Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

Az Ördögkatlan ismét a kultúra ötletbörzéje volt

Immár 14. éve járom az Ördögkatlan Fesztivált, s bár jó néhány arc állandóan visszaköszön itt valamilyen műsorral – például a Mulatság szereplői Mucsi Zoltánnal az élen, a Wombo, Háy János, Both Miklós, Dresch Mihály és még sokan mások –, azért még soha nem fulladt unalomba semmiféle produkció.

Sőt, a most véget ért tizennegyediknek is az volt a legfőbb érdeme, hogy igényesen kísérletező újdonságokat hozott minden szinten, az irodalmi találkozóktól a népművészeten, a zenés beszélgetéseken át a koncertekig.

Hogy mennyire kitűnő ötletbörze ez, azt jól mutatja, hogy Cseh Tamás dalai ismét előkerültek vagy féltucat új formában. Ment színházi előadásban, felolvasó esten újrahangszerelt zenével, sosem látott régi szövegek újrazenésítésével, felcsendültek a klasszikus számok templomi orgonán, de nem volt egy sem köztük, amire akár csak finnyáskodva legyinteni lehetett volna. Sőt, végre eljött a fesztiválra Bereményi Géza is, így szövegoldalról is megismerhettünk egy-két kulisszatitkot az örökzöld dalok keletkezésének érdekességeiről.

És nem lehet megunni a helyszíneket sem. Beremend teljes jogú tagja lett a fesztiválnak, Kisharsány pedig most ugyan kihullott a rostán sokak bánatára, ám Villánykövesd rögtön bedobott olyan új térségeket, hogy feledtette a Vylyan terasz idén kicsit visszafogottabb műsorkínálatát is. A közönség pedig napról napra ezres nagyságrendben növekedett, mert a pandémiát követően jó volt végre újra szabadnak érezni a kultúra minden ágát, s legfőképpen önmagunkat. És igen, időközben elment a másik fővédnök, Törőcsik Mari is, de a Cseh Tamás- kultusz láttán bizonyos, jövőre már jó néhány program megidézi majd rendkívüli formában a színművésznőt.

Ebben az évben összesen hatszáz program volt. Katlanjárók tudják, hogy ez még nem csúcs, viszont ott van a topon, s éppen elég sok ahhoz, hogy még a legádázabb fesztiválozó se tudjon a negyedénél többre eljutni. Viszont két-három egészen új, vonzó kultúrműsort mindenki talált közöttük. Mert a Katlan erről szól: ide nem elsősorban szórakozni, sokkal inkább vidáman tanulni járnak az emberek.

Mészáros B. Endre