Még szép, hogy színre viszik a nyarat: a Gergye Krisztián-kiállítás után talán az Öreghíd alá is benézhetünk

Ha a karantén ilyen képeket hív életre, még sok karanténhelyzetet kívánunk – adta át Gergye Krisztián első önálló kiállítását vasárnap este a lovagterem közönségnek Vojnich Erzsébet festőművész. Megkezdődött a kőszegi nyár! A várszínház végre meghirdethette a szezont.



Gergye Krisztián táncos-koreográfus ezúttal élete első önálló képzőművészeti kiállításával – Levitációk – tért vissza szülővárosába: a tárlat ötletgazdája, jószemű kezdeményezője Gelencsér Ildikó művészeti titkár, kurátora Trifusz Péter. Természetesen nem marad el a kőszegi kortárstánc-előadás sem: július 29-én láthatjuk az Ahol a sötétség című Gergye Krisztián-bemutatót, a várszínház és a GK Társulat koprodukciójában. A vasárnap Lőrinc Katalin táncművész közreműködésével megnyílt impozáns Gergye-kiállítás pedig végigkíséri a kőszegi nyarat, amely most már remélhetőleg visszavonhatatlanul megkezdődött. A veszélyhelyzet megszűntével zöld utat kaptak a színházak is.

Vasárnap legyen végre jó idő!

Az indítás persze nem olyan egyszerű. Tokkal-vonóval a Kőszegi Várszínház felkérésére, az EMMI előadó-művészeti többlettámogatása révén jött, jöhetett létre Az Öreghíd alatt című zenés előadás (szerző, rendező Göttinger Pál), amelyet az idén jó esetben – ha szép idő lesz – egyszer láthat a közönség: június 28-án, vasárnap 20.30-kor. Ha mégis elmosná az eső, a jegyek valamely nagyszínpadi vendégjátékra beválthatók. Pócza Zoltán igazgató elmondta azt is: az Öreghíd-szériát az idén egyeztetési nehézségek miatt nem lehet megvalósítani (a karanténidőszak a feladatok föltorlódását is hozta a színészeknek), a saját nagybemutató kijátszása ilyenformán jövőre csúszik.

Szívárnyék: Pilinszky két hangon

A várszínház az idén is sokszínű programot kínál, hogy ki-ki megtalálja a kedvére valót. Szabó Balázs (a Szabó Balázs Bandája vezetője) és Vecsey H. Miklós július 3-án hozza el Kőszegre Szívárnyék – Pilinszky János két hangon című estjét. A kamarakínálatban találjuk Az étkezés ártalmasságáról című Mészáros Máté-estet (Orlai, FÜGE) július 23-án, de találkozhat a közönség a várszínház „szerelemgyerekével”, a Verával is: augusztusban, Grisnik Petra előadásában.

Kaktuszvirág, a Broadway-változat

A Pannon Várszínház előadásában kerül színre a kőszegi nagyszínpadon a Kőműves Kelemen július 11-én, Vándorfi-rendezés. A Pesti Művész Színház Camoletti-vígjátékkal érkezik július 25-én: Boldog születésnapot! – avagy hatan pizsamában, Márton András rendezésében. Az Orlai Produkció nevelgeti a Kaktuszvirágot: először Magyarországon a Broadway-változat (a híres-nevezetes film alapja), Novák Eszter rendezésében. Az Egérfogó augusztus elsején a Veres 1 Színház produkciója, Schlanger András rendezésében. Az Orlai Határátlépések című előadása augusztus 4-én – Dömötör András rendezésében – arra keresi a választ, hogy „hol a határ”, méghozzá a szereplők – Járó Zsuzsa, Péter Kata, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán – személyes történetei alapján.

Lili és a bátorság, koprodukcióban

A Mesebolt Bábszínház járt már az idén Kőszegen, vendégségben: A hazudós egér című gyerekelőadással. Az új koprodukciós bemutató (Mesebolt, Kőszegi Várszínház, Vojtina Bábszínház) kisiskolásoknak szól, de nem kötelező kűr, hogy a felnőtteknek legalább annyi élménnyel és tanulsággal szolgál. Az előadáshoz a látottakat feldolgozandó foglalkozás is jár, hiszen Somogyi Tamás rendezésében érzékeny, kemény – és olyan témáról van szó, amelyről nehéz nyíltan, pontosan és érthetően beszélni: de mi van akkor, ha valaki túlságosan közel akar kerülni a másikhoz? Mikor, hogyan kell és lehet nemet mondani a másik közeledésére; főleg, ha az a másik felnőtt – és akihez közeledik, gyerek még. A kőszegi bemutatót július 14-ére jegyezhetjük be a naptárba.
Ugyancsak a várszínházzal koprodukcióban valósul meg az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona, a celldömölki Soltis Lajos Színház előadásában.

A zene – az kell!

A Berki Vonósnégyes július 4-én 11 órától, aztán 14 órától ad koncertet – „udvari zenét” – a várszínházban (ez a program ingyenes). Ugyanezen a napon 19 órakor Kőszegi énekek címmel Mizsei Zoltán világába pillanthat be a közönség az evangélikus templomban: Kőszegi zeneszerzők százéves művei és Mizsei kőszegi zenevázlatai a közelmúltból címmel. Föllép: Mizsei Zoltán (ének, elektronika), Mizsei-Takács Zsuzsanna (mezzoszoprán) és Scheer Uwe (hegedű). Július 18-án az Operettszínház művészei veszik birtokba a nagyszínpadot, musicalrészletek is elhangzanak.

De azok se csodálkozzanak, akik akár egy-egy kőszegi séta alkalmából koncertbe botlanak a Fő téren az idén nyáron.