Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

TISZTELETTEL ÉS SZEMTELENÜL ELMESÉLT OPERÁK – INTERJÚ DINYÉS DÁNIELLEL

Ha Ön még nem ismerné az Operabeavató receptjét, íme: egy népszerű opera néhány kulcsjelenetét elénekli két-három kiváló énekes, Dinyés Dániel zeneszerző-karmester pedig beavatja a nézőket a darab rejtelmeibe, hihetetlenül izgalmas kontextusba téve a művet. Mindeközben Göttinger Pál, rendező improvizációs feladatokat ad az énekeseknek. Az egészet együtt főzik össze egy szórakoztató és informatív kulturális csemegévé.

Az Operabeavatóhoz nem szükséges előzetes ismeret a művekről. Viszont lehozza a klasszikusokat a piedesztálról, tisztelettel, de szemtelenül, frissen néz rájuk – már maga az, hogy improvizálnak benne! -, ami példátlan hozzáállás a Nagy Komoly Operákhoz.

A közönség évek óta habzsolja az élményt: az Operabeavató teltházzal megy, akár a Katona József Színházban, akár az Ördögkatlan fesztiválon, akár a Hatszín Teátrumban játszák. „Egy hónap Operabeavató nélkül, olyan, mint a Bohémélet Mimi kis hideg kezei nélkül.” – írta egy nézőjük, mikor a pandémia miatt elmaradtak az előadások.

Szentendrén a Bánk bán, a Don Giovanni és a Carmen titkaiba avatnak be minket. Dinyés Dániellel beszélgettünk, aki egy elképesztő „áriában” azt is előadta, hogy Sherlock Holmesként nyomozott Mozart után.

Nincs két hete, hogy az Ördögkatlan péntek estéjén Mozart Requiem-jét vezényelted, majd másnap két Operabeavatót tartottál, egy Bohéméletet és egy Don Giovannit. Milyen volt a közönség?

Az előadások a beremendi templomban voltak. Meglepődtem, hogy mindkétszer tömve volt a templom, a földön a padok mellett, és az apszisban is ültek. Tényleg a csilláron is lógtak.

Miért volt ez meglepő? Az Operabeavató előadásain teltház szokott lenni.

Nem a teltház, hanem az volt furcsa, hogy egy pandémia közepén van ez a teltház. Bevallom, két év alatt elszoktam a közönséggel való közvetlen találkozástól.

Akik egyébként rendkívül lelkesek, kedvesek voltak, kiváló volt a hangulat. Az ember erre a pár órára elfeledte, hogy világjárványban vagyunk, és hogy sajnos biztosan jönni fog a következő hullám. Ami valószínűleg megint meg fogja nehezíteni a találkozást.

Az operák iránti mély, szenvedélyes kötődés világlik ki a pályádból, az Operabeavatóból, és az összes nyilatkozatodból. Honnan hozod ezt a rajongást?

Otthonról, a gyerekkoromból. Már nagyon fiatalon blattolni tudtam a zongorán az operákat, a bátyámmal az összes szerepet elénekeltük ketten, általában övé voltak a női szerepek, enyémek a férfiak. Göttinger Pali is gyerekkorából hozza azt, hogy operaértő és -rajongó egyben. Mindketten élvezzük az énekesekkel való közös játékot, meg a másik elemzését a darabról. Palival azt szoktuk mondani, hogy minden egyes Operabeavató premier.

Miért, az Operabeavatót végig improvizáljátok?

Ez teljes improvizáció, és erre a metódusra nagyon vigyázunk.

Élvezetes az énekeseknek, hogy nem tudják, mit fogok elemezni zeneileg, sem azt, hogy Pali mit fog tőlük kérni színészileg.

Annyit egyeztetünk, hogy melyik három részletet adják elő az adott operából. Az előadás előtt áténekeljük a részeket, de semmit nem próbálunk el előre.

A Don Giovannit például már régóta játsszátok, neked, hogy marad inspiratív ez a remekmű?

Nézd, a Don Giovannit 1787 óta nem sikerült megunni, pont én kezdeném el? Rengetegszer tanítottam be, jó pár produkcióban részt vettem, és ha minden igaz, most fogom vezényelni Szegeden karmesterként is. Inspirációért nem kell a szomszédba mennem, csak ki kell nyitnom a kottát.

Egy interjúban használtad az Operabeavató-stílus kifejezést. Ez mit jelent?

A kedvesen tiszteletlen, vagy úgy is mondhatom, hogy a nagyon nagy tisztelettel szemtelen előadásmódot jelenti. Mert valami ilyesmi, amit Göttinger Palival csinálunk.

Abból indulunk ki, hogy egyrészt emberek voltak a zeneszerzők, másrészt abból, hogy sokkal többet tudunk meg a dologról, ha nem ájultan nézzük a műveket, hanem addig piszkáljuk őket, amíg el nem árulnak mindent magukról. Azt is, természetesen, hogy merre nem szeretnének alakulni és azt is, hogy hogyan érzik magukat a legjobban.

A hagyományos operaelőadásokban nem látom az énekeseken a lubickolást a szerepükben, míg az Operabeavatón kijön belőlük a remek színpadi színész.
Miért van ilyen pregnáns különbség a két játékmód között?

Ha azt kérdezed, miért nem ezt látjuk a hagyományos operajátszásban is, akkor azt kell mondjam, hogy a jelenlegi opera-színházi metódussal van a baj: nem biztosítja az énekesnek a kellő mennyiségű és minőségű felkészülést zeneileg. Így az énekes még akkor is a saját zenei, hangi bizonytalanságával lesz elfoglalva, amikor már rég színészi kérdésekkel kéne csak törődnie. Örök probléma a rendezők időbeosztása egy próbafolyamat kapcsán, hogy mivel töltik idejüket. A forgó és a zsinórpadlás használatával, vagy avval, hogy végig vezessék az énekesüket az összes „veszélyen” és bizalmi légkört hozzanak létre maguk közt. Ehhez jön hozzá még a számok és statisztikák bűvöletében való élés, ami nem a minőségben hisz, mert az matematikailag megfoghatatlan és egy nehezen kontrollálható érzetről szól, ami minden nézőben egyenként kell, hogy megszülessen: „ez igen jó volt”!

Van egy furcsa megcsontosodott hiedelem abban, hogy az énekesek mire képesek, pedig ők a legboldogabbak, amikor a színészi képességeikre is szükség van. Ha erre nincs igény, mert csak cserélhető bábuként gondolnak rájuk, akkor természetesen ők sem használják ezt a tudásukat.

Az itthoni, rendkívül centralizált operajátszásnak vannak szegmensei, amit nehéz, vagy jelenleg lehetetlennek tűnik áttörni. Persze a zenében más a színjátszás, mert a kottában adott idő van mindenre, arra kell úgy rácsatlakoznia az előadónak, hogy természetesnek hasson a megadott számú ütemben. Ez lényegesen nehezebb feladat, mint a prózai színész szabad időkezelési lehetősége egy darab megvalósítása közben. De ha lenne elég minőségi idő próbálni, akkor el lehetne mélyedni a darabban és a szerepben annyira, hogy ezt az igen-igen nehéz dolgot át lehessen hidalni és akkor a színjátszás színvonala is megemelkedne sok operaelőadásban.

A fiatalokat, akik nem ismerik az operairodalmat, hogyan lehet becsábítani az Operabeavatókra?

Sokszor hallom ezt a sületlen PR mondatot, hogy „az előadás közelebb hozza a fiatalokhoz az opera műfaját”. Először is, ehhez a fiataloknak ott kéne ülniük a nézőtéren maguktól, utána lehetne próbálkozni a közelebb hozással. Nem hiszek abban, hogy csinálunk a „fiataloknak” felkiáltással egy előadást, és ők hirtelen a homlokukra csapnak a péntek esti partizásuk közben, hogy „de hülyék vagyunk, miért nem megyünk el az operába inkább”?

A suttogó propagandában hiszek, abban, hogy valaki eljön az idősebb korosztályból, ha jó volt, akkor elmondja a barátainak, elmondja a gyerekének, unokájának, hogy figyelj ez még neked is tetszene. A fiatal a negyedszeri unszolásra eljön, és ha tényleg jó a produktum, akkor elmeséli az évfolyamtársainak. Hogy menj el rá, mert te is élvezni fogod!

Az egyik nyilatkozatodban mondtad, hogy a jelenlegi tanítási rendszer nem köti össze a gyerekek fejében a pontokat egy képpé. Te az Operabeavatón kontextust festesz fel a zene köré, mint egy freskót. A nézőkben hirtelen összeáll a kép, és megelevenedik az adott kor.

Ha édesapámnak lelkesen meséltem valamiről, mindig azt mondta, hogy és azt tudod egyébként, hogy…Erről a mondatról már négyéves koromból is vannak emlékeim. Mindig megkérdezte, hogy az adott dolognak tudom-e, a második, harmadik, negyedik rétegét, vonatkozását, összefüggését. Másik két fontos mondata volt még, hogy ha érdekel valami, az tényleg érdekeljen, illetve: Dani, nagyon vigyázz arra, hogy ne te találd fel a spanyolviaszt! Ez alatt azt értette, hogy mindennek utána kell nézni.

Ha az ember elkezd utána nézni egy zenemű vonatkozásainak, akkor kinyit egy ajtót, ami mögött egy végtelen birodalom van…

Igen, ez ilyen. Ha például érdekel a Szöktetés a szerájból Mozart opera, akkor ne csak a kotta érdekeljen, hanem nézd meg Mozart leveleit is. Jó, megnézed a leveleit. Azokból kiderül, hogy Salzburgból akkoriban rúgták ki. Meg kell nézni, hogy miért rúgták ki. Erre kiderül a zeneszerző és az érsekség közötti konfliktus, mire felmerül, hogy miért nem fért össze Mozarttal az érsekség. Erre kiderül, hogy az egyházi és a világi szolgálat nem volt összeegyeztethető. Ha ez igazán érdekel, akkor nézz utána, hogy miben állt az egyházi és a világi szolgálat, és miért nem volt összeegyeztethető ez abban a korban, amiben ott élt és komponált a zseniális Mozart. Erre kiderül, hogy miért nem engedték neki, hogy szabadon alkosson. Ekkor utána kell nézni, hol volt Salzburg előtt, hogy a szabad alkotás ilyen fontossá vált számára. Kiderül, hogy Mannheimben. Ekkor utána kell nézni a mannheimi iskolának, amiről kiderül, hogy ez az irányzat az egész akkori szimfonikus gondolkodásmódot átalakította. Hogy alakította át? Úgy, hogy a zenekarok a dinamikákat elkezdték máshogyan játszani, felfogni, mint odáig. Ha onnantól kezdve játszották máshogyan, akkor felmerül, hogy jó, de addig hogyan játszották? Hiszen csak így érthetjük meg, hogy miben változott a játékmód.

Erre el kell merülni a barokk és klasszika közti időszakban, itt bejön a Londonban alkotó Johann Christian Bach, aki az egész barokk nyelvezetet megreformálta úgy, hogy az a fiatal Mozartot lenyűgözte. Viszont ebben a pillanatban felmerül Christian Bach apja, Johann Sebastian Bach. Ha megvagy a mannheimi iskolával, akkor elkezded tovább nézegetni Mozart levelezését, amiből kiderül, hogy miért Törökország a cselekmény helyszíne. Miért akartak nevetni a törökökön?

Erre bejön a történelem: azért, mert a törökök nem is oly rég még Bécs alatt voltak, ahova mellesleg rajtunk keresztül gázoltak át. Ehhez tudni illik, hogy mi történt akkor a török történelemben. És így tovább, ezt a végtelenségig lehet folytatni. Nos, az apám elvárta tőlünk, hogy mindezekkel tisztába legyünk, és ezt a nyomozómunkát minden egyes alkalommal végigcsinálta a bátyámmal és velem. Ami irgalmatlanul izgalmas volt!

Akkor nyugodtam meg, hogy nem vagyok teljesen őrült ha így gondolkodom, mikor olvastam egy könyvet Leonardo da Vinci-ről, aki mindennek ugyanígy nézett utána, mert őt is minden apró részlet érdekelte.

Leonardonál nagyobb igazolás nem kell, hogy a világot így is meg lehet ismerni. Azt gondolom, hogy számomra ez a jó út. Viszont ezt a mi iskolarendszerünk nem tartalmazza, mert ott különálló dolgokra tanítják a tanulókat. Amikor a zeneiskolában meg az SZFE-n tanítottam még, akkor sok órát töltöttem azzal például, hogy összekössem a hűbéri rendszert a barokk történelmi ismeretekkel, a barokk ornamentikával, festészettel és irodalommal, Bachhal és Balassi Bálinttal, hogy mindez milyen hatással volt például a Mária-kultuszra és ez mind egy időben volt. És amikor az ember ezt összeköti a hallgatóknak, akkor azt látja, hogy a gyerekeknek van egy „Aha”-élménye, és megértik, hogy voltaképpen miről beszélgetünk. Többrétegűen ismerik meg az anyagot. Még nem láttam olyan tanulót, amelyik ellenállt volna ennek.

Miért jöjjenek el a nézők megnézni az Operabeavató három előadását, a Bánk bánt, a Don Giovannit, a Carment?

Azért, hogy minőségi időt töltsenek ezzel a három zsenivel, Erkellel, Mozarttal és Bizet-vel.

Ősztől hol lehet látni a Operabeavatót?

A Hatszín Teátrumban, ahol eddig is. Október végén indulunk vele ismét, ha a negyedik hullám is így akarja.