Hamarosan színpadra kerül a Bohémélet

Varga Lilla

A Szegedi Nemzeti Színház idei évadának első operáját, Giacomo Puccini Bohéméletét október 22-én mutatják be a Nagyszínházban.

A darabhoz kapcsolódóan zenés közönségtalálkozót szerveztek szerdán a REÖK-palotában. Az eseményen részt vett Göttinger Pál rendező, valamint az opera szereplői közül Máthé Beáta (Mimi) és Tötös Roland (Rodolfo). A beszélgetést moderálta és zongorán kísérte Dinyés Dániel zenei vezető.

A rendező elmondta, hogy a szereplők sorsa folyamatosan alakul a darab során, és rendkívül komolyan vett színészi feladat társul hozzá. Dinyés Dániel kiemelte, Puccini minden egyes részletet beleírt a kottába. Célja az volt, hogy minél részletesebben jelenjenek meg a hangok és a mozdulatok.

Máthé Beáta elmondta, az életéből szerzett tapasztalatokat építette be Mimi szerepébe. Tötös Roland számára tíz évvel ezelőtt a Bohémélet jelentette a mérföldkövet, óriási hatást gyakorolva rá. Rodolfo, aki egy hideg padlásszobában tengődik három barátjával, azért akar szakítani Mimivel, mert a szegény varrólány halálos beteg és ő nem tud megfelelő körülményeket biztosítani a számára. Így akarja rákényszeríteni, hogy keressen magának egy tehetős szeretőt. A darab végén Mimi visszatér szerelméhez a padlásszobába. Ott hal meg, ahol egész életében legboldogabb volt. Puccini operája igazi klasszikus, amelyben a szenvedély, a tragédia és a zenei érzékiség keveredik.