BENEDEK MIKLÓS GÁLVÖLGYI JÁNOS ÜGYÉRŐL: “NEM LEHET, HOGY BEFEJEZETLENÜL ÉRJEN VÉGET A PÁLYAFUTÁSUNK”

Benedek Miklós elárulta, hogy felkavarta a Gálvölgyi-ügyben a mentős botrány, ugyanis ugyanezt átélték a feleségével, amikor több mint 40 percet kellett várniuk a segítségre.

Mint ismert, Gálvölgyi János május 10-én otthonában lett rosszul, légzési nehézségekkel küzdött, majd miután lányai mentőt riasztottak hozzá, az nem érkezett meg a házhoz, így a családja vitte kórházba. A színészt a héten kiengedték a kórházból, azonban nem maradhatott otthon sokáig, ugyanis hétfőn szanatóriumba vonult.

Kollégája, Benedek Miklós is megszólalt most az ügy kapcsán. A színészt is megviselte, ami Gálvölgyivel történt, már csak azért is, mert kísértetiesen hasonlít a helyzetük. Az elmúlt évben még sikerrel játszott, Hárman a padon című előadást hármasban vitték sikerre Egri Mártával; de Benedek Miklós és Gálvölgyi János is kórházba került, és a darabot levette műsoráról az Orlai Produkció.

“Felkavart és megérintett, ami Jánossal történt. Tudniillik egyforma a betegségünk, mindketten szív- és érrendszeri gondokkal küzdünk, s ez bármikor leterítheti az embert. Tudom, mit élt át, ráadásul ugyanabban a kórházban, talán még ugyanabban az ágyban is volt, amelyikben én” – mondta a Blikknek a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.

“Azt kérem a Teremtőtől, adjon még nekünk néhány jó évet, már csak azért is, mert drága Egri Márta egyedül nem játszhatja el a Hárman a padon című előadást. Ahhoz kell János, és kellek én is. Az nem lehet, hogy így érjen véget a pályafutásunk, befejezetlenül” – fogalmazott Benedek, hozzátéve, hogy érzi Gálvölgyi hangján, hogy napról napra erősebb.

“Pihennie kell, erőt gyűjteni, hogy ősszel újra együtt állhassunk a színpadon. Ami külön felkavart az ő drámájában, az a mentő kiérkezése. A feleségemmel korábban ugyanezt átéltük, mi is több mint 40 percet vártunk a segítségre… De ez egy másik történet. Most a körülményekhez képest boldog születésnapot kívánok János barátomnak” – fűzte hozzá.