Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Kérdőív az Orlai Produkció online évadáról

Véget ért online évadunk. Decembertől májusig, az Egy őrült naplójától az Akit az istenek szeretnek-ig 13 előadás felvételét láthattátok a SzínházTV-n. Nagy öröm nekünk, hogy ennyien néztetek bennünket az ország, sőt a világ minden pontjáról! Számít a véleményetek, ezért kérünk benneteket arra, hogy szánjatok néhány percet az alábbi kérdőívre. Köszönjük, ha megosztjátok velünk a tapasztalaitokat, élményeiteket! https://bit.ly/OPI-Online

Együtt halhatnánk meg, szánkózva

Tulajdonképp semmi az egész, könnyű kis nyári kaland a padon, két férfi, egy nő, mondhatnánk szerelmi háromszög, némi túlzással. Ezen mit se változtat, hogy a férfiak is, a nő is hetven fölötti, öregek, rozogák, itt fáj, ott fáj, egy kis szürke hályog, egy kis lábfájás, egy kis szívprobléma, magas vérnyomás, prosztata, ez-az. 


DE LEGFŐKÉPP MAGÁNY. ABBÓL VISZONT NEM KEVÉS.

Luigié és Liberóé, két öreg olasz férfié, akik ugyan családosak, gyerekeik, unokáik vannak, tartják is velük a kapcsolatot, vagy épp együtt laknak, de folyvást éreztetik velük, hogy öregek, koloncok, nemkívánatosak. Luigi gyerekei kikapcsolják a tévét, amikor már nem nézik, az öreg miatt ne fogyjon az áram. Liberóéi meg vizezik a bort. A vasnemzedék egykor erős tagjai, utolsó képviselői, együtt voltak katonák, fiatalok, együtt hajkurászták a nőket, s bánatukban olyan őszinte kirohanásokra ragadtatják magukat, hogy már észre se veszik, milyen szörnyűségeket mondanak. „Miért nem inkább ez a lányom halt meg?” – fakad ki Luigi Lapaglia fájdalmában a maga keresetlen modorában.

Két öreg, rozoga, szebb napokat látott férfi, akik már nem találják helyüket, már csak úgy eléldegélnek, csak úgy vannak, de egymás barátságával mégis új perspektíva nyílik meg előttük: végre valaki meghallgatja őket, ugyanazon a padon, ugyanazon a téren, ott, a napnak ugyanabban a szűk órájában. Szóba elegyednek, visszajárnak, már hiányoznak egymásnak. A semmi kis jelen mögül kibomlik a gazdag múlt.

MEGEJTŐ A KÉT MAGÁRA HAGYOTT ÖREG ÖSSZETALÁLKOZÁSA, A FÉRFIBARÁTSÁG SZEMÜNK ELŐTT TÖRTÉNŐ KIBONTAKOZÁSA

gesztusokkal, vitákkal, sértődéssel, puhatolózásokkal és egymás ugratásával – a szeretet kimondott és kimondatlan, egyértelmű megmutatkozása.

Benedek Miklós először vállal munkát fia, Benedek Tibor halála óta, játékát áthatja végtelen egyéni fájdalma. Ő Luigi Lapaglia, a keserűbb, a távolságtartóbb, a Liberót játszó Gálvölgyi a szókimondóbb, bátrabb, szenvedélyesebb, egyszersmind szarkasztikusabb. Aki szeret mindent, ami az élet: a napot, ami felmelegít, a vizet, amit megiszik, a kenyeret, amibe beleharap. És van tartása, méltósága. „Nem koldulok megértést és jóságot a gyerekeimtől” – mondja.

Megjelenik még a nevető, vagy jelen esetben kevéssé nevető harmadik, a szintén magányos, macskájával élő Ambra, az egykori óvónő (Egri Márta), akinek meg az a fájdalma, hogy nem lehetett gyereke, aminél még szomorúbb, hogy erre a két magányos, de mégis gyerekes-családos, ám e téren rossz tapasztalatokkal rendelkező öreg azt mondja, ezt ugyan sose bánja.

A nő nem válik szerves részévé a két barát találkozásának és egymásra találásának, nem tud rácsatlakozni a padon üldögélő, délutánról délutánra egyre közelebb kerülő férfipárosra, akik nem teketóriáznak sokáig, döntést hoznak: új életet kezdenek, máshol, családjukat, beszűkült, szomorú jelenüket hátrahagyva. Libero megtakarított pénzéből megszöknek elhanyagoló, nemtörődöm gyerekeiktől és elmennek a tengerhez. Ott majd keresnek valami munkát, bármit, akár halásznak, de ha nem, akkor is ellesznek valahogy.

Ettől fogva nincs enyém meg tied. Az életben a barátság a legfontosabb

– mondja Libero, aki megszervezi a szökést, a jegyet, az indulást, a részleteket, gondolatban már el is siratják az inkább csak formailag létező családi kötődést, a kevéske létezőtől való megválást. Elutazni azonban nem tudnak, ugyanis Libero már pusztán a készülődéstől, a lelkesültségtől, az új céltól, a barátságtól, az újra élni akarás érzésétől olyan mámorba kerül, hogy az indulás előtti pillanatokban a padon meghal. S bár nem így képzelte, hanem úgy, hogy „Együtt halhatnánk meg, szánkózva”, ő már jól járt ezzel a barátsággal.

HOGY MI LESZ EZUTÁN? MEDDIG ÉL LUIGI? BEDUGJÁK-E GYEREKEI VÉGLEG AZ ÖREGEK OTTHONÁBA? AMI MÉG A RAVATALNÁL IS ROSSZABB?

Nem tudni. Mindenesetre jutott nekik egy kis napfény az élet végéből, úgy, akkor, és ahogyan nem várták: véletlenül.

Aldo Nikolaj darabja, Göttinger Pál rendezése ugyan két öregről szól, de általános érvényű megfogalmazása egy reményt keltő, kibontakozó szép kapcsolatnak, mely bármilyen reménytelen pillanatban, magányban erőt és új életcélt adhat.

Igazi lírai, emberi hang az élet végéről szép párbeszédekkel, komótos ritmusban, szomorú igazságokkal és egy kis ábrándozással. Színdarab a barátságról, két ember szövődő kapcsolatáról, mely bármikor, bárhogyan és bárkik közt szövődjék is, mint egy új szövetség, szárnyakat ad. Minden léthelyzetben és minden korban.

Az Orlai Produkció felolvasószínháza szombat este olyan volt, mint egy falat kenyér színház nélküli, kultúráról leválasztott világunkban, s mivel az egész darab egy padon, illetve a lélekben játszódik, éppúgy átjött színpad nélkül is, a színészek dolgozószobájából, kézben a rendezői példánnyal.