Ötvös András: a színház nem a felhajtásról szól

Hogy érezte magát a műszalámik közt, miért kétagysejtes idiótákat mutatnak a tévében - erről is faggattuk az Isteni műszak főszereplőjét. 

Ötvös András 2007-ben végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor osztályában. Ezt követően a Krétakörrel dolgozott, részt vett a KoMa társulat alapításában, majd az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. Vendégként szerepelt az Örkény István Színházban. 2011-től a Katona József Színház társulatának a tagja. 

Legutóbb Bodzsár Márkkal filmezett, a 2012-es Isteni műszak egyik főszereplőjét, Milánt alakította.

- Vászon vagy deszka?

- Tessék?

- Ha választanod kellene, a vásznat vagy a deszkát választanád? 

A deszkát.

- Miért? 

Nem tudom. Elképzeltem egy vásznat is magamnak, de valahogy a deszkát fogtam meg, ahogy így megjelent előttem. Te melyiket választanád?

- Én?

- Igen, a vásznat vagy a deszkát?

- Jó, akkor egyértelműbben: hol érzed magad jobban, forgatáson vagy színpadon? 

- Ja, hogy úgy! Nyilván a színházban. 

- Na, ezek szerint működött az intuíciód az előbb. 

- Egyébként lehet. Hirtelen elképzeltem egy deszkát, meg láttam magam előtt egy elég nagy vászonanyagot. Elkezdtem asszociálni, mire lehetne használni a vásznat, de rájöttem, hogy inkább egy fadarabot vinnék magammal, ami nem tudom, miért kell, de kell. Szóval, újraértelmezve a kérdést, az Isteni műszakforgatása például remek volt, nagyon jól éreztem magam, de a színház… Ez az életformám, mióta főiskolára jártam, az a négy év, meg utána még a nyolc, és most már úgy néz ki, így is marad. A film szerintem sokkal nagyobb csalás. Annyira technikai sportág, annyira nem tőled függ egy csomó minden, annyira ki vagy szolgáltatva és annyira mesterséges - de igazán szuper dolgokat lehet vele létrehozni. Olyan helyzet pedig, hogy az ember válasszon, mit csinálna szívesebben, talán nincs is. De ha lenne is, a színházat nem hagynám ott soha.

- Te kipróbáltad magad a színházcsinálásban is, például a KoMa társulatnál. Mi az, ami miatt inkább játszani szeretsz? 

- Az egy nagyon speciális helyzet volt. Néztük kívülről a jeleneteket, hogy milyennek kellene lenniük, de ez azért többnyire egy színházban sincs máshogy. Nem mindegyik színdarab készül úgy, hogy ül a rendező és mindent lediktál. A színészi munkának éppen az az egyik gyönyöre, hogy együtt, közösen dolgoztok. Szerintem ebben az értelemben a színész is színházcsináló, akkor is, ha kis szerepet csinál, akkor is, ha nagyobbat. Legalábbis én ezt éltem meg idáig, talán szerencsésen. 


- Hogy viseled magad körül a felhajtást? Az Isteni műszak kapcsán rendesen volt benne részed. 

- Nagyon rosszul. Ami volt vagy kezdett lenni, azt nagyon rosszul. De hála Istennek, végül se körülöttem, se a film körül nem lett.

- Miért lett volna baj, ha van? 

- De mégis, milyen felhajtásról beszélünk? Sztárokról, mintha Amerikában lennénk? Most ez mi, de tényleg? Boldog-boldogtalan nyilatkozik mindenféle műsornak az időjárásról meg a hűségről. A színésznek az a dolga, hogy elvégezze a munkáját. Nincs ebben semmi misztérium. Ha bemegyek a boltba, az eladó beüti az összeget, az apám meg a gyárban dolgozik. Nekem éppen ez a munkám. A színházi színészekről a kutya sem tudja, hogy kicsodák, azt a közeget leszámítva, akik oda járnak. Kétagysejtes idiótákat nézünk a tévében. Ők a sztárok, körülöttük zajlik a felhajtás. Nem hogy azonosulni nem akarok velük, de azt kívánom, közöm se legyen hozzájuk soha. Hogy fotózzanak engem, mint az állatkertben, ahol ki van írva, hogy ne vakuzzál a gorilla szemébe? Az ország fele lassan ott tart, hogy nincs mit enni, és akkor azt kell nézni főműsoridőben, hogy egy-két agyatlan hülye vacsoracsatázik iszonyatosan drága ételeket zabálva. Évtizedek múlva semmit nem fognak tudni levetíteni ebből a korból, semmit. Az nincs, nem létezik, amit most a tévében lehet látni. Meg olyan, hogy magyar filmek… á.

- Van tévétek otthon? Bekapcsolod néha? 

- Van. A természetfilmek még annyira nincsenek szétcseszve. Szóval, ez a felhajtás, ami van, egy vicc. Ráadásul akik körül megy, azoknak se annyira jó, hiszen folyton mindenki meghal túladagolásban meg alkoholproblémákban, nem?

- Szerinted ez csak a felhajtás miatt van? 

- Elég erősen. Az ember azért nem olyan lény, aki úgy van kitalálva, hogy ne tudjon elmenni sehova, mert mindenki azt figyeli, mit csinál.

- Jó, de ez azért függ a lelki alkattól is. Van, aki nem belehal, hanem kifejezetten lubickol abban, hogy rajonganak érte. 

- Hát egészségére. Figyelj, ugyanabban a korban élünk, nagyjából egyidőben fogunk meghalni. Miért rajongjak, mint egy hülye, a másik emberért? Ugyanolyan halandó lény, mint én, többnyire ugyanaz a nyomora, mint nekem. Csak lehet, hogy egy nagyobb lakásba megy haza. Egyébként a gyerekszereplős műsorokat is rendkívül károsnak tartom, mert elhitetik már most a tizenéves gyerekkel, hogy akkor szeretik őt, ha a tévében ráküldik az sms-t. Holott az egész a pénz miatt van. És utána tizenhét évesen öngyilkos lesz, mert azt gondolja, mégsem szeretik, ha nem róla szólnak a hírek. Az egész egy kiforgatott, szar világ. De persze, mivel el kell adni egy csomó újságot, hát előhúznak egy-két szeretethiányos szerencsétlent, aki felül nekik és komolyan elhiszi, hogy most akkor minden érte van. Egyszer hallottam egy olyan magyarázatot a pletykalapok legitimitásáról, hogy régen, ugye, a mitológiák is úgy keletkeztek, hogy az emberek beszélgettek arról, mi történhet az istenekkel. Ennél nagyobb baromságot… A mitológia egy furcsa magyarázata annak, hogy a természeti világnak létezik egy isteni leképeződése. Ellenben a pletykalapokkal, amikben csak azt lehet olvasni, hogy megölte, felgyújtotta, megvette, megdugta. Elnézést. 

- Nem vagy te egy kicsit kiábrándulva? 

- Nem. Borzasztóan szeretem, amit csinálok, a színdarabokat, amikben játszom, a kollégáimat. Én iszonyatosan lelkes tudok lenni. Boldog vagyok, megyek haza mindjárt a gyerekemhez. Csak az zavar, hogy összekötik a szakmámat azzal, ami körül a felhajtás megy. Ebben az országban lassan mindenki színész. Ez egy kicsit idegesít. A színészekkel kapcsolatban valami olyasféle képzet társult az emberek agyában, hogy őket feltétlenül ismernie kell mindenkinek, nagyon gazdagok és a nőügyeiktől harsognak a szennylapok. Nem erről szól. A színész az, akinek kötelessége, hogy színdarabokon keresztül formát adjon a többiek szorongásainak, félelmeinek. Hogy, ha eljönnek a színházba, azt lássák: na, más is bajban van, nem csak én, mást is megcsaltak, másnak is meghalt az anyja. 

- Ezért lettél színész? 

- Nem. Nem értek semmihez. Valahogy így alakult. Igazából engem nagyon sok minden érdekel, itt meg nagyon sok mindent el lehet játszani. De gyerekkoromban nem igazán jártam színházba, nem is terveztem soha, hogy színész leszek. Világéletemben pilóta akartam lenni, csak megbuktam a reáltantárgyakból. Szóval, éppen amilyen szerepem van, az a foglalkozásom. Szerintem így sokkal élhetőbb az élet.

Ötvös Andrásnak nagy sikere van Márczy Lajosként a Gerlóczy Márton által írt és Göttinger Pál által színpadra alkalmazott Csemegepultos naplójában, amely nyáron debütált a Balatonföldvári Szabadtéri Színházban, és amely ősztől Budapesten is látható lesz. 

A történet szerint a fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: hogy egyedülálló lesz és hogy csemegepultos lesz. Hogy színt vigyen az életébe. Így hát beleveti magát Budapest – és a Vásárcsarnok – sűrűjébe.

- Hogyan lett belőled csemegepultos? 

- Göttinger Pál, a rendező felhívott és mondta, hogy csináljuk meg. Régóta, a főiskola óta ismerjük már egymást, dolgoztunk is együtt és tetszett a történet, persze, hogy vállaltam. 

- Miért lett ez az adaptáció monodráma? És hogy jött a képbe a bábjáték?

- Pali álláspontja az volt, hogy Gerlóczy szövege úgy lesz értékes a színpadon, ha a könyvben leírtak szerint hangzik el, nem kellene dramatizálni meg felosztani szereplőkre. Egy monoműfajt vagy tárgyanimációs műfajt képzelt el hozzá, aminek a megvalósításában rengeteget segített Schneider Jankó, az ország egyik legjobb bábszínésze-bábrendezője. Az alapkoncepció szerint van egy Márczy Lajos, a főhős, aki csemegepultban dolgozik. Rengeteg az ideje, amit kevesebb emberszeretettel, ám annál nagyobb tárgyszeretettel olyan módon üt agyon, hogy az őt ért impulzusokat, kalandokat elbábozza azzal, ami rendelkezésére állhat egy csemegepultban. Ez lett a kiindulópont. Persze a saját hülyeségein kívül néha történik vele más is, amit nem kalkulált bele a napjába, például megjelenik egy lány, egy nyugdíjas vagy egy szomszéd néni. 

- Mi volt az, amivel sokat kellett melózni? Volt kínlódás is? 

- Ahol csak alkalom nyílik rá, tehát most is, el akarom mondani, hogy a bábszínészek iránti tiszteletem még nagyobbra nőtt. A tavalyi évad után ez pokoli nehéz munka volt nekem. A negyvenkét oldal miatt is, persze, és hát leginkább azért, mert én nem vagyok bábszínész. Az egy külön szakma. Amellett, hogy sokat szórakoztunk, azt éreztem, ez egy nagyon rizikós feladat. 

- Mennyire kaptál szabad kezet a karakter megformálásában? A rendező vagy esetleg az író – aki lényegében önmagát, a saját életének egy részletét írta meg a regényében – mennyire irányította, hogyan játszd? 

- Gerlóczy semennyire, azt hiszem, nem is érdekli őt ez az egész, az ősbemutatón is elmondta. Sőt, a könyvet se szereti megfogni, se újraolvasni. Megcsinálta, mert ez volt a munkája. Elment, megírta, kinyomtatta, leadta és neki ezzel többé nincs dolga. Úgy láttam, a színházi előadással sem. Számára két út volt, mondta, vagy ott lenni minden próbán vagy egyen sem, és ő az utóbbit választotta. Nem akart beleszólni, ami végtelenül hízelgő vagy legalábbis korrekt. Palival meg végigolvastuk a könyvet is, a kivonatot is, azt a negyvenpár oldalt, ami lett belőle, és egyetértettünk abban, milyen lesz az az ember, aki ott áll bent a csemegepultban.

- Akkor alapvetően nem lett nagyon rendezői előadás?

- De, azért igen. Palinak és Jankónak sok mindent ki kellett találnia, például hogy melyik tárgyból melyik szereplő lesz. Ahogy összeraktuk a darabot, azt érzem, hogy a végeredmény nagyon is Palié meg az enyém is. De hogy kinek mi volt az ötlete, ki találta ki ezt vagy azt, meg nem tudnám mondani, mert a speciális próbafolyamat révén eléggé összekeveredett minden. Összességében tehát szabad kezet kaptam Márczy megjelenítésében – aki persze egyáltalán nem olyan, mint a könyvben –, viszont voltak erősen lefektetett szabályok is.

- Miben különbözik Gerlóczy csemegepultosa és a tiéd? 

- Maga a műfaj, a színház is hozzáteszi a játékosságot, ezt a formát kerestük. A figura így más lett, mint aki csak hazamegy és leírja, hogy végigmegy a nőkön meg eladja a kolbászokat.

- Milyen volt a premier Földváron? 

- Esős. Ennek dacára hősies, különféle színárnyalatú kapucnis emberek gyalogoltak be a kopogó ernyő alá, megtekintették, amit elkészítettünk és az első pillanattól fogva ki akarták bontani az ajándékot. Úgyhogy nekik köszönhetően nagyon jó hangulatú volt az egész.

- Mit gondolsz, más lesz pár hét múlva a pesti közönség előtt játszani? 

- Minden közönség előtt más játszani. Más volt Szegeden, más volt Kisharsányban. A mostani azért is lesz jó szerintem, mert ugyanabban a teremben adjuk elő, ahol bepróbáltuk. Persze, szerdán biztosan más lesz, mint csütörtökön, de különleges elővárakozások vagy félelmek nincsenek bennem. Találkoztam kíváncsi emberekkel, akik ugyanúgy ki akarják bontani az ajándékcsomagot, szerintem biztosan jönnek. (Egészen biztosan, ugyanis az összes előadásra elkelt minden jegy… - D. N.)


Megosztás: