Indul a tavaszi szezon: Kenyértörés is lesz a régi zsinagógában

Hosszú téli szünet után májusban ismét kinyit az Alterra Kortárs Előadóművészeti Központ a régi zsinagógában. A szegedi MASZK Egyesület ebben a hónapban nemcsak ide, hanem az IH Rendezvényközpontba is szervez izgalmas kulturális programokat.


Álmok családi háttér nélkül

Május 16-án a KV Társulat és a Láthatáron Csoport Kiállok magamért című előadásával indul a tavaszi szezon a régi zsinagógában.

A kortárs színházi előadás létrejöttét több hónapos aktív társadalmi kutatómunka előzte meg. Az alkotók olyan gyermekotthonokban felnőtt személyeket kerestek fel, akiknek mára sikerült kitörniük a nehéz gyermekkori körülményeikből és példamutató, a társadalomba integrált életet élnek. Összesen tizenegy emberrel készült mélyinterjú, ezeket felhasználva született meg a dokumentumszínházi előadás szövegkönyve.

A Kiállok magamért mindazokhoz szól, akik kíváncsiak, hogyan lehet támogató családi háttér nélkül, sok ezer buktató ellenére is küzdeni, kitartani és megvalósítani az álmainkat. Az előadás hétköznapi hősei ezt tették, ezt teszik, és ezért lehetnek követendő példaképek nemcsak az állami gondoskodásban nevelkedőknek, de valamennyiünknek.

Történeteiket Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsa és Urbanovits Kriszta mesélik el, az író-rendező Czukor Balázs.


Vera Szegeden Szeged napján


Szeged napján, május 21-én Grecsó Krisztián Vera című regényének adaptációja érkezik az egyesület szervezésében az IH Rendezvényközpontba.

Grecsó Krisztián regényének bemutatóját 2019 márciusában tartották Szegeden. Ezúttal a nagysikerű szegedi regény színpadi adaptációja érkezik a Kőszegi Várszínház és az Orlai Produkció előadásában az IH Rendezvényközpontba.

Vera egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán, Szegeden. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az...

A monodrámában Vera szerepében Grisnik Petrát láthatják a nézők, ő dolgozta át a regényt is színpadra, aminek rendezője Göttinger Pál.


Kérem, szavazzanak!

Május 25-én a Látóhatáron Csoport Kenyértörés – krónika a görög–perzsa háborúkból című előadását mutatják be a régi zsinagógában.

Az előadás a szolidaritás és a háború viszonyát vizsgálja, de nem aktualizál és nem ítélkezik: olyan univerzális kérdéseket feszeget, amelyek azóta léteznek, amióta az első ember fegyvert fogott a másikra.

De mivel ezek a dilemmák nemcsak háború idején aktuálisak, az író-rendező Fábián Péter és az alkotók lehetőséget kínálnak a nézőknek, hogy egymás érveinek megismerése és megvitatása után, közösen, de titkos szavazással hozzanak meg egy életbevágóan fontos döntést az izgalmas színházi este végén.