Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Irodalom Éjszakája 2021

BELGIUM (VALLÓNIA – BRÜSSZEL) | ANTOINE WAUTERS | Nézz a lábad elé Fordította: Bíró Péter Antoine Wauters (*1981) Francia nyelvű belga író, forgatókönyvíró, az utóbbi évek belga irodalmának egyik izgalmas felfedezettje. Nos mères (Anyáink) című első regénye (2014) széles körben feltűnő sikert aratott. A 2018-ban megjelent Pense aux pierres sous tes pas (Nézz a lábad elé) lelkes fogadtatásban részesült és bejutott a Prix Décembre döntőjébe, valamint elnyerte a Második regény díjat. Nézz a lábad elé! Egy egymást követő diktátorok által modernizálni próbált ismeretlen nevű országban járunk, ahol a szüleik farmján, a pusztaság kellős közepén él egy ikerpár. Marcio a földeken dolgozik kemény, erőszakos apjukkal, Léonora pedig anyjuknak segít a háztartásban. Alig tizenkét évesek, szinte elválaszthatatlanok, és a játékaik gyakran tiltott területre tévednek. Egy este, amikor az istállóban heverészve egyre bizalmasabb testi közelségbe kerülnek, felbukkan az apjuk, és rájön, hogy igaz, amit régó

Faültetés a Katlanban

„Még akkor is, ha tudnám, hogy holnap a világ darabokra hullik, elültetném az almafámat.” (Luther Márton)

Kedves Helyi Lakosok, Kedves Barátaink a Nagyvilágban!

Ezen az októberi hétvégén elköszönünk ettől a vírusos, nehéz évtől, elköszönünk a kétszer is elmaradt 13. Ördögkatlantól.

De ez a búcsú azt is jelenti, hogy a jövőre gondolunk, ami csak jobb lehet. Márpedig aki fát ültet, az hisz a jövőben, és mi hiszünk benne. A világ most darabokban – de éppen azért: minden egyes elültetett fa, cserje, bokor egy szavazat az élet mellett. Gyertek, ültessetek, ültessünk, hátha ezek a gyökerek is segítenek összetartani a világot.

PROGRAM:

A faültetéseken a MASZK ajánlott!

Nagyharsány
Október 23-án 15.00 órakor faültetés a Vásártér utcában (vendégek: Faluturisták, Beck Zoli és barátai, Szuhay Marci és Kiss Andor)

Villánykövesd
Október 24-én 10.00 órakor gyümölcstermő bokrok ültetése a játszótér mellett (vendégek: a Zöld-Híd Alapítvány játszóháza)

Beremend
Október 24-én 15.00 órakor faültetés a beremendi Szoborparkban-Lovaspályán (Faluturisták), utána 17.30-kor a k2 Színház ősbemutatója („Béke”) a színházteremben.


k2 Színház: BÉKE (avagy a nagy Dionüszia)

ősbemutató

Az előadáson a MASZK kötelező!

Vajon mit mondanánk az Isteneknek, hogy végre békét teremtsenek a világban? Vagy legalább Magyarországon? Baranyában például? Mondjuk, Beremenden, ahol először játsszuk ezt az előadást… Az úgynevezett kisembert kérdezzük: önmagunkat, benneteket, akik jelenlétetekkel megtisztelitek az előadást. Nézőinkkel együtt szeretnénk újratanulni a szólásszabadság jogát, s ha csak egy estére is, megülni a szabadság táplálta béke ünnepét.

Játsszák: Bán Bálint, Borsányi Dániel, Formán Bálint, Gyöngy Zsuzsa, Király Dániel, Piti Emőke.
Produkciós vezető: Erdélyi Adrienn, Horváth Viktória
Író / Rendező: Benkó Bence, Fábián Péter

A belépés ingyenes (beremendieknek lakcímkártyával, másoknak regisztrációval – regisztrálni a honlapon tudtok!)