Rendhagyó évadot zár a teátrum: vastaps és köszönet a Móricz Zsigmond Színház közönségének

A Móricz Zsigmond Színház 2020/21-es évadzárója idén is a társulat tagjai, rendezői, vendégművészei, Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, a színház kiemelt támogatói és a sajtó jelenlétében zajlott. Kirják Róbert igazgató évadértékelő beszéde azonban ezúttal eltért a megszokottól: az elmúlt időszak eseményei jelentősen megváltoztatták a teátrum terveit, megszokott működését, gyors újratervezésre kényszerítették a vezetőséget, s eddig sosem tapasztalt megpróbáltatások elé állították a társulat valamennyi tagját.

„Ilyenkor szokás az előző évad sikereire emlékezni, büszkének lenni, és az előttünk álló időszak terveiről bizakodóan beszélni. Idén azonban olyan dolog történt velünk, ami példa nélküli az emberiség történelmében. Idén tavasszal a világ összes színháza bezárta kapuit. Kultúránk ilyen pofont globális szinten még nem kapott. Mindannyian beleszédültünk. Kénytelenek voltunk teljesen átstrukturálni működésünket, online térbe kényszerültünk, ezzel pedig a színház pontosan azt veszítette el, mi lényege, hogy úgynevezett élő műfaj. Ezt az élményt egy időre elveszítettük, megtapasztalhattuk a hiányát. Megérezhettük, mennyire fontos nekünk a szórakozás, a kikapcsolódás, lelki vagy intellektuális töltekezés, és hogy mindezt együtt éljük át. Közösségben... Ez az, amit szeretnénk újra megélni Önökkel”- nyitotta meg a színház évadzáróját az igazgató.

A rendhagyó évadban az eladott bérletek száma 20 837 darab lett, mely a tavalyi évhez képest 178-cal növekedett. A kamara bérlettulajdonosok száma a tavalyi évadhoz képest 13 %-kal emelkedett, a bevétel növekedés 15 %-os volt. A Lázár Ervin Programmal 12 046 gyerek vett részt az előadásokon.
Szőcs Artur, Szente Vajk, Mészáros Tibor, Olt Tamás, Horváth Illés is rendeznek Nyíregyházán

A teátrum következő évadában is a színházi szakma élvonalába tartozó rendezőket hívja Nyíregyházára előadásokat készíteni, új élményben részesíteni hűséges nézőinket. „Lesznek idén is visszatérő alkotók, akiket a közös tapasztalatok, az elmúlt évek sikerei okán várunk vissza örömmel, ilyen Keresztes Attila, Szőcs Artur, Halasi Dániel, Olt Tamás, Szente Vajk, Mészáros Tibor, akik olyan nagyszerű alkotásokat állítanak színpadra, mint a Kurázsi mama és gyermekei, a Szentivánéji álom, A kripli, az Új stílusgyakorlatok, a Funny Girl és a Napsugár fiúk, illetve, Göttinger Pál, a színház korábbi főrendezője, aki saját darabját, a Bogáncsvirágot rendezi. Lesznek ugyanakkor új nevek, új arcok is, izgalmas vállalkozásra kértük fel Kovács D. Dánielt, aki A rovarok élete című orosz regény- és Vidovszky Györgyöt, aki a Csillagszemű juhász című népmese feldolgozását állítja színpadra.

A színház művészeti vezetője, Horváth Illés két produkciót is rendez az idei évadban; előbb az Édes Charity című Broadway-musicalt viszi színre a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, mely az évad első nagyszínpadi bemutatója is lesz, ezt követően a Szaffi című népszerű rajzfilm színpadi változatával igyekszik elvarázsolni gyermekkorú nézőinket. Nagy örömünkre idén is népszerű vendégművészek szórakoztatják majd játékukkal a nyíregyházi közönséget, lesznek partnerei színházunk kiváló csapatának, többek között Géczi Zoltán, Szalay Bence, Puskás Peti és Dallos Boglárka”-mondta Kirják Róbert igazgató.
Vastaps, elővásárlási előny és változatlan színházbérlet árak a közönségnek, bérleteseinknek

A bérletmegújítást és -értékesítést a tavalyival megegyező, változatlan áron 2020. június 29-én kezdjük el Szervező- és jegyirodánkban, valamint online: a moriczszinhaz.hu oldalon. A bérletmegújításra 2020. július 19-ig van lehetőség. A VIP bérlet továbbra is elérhető lesz, valamint a kombinált bérletekre továbbra is 10 % kedvezményt biztosít a teátrum. Hűséges nézőiket elővásárlási előnyben részesítik: a VIP bérletesek a 2020/21-es évad bérletszünetes előadásaira 2 nap, valamennyi felnőtt bérletes részére pedig 1 nap elővásárlási jogot biztosítanak.

A szokásokhoz híven idén is kiosztották a legfontosabb elismeréseket jelentő díjakat. Nyíregyháza Város Nívó-díját Puskás Tivadar színművész vehette át.

A Kelet színésze Széles Zita lett, Arany Kalapács-díjat kapott Virág Kriszta, öltöztető és Aranyceruza-díjat Tanyik Zsófia, a teátrum művészeti titkára. A Lipót-díjat Dézsi Darinka, a Móricz-díjat Tóth Károly kapta. A Pro Teátrum-díj és a Godot-díj tulajdonosa idén Urmai Gábor lett. A Hátsó Színpad Alapítvány díját Bokor Gabriella, öltöztető-tárvezető érdemelte ki. Az évad nézője Géczy R. Ferenc lett, akinek 27 éve van színházbérlete.