Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A forrásokat az egyes bejegyzések
végén lehet megtalálni.


Centrál Színház – Öt bemutatót tervez a teátrum

Megtartotta évadnyitóját a Centrál Színház, amely egy nagyszínpadi és négy kisszínpadi bemutatót tervez a 2014/2015-ös szezonban.

A hétfői évadnyitó társulati ülést olvasópróba követte: elindultak a Broadway felett az ég című új magyar musical próbái. Kiss Márton és Baráthy György új darabját november 7-én mutatja be a színház a Kisszínpadon – olvasható a teátrum MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A Broadway felett az ég című darab zenéjét Darvas Ferenc szerezte, a produkcióban Botos Éva, Cserna Antal, Szilágyi Csenge, Papp János, Borbás Gabi és Rada Bálint szerepel.

A közlemény szerint Puskás Tamás a társulati ülésen ismertette az évad terveit. Tájékoztatása szerint szeptemberben a Kisszínpadon a Nézőművészeti Kft. előadását láthatja a közönség: Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című krimi-komédiáját szeptember 23-án tűzik műsorra először a Centrál Színházban. A főszerepekben Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Kovács Krisztián és Katona László látható.

A Nézőművészeti Kft. első premierjét az évadban a CAFe Budapest művészeti fesztivál keretében október 4-én tartják. Emmanuel Robert-Espalieu A hal nem hal bele című groteszk játékát mutatja be Scherer Péter és Katona László a színház Kisszínpadán.

Az évad első nagyszínpadi bemutatója, november 28-án lesz: egy Broadway- és West End-siker érkezik a Centrál színpadára. David Lindsay-Abaire Jó emberek (Good people) című keserű komédiájának főszerepét Básti Juli alakítja. A további szerepekben Szervét Tibor, Parti Nóra, Pokorny Lia, Rada Bálint és Szabó Éva látható. Az előadást Puskás Tamás rendezi.

A Kisszínpadon 2015. január 16-án Martin McDonagh Leenane szépe című színdarabját mutatják be. Az előadás főszerepeiben Pogány Judit, Pokorny Lia, Schmied Zoltán és Rada Bálint látható, a darabot Gigor Attila állítja színpadra.

Szintén a Kisszínpadon láthatja a közönség John Fowles A lepkegyűjtő című thrillerét 2015. márciusának végén. A produkciót Horgas Ádám rendezi, Ágoston Katalin és Bereczki Zoltán szereplésével.

A közlemény Puskás Tamás igazgatót idézi, aki az évadnyitón kitért arra is, hogy bár eddig még nem írták ki a Centrál Színház Nonprofit Kft. privatizációs pályázatát, a Fővárosi Közgyűlés június 30-án megszavazta azt és amint kiírják, biztosan beadja a pályázatát.

A Fővárosi Közgyűlés júniusi döntése szerint a Centrál Színházat működtető kft. önkormányzati tulajdonú üzletrészének értékesítésére és a használatában lévő ingatlanok hasznosítására pályázatot írnak ki. A pályázati felhívás megjelentetésének határideje augusztus 31. volt. Eredményes pályázati eljárás esetén a nyertes pályázóval megkötendő szerződéseket november 30-ig kell a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni. A hasznosítás kezdete legkorábban 2015. január 1. lehet.

A pályázat kiírásának lehetősége azért merült fel, mert a Centrál Színházat vezető Puskás Tamás – akinek igazgatói mandátuma 2016. január 31-ig szól – ajánlatot tett a színházat működtető kft. megvételére és a társaság által használt ingatlanok bérbevételére.

Az előterjesztés szerint az önkormányzat megvizsgálta annak a lehetőségét, hogy egyes színházak esetében az üzletrész értékesítésével és bérleti konstrukció kialakításával létrejöjjön egy önálló, a fővárosi költségvetést nem terhelő működési struktúra, amely új modellként szolgálhat a fővárosi színház-finanszírozás és -működtetés során.

MTI

forrás: http://7ora7.hu/


TÁMOGATÁS, SZOLIDARITÁS

Köszönjük, ha a karantén-időkben megcsappant színházasdinkat akár csak havi jelképes, 1-2 eurós felajánlással támogatod. A befolyt összegekből finanszírozzuk következő projektjeink előkészületeit. A támogatói feliratkozáshoz kattints ide!


TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália patreon pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed