HOGY SZERET A MÁSIK – FERGETEGES VÍGJÁTÉK SZILVESZTERKOR AZ ORLAI PRODUKCIÓTÓL

2020. december 31-re valóban igaz lesz a különös szilveszter jelző. Bár a hóember nem táncol, és nagy összejövetelekre sem kerülhet sor, mégis megidézhetjük az évbúcsúztatók felhőtlen hangulatát.

Vannak generációk, amelyek a békeidőket illető nosztalgiával gondolnak a tévékészülékek előtt töltött régi szilveszterekre, amikor délutántól egészen hajnalig kabaré váltotta a klasszikus bohózatot, majd következett egy zenés bejátszás, s mindezt az ország legkiválóbb művészei adták elő. 

A világ azóta megváltozott, kényszerből ismét a képernyők előtt kell töltenünk az óév és az újév fordulóját, de az Orlai Produkciós Iroda nem enged a garantáltan magas színvonalú szórakoztatásból.

December 31-én már délután 17 órától folyamatosan elérhető a SzínházTV-n a Hogy szeret a másik című fergeteges vígjáték, amelyben Ullmann Mónikát, Pataki Ferencet, Grisnik Petrát, Ötvös Andrást, Edvi Henriettát és Nagy Dániel Viktort látható. Az előadást október végén, épp a lezárások előtt mutattuk be, a felvétel kifejezetten a nézők kérésére készült. 

A szerző, Alan Ayckbourn a második legtöbbet játszott angol drámaíró – csak Shakespeare előzi meg ezen a listán, akinek viszont majdnem 400 év előnye van vele szemben… 20 évesen, 1959-ben mutatták be az első darabját, azóta pedig több, mint 70 vígjátékot írt, sőt Andrew Lloyd Webberrel is dolgozott egy zenés komédián. 

Alan Ayckbourn igazi dörzsölt színházi róka, aki mindent tud arról, hogyan kell színészbarát és közönségkedvenc darabot írni. Színészként kezdte a pályát, aztán pedig író és rendező, majd színházigazgató lett belőle. Angliában „kulturális intézménynek” számít, 1997-ben az angol királynő lovaggá ütötte.

Az óraműpontossággal megírt darab és a virtuóz színészi játék garantálja azt, hogy gyorsan elfelejtsük a mögöttünk álló hónapokat, és optimistán tekintsünk a jövőbe. A Hogy szeret a másik műfaja bohózat, ennek nagyon szigorú szabályai vannak, ami a színészektől elképesztő precizitást és virtuozitást követel. Alan Ayckbourn mindenen még jól csavart is egyet, Göttinger Pál rendező pedig felpörgette a tempót, s ettől pedig még szórakoztatóbbá vált a történet. Megismerünk három házaspárt, akiknek két hely és két idő között kell ugrálni, különben nagy baj lesz… Az előadást bármikor megnézhetik szilveszterkor és még újév napján is egészen 23 óráig. 

Ha tökéletes bohózat után kipihentették a rekeszizmaikat, várjuk Önöket vissza január 2-án, amikor közkívánatra ismét elérhetővé tesszük A csemegepultos naplóját. Gerlóczy Márton írásából készült a monodráma, amelyben Ötvös András hihetetlen energiával személyesíti meg a regény összes szereplőjét, és elképesztő érzékkel veszi kézbe a kolbászt, a hurkát, a sonkát, a melegítőfelsőt vagy a csomagolópapírt, hogy azokkal bábosokat megszégyenítő módon játsszon. Este 7-től január 3. 23 óráig lehetnek tanúi a bámulatos alakításnak.

Tavasszal felborult a világ rendje, a nyáron azt hittük, minden helyreáll, de az ősz és a tél minden tervet átírt. 2020-at nem a bordó színházi bársonyszékekből felkelve, a foyerban koccintva búcsúztatjuk, 2021-et a saját kanapénkon, a saját nappalinkban köszöntjük. De nézzük a jó oldalát: a 6 kamerával, 4K, Ultra HD felbontásban rögzített előadásoknál személyesebb színházi élményt nem lehet elképzelni!