Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Irodalom Éjszakája 2021

BELGIUM (VALLÓNIA – BRÜSSZEL) | ANTOINE WAUTERS | Nézz a lábad elé Fordította: Bíró Péter Antoine Wauters (*1981) Francia nyelvű belga író, forgatókönyvíró, az utóbbi évek belga irodalmának egyik izgalmas felfedezettje. Nos mères (Anyáink) című első regénye (2014) széles körben feltűnő sikert aratott. A 2018-ban megjelent Pense aux pierres sous tes pas (Nézz a lábad elé) lelkes fogadtatásban részesült és bejutott a Prix Décembre döntőjébe, valamint elnyerte a Második regény díjat. Nézz a lábad elé! Egy egymást követő diktátorok által modernizálni próbált ismeretlen nevű országban járunk, ahol a szüleik farmján, a pusztaság kellős közepén él egy ikerpár. Marcio a földeken dolgozik kemény, erőszakos apjukkal, Léonora pedig anyjuknak segít a háztartásban. Alig tizenkét évesek, szinte elválaszthatatlanok, és a játékaik gyakran tiltott területre tévednek. Egy este, amikor az istállóban heverészve egyre bizalmasabb testi közelségbe kerülnek, felbukkan az apjuk, és rájön, hogy igaz, amit régó

A limerickeké lesz a főszerep


Nyíregyháza – Két kategóriában és négy témában várjuk a műveket. Olvasóink biztosan emlékeznek rá: az elmúlt két VIDOR Fesztiválon óriási sikere volt a Nyírségi Limerickbajnokságnak, amelyet a Móricz Zsigmond Színház, A Vörös Postakocsi folyóirat és lapunk hirdetett meg. A megmérettetésen mindkét alkalommal több száz pályamű versengett, s az elsöprő sikert látva egyértelmű a folytatás: a nemes versengést az idén is meghirdetjük. Gergely Ágnes író, költő megfogalmazása szerint „a limerick kötött formájú, ötsoros nonszensz vers, amely az első sor „Volt egyszer…” mesei fordulatával bejelentett hős kalandjait beszéli el, a kalandoknak az ötödik sorban félig megismétlődő első vagy második sor szab határt. A rímképlete: AABBA, a BB sorok mindig rövidebbek. Bárkiből válhat limerickíró, csak humor és kreativitás kell hozzá. Ezúttal is két kategóriában (egyéni és csapat) várjuk a műveket, négy témában: sport, közélet, a hely szelleme (az én kis falum/városom) és szabadon választott. A jeligével ellátott alkotásokat az anita.szaraz@kelet.hu címre, illetve postai úton a Nyíregyháza, Dózsa György utca 4–6. címre várjuk augusztus 13-áig. A műveket a színház, a folyóirat és lapunk képviselői előzsűrizik, a döntőre a VIDOR Fesztivál keretében kerül sor. A fináléra meghívjuk az oda bekerült alkotások szerzőit és szurkolóikat, a verseny pedig amellett, hogy maga a műfaj humoros és szórakoztató, nagyon is komoly: mindkét kategória győztese értékes jutalmat kap.