatták magukat a kicsik, ugyanis a Veled Kerek Tábor szervezője, Elek Ányos felelt értük. A nagyszámú fiatal mellett az idősebb generáció is képviseltette magát, ők is túlnyomórészt a színházra kíváncsiak, de a zenei és az irodalmi programokat is gyakran látogatják. Idén az egyik díszvendég épp a Líra könyv volt, a kitüntetett szerep kapcsán többek között Parti Nagy Lajos, Vámos Miklós, Erdős Virág és Závada Pál is részt vett a fesztiválon. A kortárs irodalom igen felkapott a fesztiválozók körében, a péntek esti kortárs verses estre sokan érkeztek. Fiatal és idős nézővel egyaránt találkozhatott az ember a festői Vylyan Teraszon: a Most, mikor a vers újra divatba jött Pál András és Rozs Tamás munkája, magára az Ördögkatlan Fesztiválra készült.

A jól beváltak és az új vendégek

Nemcsak a generációk számára, műfaji szempontból is kielégítő felhozatallal büszkélkedhet a Katlan. A megkérdezett Sándor és Leó kifejezetten a zene és a tánc miatt utazott a Villányi borvidékre. Kollár-Klemencz László zenekara, a Romungro Gipsy Band, a 30Y, a Bohemian Betyars és a Parno Graszt, valamint hazánk egyik legsikeresebb fiúbandája, a Carson Coma sokakat vonzott, az i-re pontot pedig a Kiscsillag tette föl. Mindemellett a színházkedvelők paradicsoma az Ördögkatlan, a tizenöt év során sok lett a visszatérő vendég, előadó és társulat egyaránt. Tevékenységét a közeljövőben beszüntető k2 Színház is itt tette meg első lépéseit, most pedig itt lehetett tőlük elbúcsúzni, öt napon keresztül. A k2 idén több előadással is szerepelt, köztük a 2014-ben bemutatott Züfeccel. – A Züfecet nosztalgiából néztük meg – mondja két pécsi hölgy, akik vérbeli katlanozók, a kezdetek, tehát 2008 óta járnak. – Örök programpontunk volt a k2 speciálisan minden évben ide készült előadása, nagyon szeretjük a társulat humorát. Az idei díszvendég, a Budapest Bábszínház egészen meglepett bennünket, még sosem voltunk ott előadáson, jó, hogy elhozták a Semmit, amiről már sokat hallottunk, de Pesten sose tudtunk rá elmenni. – A Semmi mellett a Szerb Antal-kód is az Andrássy úti színházból érkezett a Katlanra. A megkérdezett fesztiválozók külön kitértek rá, milyen öröm volt idén több bábszínházat látni.

Tervek és jelen

A Budapest Bábszínház több produkcióval érkezett és mellett itt tartotta a jövő évad egyik bemutatójának olvasópróbáját. A kortárs magyar szerzők szövegeiből felépülő Dekameron 2023-at Szikszai Rémusz rendezi majd. Szinte állandó résztvevő a fesztiválon Scherer Péter, akivel idén is együtt nevethettünk-sírhattunk Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül-előadásán. Ezzel szemben például Pokorny Lia neve újdonságként hatott, ahogy Básti Juli és Udvaros Dorottya sem gyakori vendég a Katlanon. Az Ördögkatlan 2022-ben kiemelten foglalkozott az amúgy is jelenlévő ukrán tematikával. Both Miklós Ukrán Udvarában idén végre ismét itt lehettek a Rokytne falubeli idős nénik, Rivnéből pedig hagyományőrző énekegyüttes és kézművesek ékeztek. Az Ukrán Udvarban idén háborús fotókiállítás szerepelt (Hölvényi Kristóf és Vörös Szabolcs fotói), a fesztivál egyik záróeseménye pedig egy ukrán-magyar lakodalom volt. Mindezek mellett idén a beregszászi társulat is szerepelt, akik a sok éve futó Tóték előadással képviselték magukat a fesztiválon.

Helyi adottságok

A nagy meleg miatt egyre több helyen láthattunk a fák közé felhúzott függőágyakat. Az így táborozók azt mondják, hoznak sátrat is magukkal, de abban inkább csak eső esetén alszanak, az éjszaka pár hideg óráját leszámítva kellemes a függőágyban aludni, hiszen a korai napsütés és fülledt levegő miatt a sátrakban reggel hét órától szinte lehetetlen megmaradni. A tikkasztó hőség valóban elviselhetetlen, főleg itt, a Villányi borvidéken, ahol a szőlőtermelésnek megfelelő kopár környezetben szinte semmi árnyék nincs. A szabályosan veszélyes hőség azonban nem tántorítja el a fesztivál szerelmeseit, sokan a délután egykor kezdődő előadásokra is elmennek, ami egyet jelent a tűző napon való sorban állással. A Katlanra az elmúlt évek során számos fontos kiegészítő mellett napernyővel és pléddel készültem, így árnyékban, ülve várhattam ki, mire bejutok egy előadásra és így szereztem magamnak sorszámokat. A sorszámok rendszere – tehát, hogy minden előadásra korlátozott számban lehet jegyet kapni a fesztiválban résztvevő faluk infópontjain – mindig napi izgalomban tartotta a színházrajongókat. Be lehet jutni sorszám nélkül is, de az komolyabb stratégiai előkészületet igényel: akár másfél órával az előadás kezdete előtt be kell állni a sorszámnélküli sorba. A Katlan megtanít sorban állni, türelmesnek lenni. A legbuzgóbbak hajlandók akár az infópultok mellett aludni, hogy legyen jegyük a kedvencükre. Az utóbbi években már van applikáció is, ahonnan pár sorszámot le lehet vadászni, de a keménymag a sorbanalvásban hisz. Évről-évre lenyűgöz, mit meg nem tesznek a résztvevők a színházért, a fesztiválon játszó művészek is úgy vélik, igazán megható, hogy ilyen erőfeszítéseket tesznek, hogy láthassák őket.

Tisztelet

A Katlan két örökös védnöke Cseh Tamás és Törőcsik Mari, mivel mindketten elhunytak már, idén mindkettőjük kiemelt emlékhelyet kapott, egy-egy szobát a Narancsligetben. Törőcsik Mari személye a kapcsán is érdekes, hogy a róla készült emlékest – Bérczes László szervezésében – képes volt egy estére, ha csak a részvét erejéig is, de kibékíteni a magyar színházi éra összekülönbözött szereplőit. Bérczes az esetre visszaemlékezve azt mondta „vállalt naivitással azt mondják, lehetséges a párbeszéd”. A szokásokhoz híven a fesztivál zárónapján, a nagykoncert után Bérczes a színpadra lépett a Katlan másik megálmodójával, Kiss Mónival és a szervező Katlancsapattal. – Mondhatnám, hogy mennyit dolgoztunk ezen a Fesztiválon, de mindegy lenne, mert az Ördögkatlan olyan, amilyen ti vagytok: szabad, elfogadó és Cseh Tamás szavaival élve, „a jobbik részetekkel fordultok a másikhoz”. Elnézve eddigi tapasztalataimat, így történt, így történik 15 éve, reméljük így is fog, romlatlanul.