A szabadtéri színházakról a Jó kérdés különkiadásában



Jó kérdés különkiadás: Korlátok közt – szabadtéri színházak


Hogyan indul el a szabadtéri évad? Mikor hirdetnek műsort? Van-e idő új bemutatók készítésére?Átalakítják-e a nézőteret és a közönségforgalmi tereket? Milyen higiéniai és egészségügyi szabályokat alkalmaznak? Mit éri meg a rendelet előírásai szerint lecsökkentett nézőszámmal is játszani? Módosítanak-e az előzetesen tervezett jegyárakon? 


A beszélgetés résztvevői: Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója; Pócza Zoltán, a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója; Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója

A beszélgetést vezeti: Seres Gerda újságíró, a Kultúra.hu munkatársa

A beszélgetés időpontja: 2020. június 3.

Seres Gerda: Köszöntöm önöket a Jó kérdés online kiadásának második részében, ezúttal a szabadtéri színházakról beszélgetünk. Bemutatom vendégeinket: Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója; Pócza Zoltán, a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója; és Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója. A múlt héten megjelent a szabadtéri színházakról szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Elég váratlanul jött, és elég gyors életbe lépési hatállyal. Mennyire tudtak felkészülni erre a színházak?

Herczeg Tamás: Nekem nem volt váratlan, mert rettenetesen vártuk. Talán megerősíthetem a kollégákkal, hogy rettenetesen vártuk a Közlönyben megjelenő intelmeket, hogy miként alakul az életünk. Tulajdonképpen az volt a gond, hogy nem tudhattuk, mikortól tervezhetünk érdemben, nem tudtuk, lehet-e csinálni. A Közlöny alapján a minisztérium azt mondta, lehet, csak azt nem, milyen megkötéssel. Amikor megtudtuk, milyen megkötéssel, onnantól lehetett tervezni, hogy mit reális megcsinálni, mit érdemes megcsinálni, és mi az, amit nem.

Seres Gerda: Mikor lehet elkezdeni játszani?

Vasvári Csaba: Akár holnap, ha lenne mit.

Seres Gerda: De nyilván van egy átfutási idő, programot kell hirdetni, jegyeket kell árusítani, átrendezni a nézőtereket. Mennyi a felkészülési idő, ami szükséges ahhoz, hogy az új programokkal elő tudjanak állni?

Pócza Zoltán: Amikor a Szabadtéri Színházak Szövetségével nyilatkozatot tettünk közzé, azt kértük, hogy egy hónappal előtte tudhassuk meg, hogy lehessen felkészülni, valóban komoly programot összeállítani, el lehessen kezdeni a jegyértékesítést, és megkezdeni azokat a műszaki, technikai építési munkálatokat, amiket kinek hosszabb, kinek rövidebb időt vesz igénybe. Ehhez képest egy csütörtöki rendelet, amely a pénteki játszást lehetővé teszi, eléggé megdöbbentően gyors volt. Valljuk be őszintén, egy kicsit még mindannyian arra várunk, hogy lesznek könnyítések. Ez a nagyon-nagyon ritka nézői leülési lehetőség mindannyiunknak elég komoly fejtörést okoz. Ráadásul azért is okoz fejtörést, mert ennyi embert mi a kamarában szoktunk leültetni, de ezekhez is esőnapot kell terveznünk, hiszen nem tudjuk bevinni zárt térbe. Az is nehezítés, hogy a zárt terek sem nyithattak még meg, sem kiállítóterek, sem egyebek, és ez elég komoly problémákat okoz, így nagyon nehéz tervezni. (Pócza Zoltán internetkapcsolatában hiba lépett fel.)

Vasvári Csaba: Tulajdonképpen Zoli mindent elmondott. Hogy mikor lehet kezdeni? Ahány ház, annyi szokás: minden szabadtéri színház egyedi, sajátos infrastruktúrával, sajátos játszóhelyekkel rendelkezik. A kőszínházak ebből a működési szempontból sokkal homogénebbek. Ha belegondolunk, hogy a Szegedi Szabadtérin a Dóm térre Tamáséknak hatalmas színpadot hatalmas nézőtérrel, szinte teljes kiszolgáló infrastruktúrával kell fölhúzni, míg a gyulai Várszínházban egész évben ott áll a színpad és a nézőtér, csak le kell seperni róla a tavaszi avart vagy a lehullott virágokat, és egy kisebb takarítással és a technika beszerelésével nagyjából játszókésszé tehető a nagyszínpad. Persze, ott a tószínpad kiépítése valószínűleg komolyabb munkát igényel.

Seres Gerda: Szentendrén mi a helyzet?

Vasvári Csaba: Szentendrén szintén nagyon sajátos a helyzet. Egyrészt a hagyományokból, másrészt a játszóhelyek természetéből adódóan minden évben a nulláról kezdünk el építeni egy színházat. (Pócza Zoltán internetkapcsolata helyreállt.) Szentendrén, amíg a Fő téren volt a Teátrum, addig a Fő téren kellett fölépíteni egy nagy lelátót egy nagy színpaddal és az adekvát díszlettel, amióta a Városháza udvarán játszunk, azóta a Városháza udvarán kell ugyanezt megtenni. Nincs egyetlen egy olyan játszóhelyünk sem Szentendrén, ami egész évben áll, mint mondjuk a Skanzen szabadtéri színpada vagy a szarvasi Vízi Színház színpada és nézőtere. Az a három színház, amely jelen van ebben a beszélgetésben, azt gondolom, hasonló cipőben jár, hiszen Kőszegen is elég nagy infrastrukturális beruházás az, hogy játszóképessé tegyék Zoliék a játszóhelyeket, de Szegeden és Szentendrén még inkább. Nálunk nem működik, hogy pénteken megszületik egy kormányrendelet, és szombaton kimegyünk a deszkára. Más jellegű szabadtéri, például sportrendezvényeknél ez működik, ahol korábban zárt ajtók mögött lehetett edzeni, és aztán megnyílik a pálya, a játékosok pedig kifutnak a gyepre. A színház teljesen más jellegű felkészülést igényel. Produkciókat le kell kötni, a szerzői jogokat meg kell szerezni, az alkotókkal meg kell kötni a megállapodásokat, és végül, de nem utolsósorban végig kell menni egy próbaidőszakon, ami legalább egy hónap.

Seres Gerda: Látjátok már, hogy mikor játszotok Szentendrén?

Vasvári Csaba: Amikor úgy volt, hogy csak augusztus 15. után lehet játszani, mi augusztus 16-i évadkezdéssel terveztünk. A vírusból kifolyólag mindenki sajátos helyzetben van, de Szentendre idén sok szempontból különösen: az idei működési támogatásunk jóval kevesebb, mint a tavalyi, ezért nekünk mindenképpen összébb kellett húzódzkodnunk. Mivel Szentendrén, hasonlóan Szegedhez és Kőszeghez – bár nem minden szabadtéri színház ilyen, van, ahol sokkal több vendégelőadással dolgoznak, és sokkal több konzervet melegítenek föl –, mindig az eredeti bemutatók képezik a műsor gerincét, tehát nekünk mindenféleképpen szükséges a felkészülési időszak. Egy évadot nálunk hagyományosan nem vendégelőadás, hanem egy Szentendrére készült produkció nyit meg. Ezek az utóbbi időkben koprodukciók voltak. Nekünk az előkészületi szakaszt nem lehet megspórolni. Mi arra számítottunk, hogy augusztus 16-án nyithatunk. Ilyen helyzetben nem éri meg fölépíteni a nagyszínpadot és a 380 fős, kifejezetten drága nézőterünket. A Ferenczy Múzeum udvarán kifejezetten kamaraprogramban gondolkodunk a kezdetek óta, és ezt fogjuk megvalósítani valószínűleg augusztus közepén. A megváltozó előírásoknak megfelelően talán egy picit korábban tudunk indulni. Fontolgatjuk az augusztus 7-8-i indulást, de a 14. már szinte biztos. Lesz egy hagyományosan gyerekteátrumi szekciónk a Dunaparti Művelődési Ház udvarán, ez szintén augusztus közepén indul el.

Seres Gerda: Ezek szerint Szeged indul a leghamarabb: az Újszegedi Szabadtéri Színpadon július 11-től lesznek előadások.

Herczeg Tamás: Ahogy Csaba mondja: ahány ház, annyi szokás. Nekünk ez két hét és két szokás, már ami a lehetőségeinket illeti. Furcsa módon azzal a színpaddal tudunk kezdeni, amelynek az előkészítettsége, vagyis az előértékesítése csekélyebb. Mi hagyományosan az előző év augusztusában elkezdjük árulni a jegyeket, és január végére 60%-os telítettség van a Dóm téren. Ott ilyen telítettség mellett önmagában nem tudunk mit kezdeni a ritka ültetés lehetőségével, de az infrastruktúra fölépítése, a produkciók előkészítése teljesen más volument jelent. Azzal a lehetőséggel idén nem tudunk élni. Az Újszegedi Szabadtéri Színpad azonban – a korábban elhangzott Gyulához hasonlóan – egy épített létesítmény, így ott el tudunk indulni. Június 15-én elkezdődnek az operaprodukció próbái, és meg tudjuk valósítani azt a műsortervet, amiben van Molière-bemutató, vígjáték, operabemutató, a végén pedig egy családi mesebalett, tehát azt, amit elterveztünk. Ott nem olyan előrehaladott az értékesítés. Meg fogjuk tudni oldani, hogy leültessünk mindenkit, aki elővételben megvette a jegyet, és annak a tempójában fogjuk fölszabadítani a fölszabadítható helyeket, ahogy lazul a rendelkezés. Azt ígérték, hogy a rendkívüli helyzet megszüntetése után új szabályozások jönnek, és ez minden bizonnyal könnyebbséget jelent. Arra számítunk, hogy most közel 400 vendéget tudnánk leültetni.

Seres Gerda: 1500 helyre.

Herczeg Tamás: Igen, durván a negyedével számolva, és abban bízom, hogy ez 5-600 főig fel fog menni. Ami normál körülmények között alig félház, de tegyük hozzá, hogy ilyen körülmények között bármennyi embernek érdemes játszani. Patetikusan szoktam mondani, Churchillt kicsit kifordítva, hogy minek éljük túl a járványt, ha lemondunk a kultúránkról. Egy ilyen időszak után, amikor el voltunk zárva egymástól, társas lényként az érintkezéstől, a művészetektől, a gondolkodástól, amikor végre kimehetünk a szabadba, és kultúra érhet bennünket, ott nem lehet fiskális kérdés. Én, a viszonylag nagy jegybevétellel dolgozó Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójaként szinte meghasonlottam, és azt gondolom, ezt mostantól egy picit másképp kell. Megérezve és látva az embereken azt, hogy ez milyen, látva a közbiztonság romló állapotát – a kultúrában minden benne van. Az, ahogyan érintkezünk, ahogyan viselkedünk egymással. Azt hiszem, tényleg meghasonlottam, és valami másképp kell, hogy legyen. Nekem mostantól más a személyes viszonyrendszerem, más a politikához – persze, ehhez a támogatások és a fenntartó is kellenek –, de szeretnék erről valami újat gondolni. Nem mondanék le arról, hogy a Dóm téren is valamit tegyünk.

Seres Gerda: Egy koncertet említettél a sajtótájékoztatón.

Herczeg Tamás: Egy koncertet, és most extrovertált leszek itt a kollégák között: azt tervezük, hogy az Akárkit megcsinálnánk, ami egy moralitás, egy olyan játék, ami a mi előképünk, a salzburgi dóm előtt szokott menni minden évben. Arra gondoltunk a művészeti igazgató úrral, hogy ez nem pénzkérdés, ennek nem belépőjegyesnek kell lenni, hanem úgy, mint az ajándékkoncertnek. Együtt kell lennünk a Dóm téren, és meg kell próbálni azt biztosítani, amiért mi vagyunk: színházi előadásokat biztosítani.

Seres Gerda: Visszatérünk még ide, de Zoltánt ott veszítettük el, hogy alapos felkészülési időre lett volna szükség, ehelyett van egy nap, néhány hét, és ki-ki a vérmérsékletéhez híven indítja ez az évadot. A játszóhelyeket említetted, és azt, hogy egy viszonylag kamaratérré szűkített nézőtéren kell játszanotok, illetve arról beszéltél, milyen nehézséget jelent egy plusz esőnap beiktatása minden előadásnál.

Pócza Zoltán: Elnézést kérek, időközben Kőszegen kitört a vihar, ennek köszönhetően az internetszolgáltatás egy kis időre felfüggesztődött. Mi ezt az egy hónapos felkészülési időt nagyjából fogjuk tartani. Úgy vélem, július elejétől fogunk tudni olyan, nagyobb volumenű produkciókat színpadra állítani, amilyeneket terveztünk. Addig is biztos, hogy több programot létre fogunk hozni, mert folyamatosan tárgyalunk. Nálunk szombaton kezdődnek a próbái a saját nagyszínpadi bemutatóinknak, tehát a nagyszínpadunk kvázi foglalt lesz június nagy részében, és ennek megfelelően tudjuk tervezni a programjainkat. Az már biztos, hogy több ingyenes gyerekelőadást, koncerteket, zenei programokat, önálló esteket be fogunk illeszteni a programunkba, hogy a közönségünket megfoghassuk, hogy érezzék, itt vagyunk, készülünk arra, hogy találkozhassunk, beszélgethessünk, és induljon be az a fajta nem is munka, hanem kapcsolattartás, ami nagyon fontos. Mi az elmúlt években 10.000 műsorfüzetet postáztunk ki minden egyes várszínházi látogatónak. Az emberek megszokták, hogy májusban a postaládájukban ott volt a részletes program, azt kitette a hűtőre, lapozgatta, és tudta rendelni a jegyeket. Ezt idén nem fogjuk tudni megvalósítani, nagy valószínűséggel ennél bonyolultabb lesz a munkánk, és egyes produkciókat kell jobban bevezetnünk vagy reklámoznunk. Távolról sem biztos, hogy a nagyobb produkciókat le fogjuk tudni kötni, de azt elhatároztuk, hogy ellentétben az előző évekkel, amikor augusztusban már nem játszottunk, hiszen akkor több városi és egyéb program kerültek megszervezésre, önkormányzatunkkal megegyeztünk, hogy meghosszabbítjuk az évadunkat. Az augusztus 20-i hétvégén fogunk játszani, holott akkor már nem szoktunk, de utána biztosan nem tudunk már játszani, mert az egyéb önkormányzati programok elviszik az időpontjainkat. Az nagyon fontos megjegyezni, és erről talán nem esett szó, hogy a fenntartóinktól, mind az önkormányzatoktól, mint az Emmitől az idei évben a támogatásaink is úgy érkeznek, hogy a feltételeket nem kell olyan sarkosan tartanunk. Ezekben a pályázati rendszerekben az év elején kell beadni a pályázatokat. Ha a fenntartó vagy a minisztérium az utolsó szóig ragaszkodna azok betűjéhez, a támogatásokra nem biztos, hogy jogosultak lehetnénk. Szerencsére azonban ezekben történt könnyítés, ezáltal nem vagyunk annyira ráutalva a jegybevételre, ami miatt mindannyian aggódunk. Ha szabad Herczeg Tamáshoz csatlakoznom: valóban, nekünk most nemcsak az a feladatunk, hogy valamiféle műsort szolgáltassunk, hanem az, hogy visszaszoktassuk az embereket a kultúrára, hogy újra fontosak legyenek ezek a találkozások. Nemcsak az őszi produkciók, hanem a társadalmi érintkezés, a barátság, a közös dolgaink kibeszélése kapcsán. Azt szoktam mondani, hogy egy kulturális rendezvény nemcsak az adott művészeti produkcióról szól, hanem arról is, hogy találkozzunk. Valljuk be, hogy abból, amibe az utóbbi néhány hónap is taszított bennünket, ahogy most mi is különböző online eszközök segítségével találkozunk, vissza kell szoktatni az embereket a közvetlen kommunikációra, ami nélkül az emberi létünk kérdőjeleződik meg.

Seres Gerda: Beszélünk erről majd, hiszen Szegednek készült egy felmérése, közvélemény-kutatása, de maradjunk még ott, amit Zoli említett, hogy nem okoz gondot a pályázati források kiesése. Csaba, Tamás, Szentendre, Szeged esetében van-e gond, finanszírozási probléma? Csaba, te mondtad, hogy amúgy is összébb húztátok a nadrágszíjat, mert nem kaptatok annyi támogatást, mint korábban. Van-e esetleg olyan támogatás, amit vissza kell adni egy bemutató elmaradása miatt?

Vasvári Csaba: Mi valóban sajátos helyzetben vagyunk, mivel a városnak nincs még költségvetése, hiszen a járványhelyzet miatt a városnak módosítani kell a költségvetését. Ezért nekünk is egy módosított költségvetéstervünk van bent, amit elvileg június folyamán elfogad a városvezetés. Mi egy nagyon sajátos évadot terveztünk. Tavaly volt 50 éves a Teátrum, és szerettük volna a második ötven év első évadában megalapozni a Szentendrei Teátrum jövőjét. Ez félig-meddig ebben a furcsa, sajátos évadban is sikerülni fog, de mi tíz bemutatóval terveztünk, ami egy szabadtéri színház esetében lehet, hogy merész túlvállalás volt, de mindenképpen impozáns szakmai tervnek gondoltuk. Ebből most nyáron két bemutató fogunk tudni megvalósítani, és Zoliékhoz hasonlóan mi is egy teljesen más intervallumban. A Teátrum hagyományosan július első hétvégéjén indult, és augusztus 20-ig vagy az azt megelőző hétvégéig játszott. Most bemegyünk az augusztusba, és augusztus utolsó hétvégéjéig fogunk játszani szabadtéren. De az évadot szeretnénk kitolni vagy tovább nyújtani egészen a kőszínházi évad végéig, vagy legalább az év végéig, hiszen azokat a lekötött vagy már részben létrejött koprodukciós bemutatóinkat, amelyeket a nagyszínpadra szántunk, mindenféleképpen szeretnénk megtartani.

Seres Gerda: De már zárt térben, a kőszínházakban.

Vasvári Csaba: Így van, a Pest Megyei Könyvtár színháztermében fogjuk ezeket megtartani. Ebben a sajátos helyzetben mi félig-meddig kőszínházzá avanzsálunk, és a tervekben szereplő bemutatóink jó részét mindenképpen igyekszünk megtartani az év végéig.

Seres Gerda: Tamás, a forrásoktól indultunk.

Herczeg Tamás: Nekünk nagyon nagy a jegyárbevétel-kiesés, illetve félmilliárd forintot kell visszafizetnünk. 500 millió forint az, amit mi most visszafizetünk, ez nagyon sok pénz. Nagyon nagy az önkormányzati támogatási veszteségünk is. 15 éve stagnáló támogatásunk van az önkormányzat részéről, amelynek az egyharmadát, 100 millió forintot elvont az önkormányzat a szolidaritási alapba, hiszen a város is bajban van. Ilyen módon a minisztériumi támogatás az, amiből tudunk létezni. Azt gondolom, fantasztikus megbeszélés, egyeztetés volt, hogy dacára annak, hogy nagyon pesszimistán nézett ki az életünk, végül is a minisztérium elbírálta a pályázatokat, pozitívan bírálta el, és azokkal a kiegészítésekkel, amiket Zoli elmondott, neki merünk vágni az Újszegeden normál menetrend szerint bemutatandó produkcióknak, és kalandozhatunk egy picit újabb megoldásokkal a Dóm téren.

Seres Gerda: Elindítottátok a múlt héten a jegyvisszaváltást. Nyilván még korai, de láttok-e már adatokat?

Herczeg Tamás: Ez egy hosszabb folyamat, hiszen először az igényeket nyújtják be különböző típusú lehetőségekre a jegyátváltástól a pénzvisszatérítésig. Picit korai még, de ami jó hír, hogy ezzel párhuzamosan elindítottuk a következő év értékesítését. A következő évre már 10 millió forintot meghaladó jegyérbevételünk van, és az első napok alapján 20 milliót meghaladó foglalásunk. Tulajdonképpen azt látom, hogy a likviditásunkat fogja segíteni az a pénztömeg, ami a következő év jegybevétele. Nagyon-nagyon nehezen, nagyon bonyolultan, mindennapos monitorokkal, de át fogunk valahogy vitorlázni ezen a helyzeten. Szerintem a nézőnek ez nem fontos, ez a mi idegrendszerünk. Két hónapig várni, hogy lesz valami vagy nem, sokkal idegőrlőbb volt, mint felállni a padlóról a minisztériumi támogatások láttán. Akkor felálltunk, mint a lelőtt Terminátor, akinek semmije nincsen, és azt mondtuk, előrefelé kell menekülni, hogy tudjuk végezni a dolgunkat. Látható, hogy a közönség ezt támogatja és örül neki. A szabadtéri színházaknak azért is van kiemelt szerepe, mert a kőszínházba nyilvánvalóan nehezebben fognak bemenni a vendégek a járványveszély után, de nálunk átesnek a tűzkeresztségen. Lehet, hogy maszkban jönnek, lehet, hogy picit óvatosabban jönnek, és egymástól távol ülünk, de a küszöbön átlépés megtörténik, és ez szerintem nagyon jótékony hatással lesz a kőszínházak műsoraira is, mint ahogy az ő működésük és műsoruk nagyon jó hatással van a szabadtérik működésére is. Most mi talán egy picit vissza tudunk segíteni.

Seres Gerda: A rendelet nem tartalmaz részletszabályokat, például azt, hogy a nézőknek kell-e maszkot viselniük, csak a másfél méteres kötelező távolságtartásról van szó. Gondolom, ez a beengedésnél, illetve a büféknél a szünetekben lesz inkább nehéz betartani vagy betartatni. El tudjátok képzelni, hogy biztonságérzetet ad, ha kötelezővé teszitek? Mi a teendő: Hogyan menjenek most a nézők színházba, hogyan lehet most visszanyerni a bizalmat?

Pócza Zoltán: Én azt hiszem, hogy a bizalmat a nézők magukkal fogják hozni. Az, aki eljön a színházi előadásra, már sokkal nyitottabb, biztonságérzettel felvérteződött néző lesz. Aki ebben a helyzetben el mer jönni, és örömmel jön el – mert valljuk be, mi nem kötelezőek vagyunk, nekünk fizetni fognak, hogy eljöhessenek –, az biztonságérzettel jön el, bízva abban, hogy nincs igazi kockázatnak kitéve. Mondom ezt ráadásul úgy, hogy mi Vas megyében a legalacsonyabb átfertőzöttségi mutatóval rendelkezünk. A Vas megyeiek jelen pillanatban is jóval szabadabban mozognak, jóval kevésbé itatja át őket az a félelem, hogy valamilyen kockázatnak teszik ki magukat. Természetesen a szükséges rendelkezéseket betartjuk, de nincs az emberekben már az a fajta félelem, hogy mi lesz velünk. Úgy érzem, sokkal nagyobb a találkozásra való igény. Aki pedig továbbra is kockázatosnak érzi, úgysem fog eljönni. Azt gondolom, hogy a szűkített beengedések azt fogják elérni, hogy aki biztosnak érzi, és azt a nézőt, akit elvesztenénk, mert bizonytalan, hogy be merje-e vállalni ezt a kockázatot, olyan létszámú, hogy úgysem jöhetne be. A fokozatosság ebből a szempontból talán könnyebbé teszi a munkánkat. Mi is elkezdtük a szakmai munkát: egyrészt volt egy bemutatónk május végén, másrészt pedig megállapodtunk a koprodukciós partnereinkkel, hogy a munkát mindenki elkezdi a saját helyén. A Mesebolt Bábszínházzal, a Soltis Lajos Színházzal és a Gergye Krisztián Társulattal tervezünk közös bemutatókat. Mindenki a saját szakmai műhelyében elkezdi a munkát, és amikor közeleg a bemutató időszaka, akkor jelennek meg a közösségek, a csapatok, hogy a helyszínen az előadást elkészítsük, bevilágítsuk, és meg tudjuk mutatni a közönségnek. Emiatt kell hosszabbítani a szezont. Mi június elején el szoktunk kezdeni teljes műsorral, ez most egy kicsit tolódik.

Seres Gerda: Lehet, hogy többen felkapták a fejüket arra, hogy május végén volt egy bemutató. Ez úgy hangzott, mintha tényleg lett volna egy bemutató, holott az egy zártkörű bemutató volt. Valóban elvittétek a Vera című előadást a kész bemutatóig, de ezt senki nem látta, legfeljebb azok, akik alkotóként részt vettek benne.

Pócza Zoltán: Így van, de attól ez még bemutató volt, a darab elkészült. Azt szoktam erre mondani, hogy mi ezt a hűtőgépet összeszereltük, az egy következő kérdés, hogy mikor fogjuk elővenni és használni, de kész van. Az alkotóinknak is nagyon pozitív volt, hogy abban az időszakban tudtak dolgozni, amikor egyébként nem lehetett volna, hiszen Grisnik Petra monodrámájáról van szó, akit a férje, Göttinger Pál rendezett, tehát mindenféle kockázat nélkül létre tudott jönni a produkció. Mi még megbízást tudtunk adni, hogy a következő nagyszínpadi ősbemutatónknak megszülessen az alapanyaga, elkészüljön a szövegkönyv, elkészüljenek a zenék. A csapat minden tagja otthon dolgozott, és arra vár, hogy a startpisztoly szombaton eldördüljön.

Seres Gerda: A nézői bizalomtól indultunk. Tamás, ti készítettetek egy felmérést, amelyben több, mint 3000 embert kérdeztetek meg.

Herczeg Tamás: Mi mindig szoktunk közönségkutatást csinálni, de idén látszott, hogy nem azt a típusút kell megcsinálnunk, amit szoktunk, hiszen azok az információk, amiket most megkaphatunk, inkább abban segíthet, hogy elinduljunk újra, így változtattunk a tematikán. Valóban nagyon izgalmas és hasznos dolgokat tudtunk meg. Sokat lehetett olvasni a washingtoni felmérésről, amelynek az volt a végeredménye, hogy a nézők 25%-a elvesztette a bizalmát a színházlátogatás során. Láttuk, hogy nálunk ez nem így van: 93%-ban bátrak és optimisták abban is, hogy helyre fog állni a kulturális élet, a színházi élet a járvány után. Természetesen megkérdeztük a jegy-visszaváltási aktivitást is, tehát nagyon sok dolgot tudtunk meg, ami alapján újra tudtunk és tudunk indulni. Az én privát véleményem az, hogy a védekezésnek hála, nagyon nagy járványveszély volt, de nem ért el bennünket az a sokk, ami akár Amerikát, akár Olaszországot. A védekezésnek köszönhetően az a járványveszély nem alakult ki, amitől igazi félelem kellene, hogy eltöltse a nézőket attól, hogy egy szabadtéri előadásra elmenjenek. Csakugyan optimista vagyok, hogy minél több szabadtéri meg fog nyílni és minél többen el fognak menni. Aki veszélyeztetett, és fölveszi a maszkot, az vegye föl – egyébként én erre biztatok mindenkit –, sőt, mi gondolkozunk azon, hogy a biztonságérzet növelése érdekében osztogassunk maszkot, ahogy szoktunk esőkabátot osztogatni. Bár a mérés szerint erre túl nagy igény nincsen, de meg fogjuk tenni, már csak azért is, hogy aki úgy érzi, felvenné, ne érezze magát zsenírozva. De oly fontos, hogy színházba menjünk, és az emberi létezéshez visszatérve: a mimikánkat, az arcunkat takarjuk el, ami oly fontos az emberi érintkezésben, és oly fontos, hogy a színpadon maszk nélküli embereket fognak látni, és újra mimikából, tekintetből fogjuk érteni egymást, ami megint csak az emberi létezés alapjaihoz tartozik. Minden erőnkkel színházat kell csinálnunk, és aki csak mer menni, akár óvó szabályokkal, akár bátrabban, menjen, jöjjön színházba.

Seres Gerda: Csaba, a Ferenczy Múzeum udvarán szabadon variálható az ülésrend, tehát nem fix széksorok vannak, hanem úgy rakjátok le, ahogy kell?

Vasvári Csaba: Érkezési sorrendben ülnek le általában a nézők. Nagyjából elég tág határok között 100-150, de ha szorosabban ülnek, akár 180 néző is leülhet a belső udvarra. Most természetesen jóval kevesebb emberrel tervezünk.

Seres Gerda: Ha 50 ember lehet, akkor is érdemes?

Vasvári Csaba: Én azt gondolom, hogy igen, mindenképpen el kell indítani a színházi szezont a Tamás és Zoli által már elmondott indokok miatt. Tényleg újra együtt kell lennünk, tényleg újra színházat kell csinálnunk és látnunk, ez egy elhagyhatatlan része a kultúrának. A nézői bizalomról annyit, hogy mi jóval kisebb volumenben dolgozunk, ezért nekünk nem állt módunkban közvélemény-kutatást csinálni, indirekt módon mégis kaptunk jelzést a nézőktől. Március 1-jén indult a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, ami az ismert okok miatt nagyjából egy hét után leállt, illetve megszűnt. Nagyon-nagyon örültünk annak, hogy nagyon sokan nem váltották vissza a jegyeket, hanem támogatásként otthagyták nálunk. Azt gondolom, ez is egy jelzés, hogy az emberek akarják a színházat, és a nehéz helyzet után vissza akarnak térni a színházba. Szerintem is ki lesznek erre éhezve az emberek, és ha megtaláljuk azokat a módszereket – ami akár a maszk, természetesen minden egyes előadás után fertőtleníteni fogjuk a székeket, biztosítjuk a kézfertőtlenítőt, jobban odafigyelünk a higiéniás viszonyokra a mellékhelyiségekben, a beengedő emberekre, a nézőtéri személyzetre maszkot adunk –, amelyek a nézői bizalom visszaépítésére alkalmasak lesznek, visszatérnek. Nekünk mindenesetre az egy jó indikátor volt, hogy jó páran nálunk hagyták a jegyárat. Még a finanszírozásra visszacsatolok, amit Tamás mondott: talán csak a vájtfülűeknek érdekes, de nálunk nagyon fontos a likviditás – melyik cégnél nem az –, és nagyon bízunk abban, hogy az elnyert működési támogatás, illetve az elnyert előadó-művészeti többlettámogatás – ami nekünk is egy kis laufot adott, és jobb eredményeket értünk el, mint a működési támogatás terén – a szabadtéri színházakhoz minél hamarabb megérkeznek, hogy az Emmi és az Emet támogatáskezelő előtérbe fogja helyezni a szabadtéri színházakat. Hamar megkötjük a támogatási szerződéseket, és hamar megérkeznek ezek a pénzek a számlánkra, hiszen a kiadásaink itt állnak sorban.

Seres Gerda: Hogyan alakulnak a jegyárak? Van olyan színház, amely bejelentette nemes gesztusként, mert megteheti, megengedheti magának, hogy ingyen játszik. Kell-e jegyárat emelni, vagy egy ilyen helyzetben pont, hogy engedni kell?

Vasvári Csaba: Mi az első pillanatban azon gondolkodtunk, hogy jegyárat fogunk emelni, de aztán arra jöttünk rá, hogy az idei nem az az év, amikor jegyárat emelünk. A tavalyi évi szinten tartjuk, sőt gondolkodunk olyan kedvezményes lehetőségeken, hogy akár az egészségügyi dolgozók, akár a védekezésben részt vevők kedvezményes módon jussanak jegyhez, és szeretnénk olyan programelemet is beemelni a Teátrumba, amik kifejezetten az egészségügyi dolgozóknak és azoknak szólnak, akik segítették a védekezést és a város túlélését ebben a nagyon nehéz helyzetben, és erre ők ingyen jöhessenek el.

Pócza Zoltán: Épp ma délelőtt beszéltünk erről, hiszen ahogy az évadot tervezzük, ez egy nagyon fontos kérdés. Mi nem emelünk, sőt megpróbálunk minél inkább kedvezményeket biztosítani a nézőinknek. A tavalyi jegyár alatt próbálunk meg dolgozni, kifejezetten azt szem előtt tartva a támogatások elosztásának, hogy az értékes előadásokat és a művészi színvonalat próbáljuk még jobban értékelni, és olcsóbban tartani a jegyárat, a bulvár irányú színházi előadásoknál pedig a tavalyiakhoz közel tartjuk az idei jegyárainkat. Mivel erre kaptunk megfelelő állami támogatást, és azt hiszem, nagyon nagy dolog, hogy ebben a helyzetben, amikor nagyon sok területen nagy elvonás volt, ez a szegmens a szabadtéri színházak vonatkozásában olyannyira nem sérült, mint a többi terület. Az is elképzelhető lett volna, hogy húznak egy vonalat, és azt mondják, vannak fontosabb területek. Ezt azért is tartom bölcs döntésnek, mert az emberek a nyáron ki lesznek éhezve arra, hogy nyáron igényes programokra mehessenek, egymással találkozhassanak, és erre nagyon jó a szabadtéri színjátszás. De azon se csodálkozhattunk volna, ha a fűnyíróelv alapján lesz valami változás. Mi szeretettel és egy kicsit olcsóbban várjuk a közönségünket.

Seres Gerda: Tamás, ahogy mondtad, az Újszegedi Szabadtéri Színpad a Dóm térhez képest jelentősen olcsóbb jegyárakkal dolgozó játszóhely. Ott mi a helyzet?

Herczeg Tamás: Tavaly augusztus óta áruljuk a jegyeket, és nem nyúltunk a jegyárakhoz. A Dóm téren pedig, ahogy említettem, azt gigantikus szabadtéri színpadot és gigantikus nézőteret, azt a miliőt nem tudjuk produkálni, amit szoktunk. Egyfajta kis örömszínház tud lenni akár az említett Akárki, akár a szimfonikus zenekari koncert. A Dóm tér egy szimbolikus hely. Szegeden az árvíz után emelték az elődeink, fogadalomból, hogy ha túlélik, egy templomot emelnek, ezért is hívják Fogadalmi templomnak. A város túlélésének a szimbóluma ez a hely, ezért azt gondolom, hogy ha itt valamit csinálunk, az nem pénzkérdés, tehát egészen biztos, hogy belépőjegy nélkül fejtjük ki az aktivitásainkat mind az előadás, mind a koncert tekintetében.

Seres Gerda: Tehát akkor nem lesz épített nézőtér?

Herczeg Tamás: Nem tud lenni, csak valami más, ezért aztán nem is szeretnénk beárazni, a közösségi élmény, az összetartozás szimbólumává kellene válnia idén a Dóm téri játékoknak. 1931-ben indult a szabadtéri, a két háború között 20 évig szünetelt, de 1959 óta, tehát tavaly 60 éve töretlenül működik. Nagyon rossz megélni, hogy a 61. évhez nekünk közünk van, amikor nincsenek Játékok. Minden kurázsink, minden energiánk arra megy, hogy valami ott történjen. A műszaki igazgató úrral nekünk személyes felelősségünk is, hogy ott valamit létrehozzunk, ami nem az, nem olyan, de más, és valami emelkedettebbet is tud közvetíteni.

Seres Gerda: Tudom, hogy most mindannyian abban reménykedtek, reménykedünk, hogy valamilyen módon tud enyhülni ez a szabályozás. A rendelet arról sem beszél, mi a helyzet az egy háztartásban élőkkel, csak azt mondja ki, hogy minden negyedik székre lehet nézőt ültetni, elé, mögé nem, nyilván elcsúsztatott széksorokkal. Gondolom, akik együtt váltanak jegyet, például egy házaspár vagy egy 3-4 fős család ülhetnek majd egymás mellé.

Pócza Zoltán: Mi ezt nagyon reméljük, és kértünk is állásfoglalást a minisztériumtól, illetve az Operatív Törzstől is várunk visszajelzést erre nézvést. Mi természetesnek vesszük, hogy az egy háztatásban élők egymás mellé ülhetnek majd, és reménykedünk is ebben. Nemzetközi példákat nézve mindenre van példa: tudok olyan bajoroszági mozit, ahol egy család nem ülhetett egymás mellé, mert be kellett tartani a védőtávolságot, és tudok olyan német fővárosi színházat, ahol az egy háztartásból érkezők egymás mellett tudtak ülni. Ez nálunk körülbelül a kétszerese lenne, és nagy különbség, de nemcsak anyagi értelemben. Csaba mint előadóművész is jelen van, és ő tudja, hogy nem mindegy, amikor az ember a színpadon áll, kis individuumok ücsörögnek szerte-szana, vagy valami kis közönségélmény van. Hogy látja, ahogy a feleség a férjhez odabújik, és látja, hogy együtt mozognak, tapsolnak, egyáltalán: megvalósul-e a közönség együtt lélegzése, vagy ezekben a kis szigetekben, mint egy fotelben otthon ülve próbál meg elmerülni a darabokban.

Seres Gerda: Hogy lehet ezt számon tartani? Tamás, eladtátok a nézőtér 50%-át eddig. Vissza tudjátok ellenőrizni, hogy egy jegyvásárláshoz hány jegy tartozik? Hogy lehet így számolni?

Herczeg Tamás: Azt tudjuk, hogy mennyi érvényes jegyet adtunk el szektoronként. Egy újfajta ültetési rendet kell kialakítanunk, ezt a nézők tudomására fogjuk hozni, és a megfelelő szektorba fogjuk őket elosztani. Újszegeden annyival könnyebb a helyzet, hogy ott nem székek, hanem padsorok vannak, és nagyobb a mozgástér, de én is azt gondolom, hogy az új részletszabályozásnál ez ki fog jönni. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy családi mesebalett előadásnál a 10 éves kislány messze üljön az édesanyjától. Azt gondolom, erre még van idő, ez addig ki fog derülni. Nyilvánvalóan nekünk nem mindegy, hány nézővel gazdálkodhatunk, de hát még egy hete sincs, hogy fellélegezhettünk, hogy gyerünk, csináljuk, mehetünk. Most vannak problémák, de azt gondolom, hogy meg fogjuk oldani a minisztériummal, a törvényalkotóval, a szövetséggel együtt. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ezen az akadályon ne menjünk át.

Seres Gerda: Mekkora az esély, hogy módosul a szabály? Zajlik a háttérlobbi, mindenki javaslatokat, észrevételeket ír?

Herczeg Tamás: Egyértelmű a Közlönyből, hogy az új szabályozás érvényessége, ami kimondta, hogy négyhelyenként kell ülni, és lehetnek szabadtéri előadások, a rendkívüli állapot végéig tart. Legjobb tudomásom szerint az igazságügyi miniszterasszony 10-re vagy 20-ra terjeszti be a törvényjavaslatot, hogy megszűnjön a rendkívüli állapot. Akkor új szabályozásnak kell életbe lépnie, de azt még nem tudjuk, hogy mi, arra várunk. Erre próbálunk a szakmai érdekképviseleten belül vagy egyéni indítványokkal hatással lenni. Abban például a családok együttülését is tudjuk szabályozni. Ez mindenképp enyhítőbb lesz, másra nem tudok gondolni, az államtitkár úr is ezt szokta beküldeni. Ebben optimista vagyok.

Pócza Zoltán: Zajlik a szakmai egyeztetés. A Szabadtéri Színházak Szövetsége is hivatalosan kért állásfoglalást, úgy tudom, a Magyar Színházi Társaság is megcselekedte ezt, a Magyar Teátrumi Társaság is. De itt nem szakmai döntések születnek, a döntés joga az Operatív Törzsnél van. A minisztérium is ilyenkor egyfajta kiszolgáltatott helyzetben van. Azt is tudjuk, hogy folyamatosak az elemzések, hogy valóban elszabadul-e a vírus. Minden hétvégén, hosszú hétvégén, amikor a Balatonnál vagy máshol sok ember összeverődik a különböző helyeken, nézni fogják, okoz-e kockázatot – és reméljük, nem okoz, nem lesznek további fertőzések –, úgy tudnak enyhíteni vagy szigorítani, amit mi természetesen nem szeretnénk.

Seres Gerda: A próbákon van-e szükség bármilyen speciális intézkedésre? Csaba, ti már próbáltok május vége óta, és benne vagy az egyik bemutatóban, a Hamis hangban, ami egy kétszemélyes előadás. Normálisan lehet próbálni?

Vasvári Csaba: A próbák is sajátos helyzetben vannak. Volt egy koprodukció a Rózsavölgyi Szalonnal és a Bartók Kamaraszínházzal, aminek Zoomon volt az olvasópróbája. Ilyet se csináltunk még. A próbafolyamatoknak és a próbahelyszíneknek be kellett várni az intézkedéseket. Nem nagyon voltak próbahelyszínek, zárva voltak a színházak, nem tudtunk bemenni. Mi szabadtéren tartottuk az olvasópróbánkat. Ez az Orlai Produkcióval koprodukció, és Tibor volt olyan kedves, hogy a produkció összes közreműködőjének, a színészeknek, a kiszolgáló személyzetnek, ügyelőnek, súgónak, a rendezőig bezárólag megszervezte, hogy mindenkinek legyen koronavírustesztje. Ezek a tesztek lezajlottak, várjuk az eredményt, bízunk abban, hogy mindenkinél kedvező eredményt kapunk, és akkor kezdődnek el a tényleges próbák, ha kiderül, hogy egy helyre beengedhetőek vagyunk. Tulajdonképpen a jövő hétre tervezzük a próbák tényleges kezdetét, hiszen mi nem élünk egy háztartásban a rendezővel a többi kollégával, de most már el lehetett kezdeni próbálni. Most már egy olyan szakaszban vagyunk, amikor ténylegesen ráfordulhattunk a célegyenesre.

Seres Gerda: Szükség van óvintézkedésekre Szegeden?

Herczeg Tamás: Bizonyosan lesznek óvintézkedések. Mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy amennyire az alkotási folyamat engedi, betartsuk a szabályokat. A kollégáim foglalkoznak a próbák előkészítésével.

Seres Gerda: Egy operabemutatónál, a zenekari árokban a zenészek esetében ez különösen nehézséget okozhat.

Herczeg Tamás: Csak tartsunk ott! Nagy a zenekari árok, ezért egy pici barokk operánál majd széjjelebb ülnek, ha erre lesz szükség. Én azt gondolom, most mindent meg kell oldani, az akadályokat venni kell, túl kell menni rajtuk. Hál’ Istennek, hogy itt tartunk. Titkon reménykedtem abban márciusban, hogy mire a szabadtéri szezon elérkezik, már semmi nehézség nem lesz. Nagyon optimista voltam, de van miért élnünk. Az akadályokat most venni kell.

Seres Gerda: Tamás vetette fel azt a kérdést, és ez maradt a végére: mi az, ami hosszabb távon változni fog a kulturális életben? Ha csak olyan apróságok is, hogy a Szentendrei Teétrumból félig kőszínház lesz – mondom ezt picikét viccesen –, de mindenki változtatni fog azon, ahogy eddig dolgozott. Tamás fölvetette a jegyárpolitikát vagy azt, hogy hogyan csinálunk színházat. Mi lesz ennek a hosszú távú hatása?

Pócza Zoltán: Én azt remélem, hogy a legkevesebb változás fog beállni a mi életünkben függetlenül attól, hogy már mi is tervezünk őszi, téli, tavaszi időszakot az előadásainkkal. Amiben mi ettől függetlenül változtatni akarunk az az, hogy több utaztatható előadást hozzunk létre, pontosan amiatt, mert nem tudjuk kiszámítani, hogy milyen időszakban fogunk játszani, ha idén nem is, de jövőre. Azt elhatároztuk, hogy több olyan produkciót hozunk létre, amit kvázi bármikor elő lehet kapni a csapattal, hogy több olyan utaztatható előadásunk legyen, amely bárhol megtekinthető az országban. A Déryné Programba beajánlottuk a Vera című bemutatónkat, Grecsó Krisztián művét, ami kifejezetten arra épül, hogy egy kisbuszba be tudjon férni a szereplő és a kiszolgáló rész a díszlettel együtt. Ha megfogalmazódott ez az igény, akkor mi legyünk partnerek abban, hogy juttassuk el az Emmi felhívására a legkisebb helyekre is a színházi élményt, hiszen ezek az online tartalmak, valljuk be, azt a minőséget nem tudják hozni. Viszont próbáljuk meg azokba a kis közösségekbe elvinni az előadásokat, amelyek egyéb esetben nem jutnának színházi élményhez. Ha valami, akkor ez a felületi megjelenésünk változott, hogy minél több helyre vigyük el az előadásainkat, és az év közben, a kőszínházi időszakban felépített kőszegi várszínházi népszerűséget majd jövőre, a nyári időszakban váltsuk be, amikor el tudnak jönni hozzánk a nézők, és egy kifejezetten erre a térre kitalált előadással is találkozhatnak. Addig pedig az utazó előadásaink mennek, reméljük, az ország sok-sok pontjára.

Vasvári Csaba: Szerintem nem lehet ugyanolyan színházat csinálni, mint előtte, és azt remélni, hogy ezt majd elfelejtjük, és minden ugyanígy marad. Nagyon erősen bízom abban, hogy nem, mert egy csomó dologra ráirányíthatta a figyelmünket, amelyre idáig kevesebb figyelmet fordítottunk. Az együttlét örömére, a környezet megóvására – nem folytatom, mert a csapból is ez folyik mostanában –, de azt gondolom, sok olyan kérdést az érdeklődés homlokterébe helyezett, amiről beszélni fogunk mostanában. Nekünk ez egy picit az évad első bemutatójában meg is jelenik majd, amit Sardar Tagirovsky rendez majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábosztályának Molière-, Shakespeare-szövegekből, és egy kortárs amerikai regény, a 11-es állomás részleteiből, motívumaiból építkező, szerintem nagyon izgalmas dolgozat lesz. Sardarnak az az alapvetése, hogy egy társulat elkezd dolgozni, és nem lesz kész, de mégis valamit csinálnia kell, ráadásul a 11-es állomás a mostaninál jóval durvább pandémiás helyzet utáni utópia arról, hogyan éli túl az emberiség a túlélhetetlennek látszót. A regény azt a választ adja, hogy a művészettel. A színházak részéről sokkal nagyobb lesz a rugalmasság, és a nézők is biztosan más érzetekkel fognak beülni. És nem a vírustól való félelem miatt, hanem mert nagyon ki lesznek éhezve a színházra. A nézők is nagyon más szemmel közelítenek majd egy színházi előadáshoz. Valószínűleg most még nem tudjuk, mennyire, de nekem az a meglátásom, hogy történelmi időket élünk, és egy komoly paradigmaváltás küszöbén állhatunk, amit még nem tudunk, hogy milyen, mert egyikünk sem jós, illetve jósnő.

Herczeg Tamás: Hogy ezek történelmi idők-e globálisan vagy Magyarországon, a vírushelyzet tragikumától is függ. El tudom képzelni, hogy területenként is másképp reagálnak erre. Én a magam problémájával tudok beszélni. Bezárva lenni két hónapig – egyszerűen akkor szembesültem azzal, hogy milyen azoknak, akik nem jutnak el naponta, hetente, havonta vagy akár csak egy évben egyszer színházba. Az ember addig nem érez át igazából egy problémát, amíg nem érinti őt meg. A nyitás gondolatával foglalkoztunk, néztem, mikor mi volt, hogy miből jött a Szegedi Szabadtéri, és mivé lett. Hogy az a 15 éves sikerszéria, aminek az elmúlt 7 évét átvettem, és legyünk őszinték: a Dóm téren azzal együtt, hogy Shakespeare, táncszínház és opera is van, de többségben mégiscsak a show business műfajokat, a ma operáját, a musicalt képviseljük. Elképesztő jegyárakat fizetnek meg a nézők a Szegedi Szabadtérin, ezért a miliőért, olykor többet, mint Budapesten. De ez az egész 31-ben Klebelsberg népszínházi gondolatával kezdődött, a Magyar Passióval indult. Elhitettük magunkkal, a nézőkkel, a várospolitikusokkal, hogy csak az a fontos, hogy mekkora a bevétel és hogy szárnyalunk. És itt egy óriási meghasonlás közepén vagyok. Igaza van-e az Operaház igazgatójának, amikor az Erkel Színházban egészen olcsó helyárakat diktál? Mi ezt vitattuk, hogy igaza van-e, hogy lehet majd eladni. Igaza van-e a Nemzeti Színház igazgatójának, hogy olcsón hozzáférhetővé teszi a színházi előadásokat? Mi pedig nagyon izgulunk, hogy milyen hatással lesz a piacra. Azt gondolom, ebben a helyzetben valamit az alapjaiban újra kell gondolni, hogy mit várjon el egy fenntartó például a Szabadtéri Játékoktól: anyagi sikert vagy kulturális missziót, városidentitást vagy show businesst. Ezekben a kérdésekben, legalábbis az elmúlt 7 évért, én magam is felelős és adós vagyok. Lehet, hogy minden jó, ahogy van, és így kell maradnia, de hogy ezzel foglalkozni kell, hogy ez engem őröl, hogy ez egy alapvető kérdés Klebelsbergtől a mai napig – mert mégiscsak él –, és érdemes elolvasni az alapító atyák gondolatait. lehet, hogy nem voltak olyan problémás időszakok azok az általunk lefitymáltak, amikor tele volt a Szabadtéri, mert szakszervezeti buszokkal hozták az embereket és nem számított semmi, amikor a Szabadtérire csak szerezni lehetett jegyet, nem pedig venni. Egy picit másképp látom ezt, mint ahogy a vírushelyzet előtt láttam. Azt kérdezted, a végső döntésnél mi lesz másképp. Nem tudom, de ezek a kérdések foglalkoztatnak.

Seres Gerda: Nektek köszönöm szépen a beszélgetést, Önöknek pedig köszönöm szépen a figyelmet. Innen fogjuk folytatni két hét múlva, akkor a határon túli magyar színházakról fogunk beszélgetni.

forrás: http://mszt.org
Megosztás: