Ugrás a fő tartalomra

MOST ÉPP EZ

Grisnik Petra 35 éves

Ma ünnepli 35. születésnapját Grisnik Petra Junior Prima-díjas színésznő, Göttinger Pál rendező felesége. Grisnik Petra 1986. október 16-án látta meg a napvilágot Pécsett, egy horvát nemzetiségű családban nevelkedett a város melletti Kökényben. Már gyermekként megcsillogtatta művészi tehetségét, ugyanis 1999-től kezdve fellépett a Pécsi Horvát Színházban. Természetesen ezen a pályán folytatta, 2008-ban fejezte be a Kaposvári Egyetem színművész szakát, majd gyakorlatát a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltötte. 2008 és 2014 között ennél a társulatnál talált otthonra, 2014-től kezdve viszont szabadúszó. Eddigi pályafutása során játszott már a Rómeó és Júliában, a West Side Story-ban, A víg özvegyben, a La Mancha lovagjában, az Egérfogóban, a Nyolc nőben és a Csoportterápiában is, de nem idegenek számára olyan közkedvelt darabok sem, mint a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Játék a kastélyban vagy a Száll a kakukk fészkére. Jelenleg több előadása is műsoron van, például a Kolibri Pincé

A MagdaFeszt izgalmas színházi, képzőművészeti és zenei programot kínál a hétvégén

Debrecen - Mindenki megtalálhatja a fesztivál sokszínű kínálatában a kedvére való programot.

Szombaton 16 órától Átváltozás címmel a Színházak Éjszakája közkedvelt progrmjának egyikét hangolták át a Magdafesztre. A színházi jelmeztár dolgozói kiválogattak a Csokonai Színház Szabó Magda-darabjainak jelmezeit, hogy az érdeklődők Szabados Magda, Emerenc, Tibor, Brodarics úr, vagy épp Rickl Mária bőrébe bújhassanak. Mindezekben Edelényi Vivien és Vranyecz Artúr színművészek, Az ajtó szereplői és a jelmeztár dolgozói lesznek segítségükre. Az átváltozásra október 2-án 16 órától nyílik lehetőség a Csokonai Irodalmi Labor Pódiumtermében.

A rózsaszín ruha történetei a női „hétköznapokról”, női barátságról, szerelmekről, házasságokról, csalásokról és csalódásokról szólnak.

A darabban Majzik Editet és Sárközy Nagy Ilonát láthatja a közönség 18 órától a Csokonai Irodalmi Labor Kiállítóterében, este fél 8-tól pedig Ráskó Esztert, a Dumaszínház tagját fogadják a NagyÁrpi című önálló estjével ugyanitt a Pódiumteremben.

A Nagyárpi Ráskó Eszter első önálló estje, amely a méltán híres Matrjoska című vlog vezérfonalát követve született. Lesz benne szó örökölt mintákról, identitás krízisről, kételyekről, önfeledt döbbenetről, reprodukcióról és szerelemről Covid idején.

Vasárnap a korábban meghirdetett időpontnál egy órával hamarabb, 15 órától kezdődik a Malter Vándor Filmfesztivál rövidfilmjeinek vetítése a Csokonai Irodalmi Labor Pódiumtermében,

majd a négy filmről (Redline, Betti, Narancs Útlevél, Vércsék) 16 órától beszélget Szénási Miklós író, újságíró és Váró Kata Anna esztéta a CSIL szomszédos Kiállítóterében.

A MagdaFeszten itt lesz a Leopold Bloom-díjjal kitüntetett Németh Hajnal médiaművész, aki Tar Sándor Szőke város című verse alapján készített filminstallációját hozza el.

A kétcsatornás filmvetítésen látható kísérleti előadás lényege a vers magyar nyelvről német nyelvre történő többszörös szimultán tolmácsolása, melyet kiegészít egy improvizatív zenei előadás. A kiállítás 18 órától kezdődik a Klubteremben.

Vasárnap érkezik a MagdaFesztre a Kőszegi Várszínház Grecsó Krisztián új regénye, a Kádár-kor világát idéző Vera színpadi adaptációjával. A szerző a közelmúltat faggatva keres ma is érvényes válaszokat egyetlen nagy nyomozás történetében. Vera, a főhős, miközben először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, és először veszíti el a kisgyerekkor biztonságát, arra is először döbben rá, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki. Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? A Göttinger Pál rendezésében készült produkciót október 3-án este fél 8-tól láthatja a fesztivál közönsége a Csokonai Irodalmi Labor (Kossuth utca 1.) Pódiumtermében.