Ülj közénk és hazudj

Évente egyszer, mondjuk karácsonykor, összejönnek a százfelé szóródott családtagok és némi alkohol hatására (horribile dictu józanul) kibukik belőlük az összes sérelem, amit valaha elszenvedtek egymástól…

„Matthew csak akkor hazudhat, ha ül és eszik.”

(Matthew szabálya)

A családi ünnepek az emberi létezés legrettenetesebb pillanatai.

Amennyiben hihetünk az íróknak. Magunk közt szólva van némi igazuk. Mindenesetre ontják magukból azokat a műveket, amelyekben egy-egy nagyobb ünnep alkalmával forgácsolódik darabokra, esik szét végleg a családi közösség. Gondoljunk bele. Évente egyszer (mondjuk karácsonykor) összejönnek a réges-rég független életet élő, egymástól elszakadt, százfelé szóródott családtagok és némi alkohol hatására (horribile dictu józanul) kibukik belőlük az összes sérelem, amit valaha elszenvedtek egymástól.

Brrr!

A Családi játszmák című darabban a fentieken túl van egy nagy írói ötlet, amely megkülönbözteti a többi hasonló jellegű színpadi szövegtől. A kártyajáték. Egy olyan (valódi és metaforikus jelentésű) kártyacsata, amelyben minden részvevő – a játék megkezdése előtt – megkapja a saját, személyre szóló, titkos szabályzatát. Azt kell betartania és (ez a nehezebb) betartatni a többiekkel is. Matthew például csak akkor hazudhat, ha ül és eszik. Ezért Matthew többnyire ül és eszik. A többiekkel viszont már nem tudja elfogadtatni a saját szabályait. Ha úgy adódik, akár álló helyzetben is képesek hazudni neki. Örvendeznek, hogy mennyire lefogyott, milyen remekül néz ki. Hazudnak neki anélkül, hogy közben leülnének és táplálékot vennének magukhoz. De bármennyire is ácsingózik a dicséretre (ez is a személyes szabályrendszeréhez tartozik), valójában mindenki látja, hogy Matthew bizony nem egy fitneszbajnok, nem az edzőtermek császára és később, az események sodrában nyíltan a szemébe is mondják, hogy dagadék. Teszik mindezt az anyagcseréjüktől teljesen függetlenül.

Akár esznek éppen, akár nem.

Matthewnak tehát nem sikerül a kártya (az élet) rá osztott szabályait a többiekre erőltetni és Matthew ettől szomorú. Mi több. Frusztrált és boldogtalan. Épp úgy, mint a családtagjai. Pontosabban ők másként boldogtalanok. A lényeg, hogy nem nagyon tudnak az életnek nevezett kártyajáték szabályainak megfelelni. Hurcolják magukkal a frusztrációjukat, egyre hisztérikusabban hadakoznak egymással, hosszan és nagy elánnal sorolják a régi sérelmeiket, miközben darabokra hull a személyiségük és ezen mi – ott lenn a nézőtéren – hatalmasakat röhögünk. (Olyan gogolian, persze. Velük együtt magunkon is.)

Innentől nevezhetjük Sam Holcroft darabját akár vígjátéknak.

Miközben végtelenül szomorú. Edith, az anya (Kútvölgyi Erzsébet) próbálja tartani a látszatot, és egészen az első felvonás végéig nem elárulni a fiúknak, hogy az apjuk (Papp János) egy magatehetetlen roncs lett. A már említett Matthew (Ötvös András), aki egy színésznőcskét prezentál nem túl nagy lelkesedéssel a családnak karácsonyra (Réti Adrienn), hosszú évek óta valaki másba szerelmes. Ott van még Adam, a bátyja (Szikszai Rémusz), akit rendre porig aláz az alkoholista, de amúgy nagyon rokonszenves felesége (Járó Zsuzsa), valamint közös gyermekük, a tinédzser Emma (Csikász Ágnes), aki viszont krónikus fáradtság szindrómában szenved, így csak az előadás legeslegvégén sikerül megismernünk. Addigra ér le az emeletről.

Mindenki hárít, mindenki a másikat okolja a saját boldogtalanságáért. Bár ezt a kártyát Adam húzta, de úgy néz ki, neki egészen jól sikerül a többiekre erőltetni a saját szabályait.

A holcrofti ötlet szerint ez a kártyajáték az élet metaforája. Az élet maga. S mialatt a szegény jó Edith és övéi élethossziglan játszmáznak egymással (akár a többi jóember mindig, mindenütt), az író előzékenyen megfejti nekünk, hogy mi zajlik a fejükben. Monitorokon kivetítve látjuk az egyes szereplők személyre szóló szabályrendszerét, a lapot, amelyet az élet nagy kártyajátékán húztak és ez meglehetősen zavaróan hat. Nehéz kimondani, de a szerző „nagy írói ötlete” működik a legkevésbé a színpadon. Nemcsak, hogy kellemetlen púp a történet hátán, de elmarad a nagy nézői kaland is. Miközben villogó piros betűk rágják a szánkba a szereplők rejtett mozgatórugóit, megfosztanak minket a befogadás legizgalmasabb mozzanatától. Hogy mi magunk találjuk ki a „kártya”, vagyis a szereplők életét mozgató motivációk rejtett szabályait.

Ha azt vesszük, hogy egy bármilyen halmazból kiragadott héttagú család hányféle szabályrendszer szerint működik, akkor ez a kártyás cucc mondhatni a dolgok túlzott leegyszerűsítése. Hét kártya, abból a gyerek krónikusan fáradt, így nem rúg labdába, a fiúk apjának pedig, aki az agyi traumától félholtan egy tolószékben ül, már nem nagyon van szabályrendszere. (Abban ugyan biztosak lehetünk, hogy volt neki. Nem is akármilyen. Elég gyakran emlegetik.) Szóval ez a pár kártyalap, kinek-kinek az egyetlen mondatban összefoglalható szabályrendszere, nem képes leképezni azt a fajta sziporkzó gazdagságot, ahogy a tudattalanjuktól vezérelve a család tagjai a szent ünnepen egymásnak esnek.

Ezzel együtt a történet jól van. Köszöni, él és virul.

A szöveg túlírtságát jól ellensúlyozza a színészi játék. Egészen bravúros alakítások billentik helyre az egyenetlenségeit. Mindenekelőtt Szikszai Rémusz Adamja. Pazarul bánik a szöveggel, egyszerre hozza felszínre belőle a létezés fájdalmas humorát és pimasz tragikumát. Látványosan követjük végig egy sporttehetség életútját a kezdeti sikerektől egészen a koszos kis ügyvédi irodáig, ahová az apja „szabályai” kényszerítették. Ötvös András – ügyvédként sikeresebb, de alamuszibb – Matthew-ja hatásosan ellenpontozza. Főként ahogy rezignáltabb bátyjával ellentétben élénk szerelmi életet él. Fejben.

A három nő, Kútvölgyi aprólékosan fölépített anyafigurája, Járó végletekig realisztikus Sheenája, Réti Adrienn színpadiasra fogalmazott színésznője nem sok kapcsolatot ápol egymással, ha csak az előbbi kettő gyűlölködését nem annak vesszük. Az ördög, mint mindig, most is a részletekben rejlik. Ahogy a fiúk otthon felejtik az anyjuk karácsonyi ajándékát, ahogy az anyjuk egy laza nonsallansszal túlteszi magát ezen, ahogy Sheena pár vicces gesztussal visszacsúszik az alkoholra, ahogy Adam önsajnál, miközben le-föl trappol az apja két számmal nagyobb ingjében. A végére akár még meg is szeretjük ezt a Göttinger Pál rendezésében életre kelő családot. A szélütött nagyapával együtt. És ez jó.

Az íróknak igaza van. Furcsán működik az ember. Az ünnep szétzilálja a családot. A temetés meg összehozza. De ez már egy másik történet.

forrás: http://art7.hu/
Megosztás: