Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

KÁVÉSZÜNET HORVÁTH ILLÉS RENDEZŐVEL

„EZ EGY NAGY BARÁTI, ALKOTÓI ÖSSZEJÖVETEL"

A Kőszegi Várszínháznak az idei a 40. évada. A szakmában azt szokták mondani: kétféle színész van, aki már játszott a Kőszegi Várszínházban, és aki majd játszani fog. A jubileumi szezon ősbemutatóját, Göttinger Pál Manőver című darabját Horváth Illés rendezi.

A tavalyi évadot elvitte a pandémia. A Kőszegi Várszínház kedvelt helye a kőszegieknek, a Vas megyeieknek, de sokan érkeznek ide Budapestről is, hiszen a város és a környék is vonzó pihenőhely az idelátogatóknak. Kifejezetten szeretik, hogy olyan ősbemutatókat láthatnak, amit máshol nem. Olyan előadásokat, amelyek igényesen szórakoztatnak, és közben elgondolkodtatnak. Az idei darab műfaja: képzeletbeli skandináv vígjáték. A történet napjainkban, Svédországban játszódik, mégpedig a Trombon című kisvárosi napilap szerkesztőségében, ahol Kaspernek, az újság főszerkesztő-helyettesének ideje lenne észhez térnie. Valaha ígéretes és tehetséges újságíró volt, de negyvenegynéhány évesen azt érzi, kicsúszik az élete a keze közül... Kaspernek egyetlen nagy manőverrel kéne visszatalálnia a régi énjéhez, helyrehoznia az önbecsülését, a karrierjét, sőt még a házasságát is. De nincs mese, az új főnökével is sürgősen meg kell találnia a hangot, mert az idilli városka fölött sötét felhők gyülekeznek. Egy sosem látott összeesküvés körvonalai kezdenek kibontakozni, amely maholnap az életüket fenyegeti. Ezt a darabot rendezi Horváth Illés, melynek írója az a Göttinger Pál, akinek tavaly már Az Öreghíd alatt című darabját bemutatták, de a pandémia miatt az idén újra műsoron lesz az a darab is.

-Ön a bevezetőben említett melyik színész?
- Aki 12 évvel ezelőtt, Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékában már játszott Kőszegen. A város szépsége már akkor is megfogott, ráadásul az előadás egyik mellékszereplőjeként sokkal több szabadidős tevékenységre volt időm, így sokat kirándultam a környéken, ami nagyszerű élményekhez juttatott. Nagyon örültem az idei felkérésnek, jó emlékeket őrizvén, szívesen tértem vissza Kőszegre.
-Jelenleg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetőjeként dolgozom főállásban. Felelős és bonyolult munka, de egyelőre nagyon élvezem. Az évadok összeállítása, a társulat munkájának gondozása, a napi ügyek, felmerülő váratlan helyzetek megoldásai izgalmas és folyton változó feladatokat jelentenek. Nem mindig könnyű higgadtnak maradni.
-Mióta rendez?
-2016 nyarán, tehát lassan öt éve volt az első rendezésem bemutatója, a Zsámbéki Színházi bázison. Független színházi vállalkozás volt, Szálinger Balázs Köztársaság című díjnyertes színdarabját vittük színre. Érdekes módon, sok hasonlóság van a két előadás, az első és a mostani között. Nyáron készülő szabadtéri előadás egy kortárs magyar szöveg ősbemutatójaként, ráadásul szabadon összeválogatott színészgárdával. Ez eddigi rendezői pályám során csak akkor és most fordult elő, azóta kötöttebb pályán, kőszínházak állandó társulataival dolgoztam, aminek persze szintén megvannak a maga szépségei. Az elmúlt öt évben rendeztem tíz előadást különféle műfajokban rémdrámától mesén át a musical-ig, de legtöbbször prózai vígjátékokra kapok felkérést, mint jelen esetben is. Idén még abban a különleges élményben és kihívásban is részesülhettem, hogy nagyjátékfilmet rendezzek. Szóval ugyan rendező pályafutásom nem olyan rég kezdődött, de elég izgalmas és élvezetes számomra, a színészi pályám szinte teljes egészében el is hagytam miatta, csak a szinkronizálást folytatom, azt nagyon szeretem csinálni.
-Hogyan találtak egymásra a darabbal?
-Erre szólt a felkérés. Jobban mondva a Kőszegi várszínház egy Göttinger Pál által majdan megírandó színdarab megrendezésére kért fel. Palit ismertem jó ideje, nem volt okom bármiben is kételkedni, nagyon szívesen vállaltam úgy is, hogy a darabot majd csak később olvashatom. Az író személye nekem garanciát jelentett, hogy nem fogom megbánni a dolgot. Nem is kellett csalódnom. .
-Hogyan történt a szereplőválogatás?
-A felkérést követően, még mielőtt egy betű is le lett volna ütve a szövegből, Palival megbeszéltük, hogy kikkel szeretnék dolgozni, hogy ő majd ennek ismeretében írja meg a színdarabot. Szerencsére ebben a tekintetben elég hasonlónak bizonyult az ízlésünk, örömmel fogadott minden felmerülő nevet, és végül tényleg olyan karakterek születtek, amik nagyon illenek az azokat megjelenítő színészekre, nem csoda, hogy a próbák során azonnal lubickolni kezdtek a szerepeikben. Zömében régi ismerősök, igen. Ha az embernek lehetősége van kedvére összeállítani egy csapatot, természetes, hogy olyan társait válogatja össze, akikkel jól érzi magát és legjobban bízik művészi képességeikben.
-Június 7-én tartottuk meg az olvasópróbát Budapesten, ezt követően két hétig ott is próbáltunk, majd 21-én költöztünk le Kőszegre. Jó végre az előadást díszletben az eredeti helyszínén próbálni, mindenki élvezi az ittlétet, egyedül a kánikulában nem mindig könnyű szabadtéren.
-Mit gondol arról, hogy Göttinger most már a második darabját teszi egy meglehetősen távoli, de azért európai helyszínre?
-Nem is csak a második. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak is írt felkérésünkre egy színdarabot ebben az évadban, ami egy távoli, kopár, skót szigeten játszódik, messze benn az óceánon. Pali ezekben a tőlünk távol eső világokban szabadon, otthonosan mozog. Olyan, mintha egy külföldi szerző fordítását olvasnánk, játszanánk. Profi munka.
-Nemrég azt mondta, hogy Kőszegen dolgozni, egy nagy baráti, alkotói összejövetel.
-Miután az ember magára zárta a próbaterem ajtaját, a külvilág megszűnik létezni. A nyugodt kisváros viszont lehetőséget ad egy másik rendkívül fontos dologra: van időnk a munkán kívül is időt tölteni egymással. Senkinek nem kell rohannia szinkronba, a családhoz, vagy egy másik színházba. Próba után együtt lehet ebédelni, este fröccsöt inni, hosszan beszélgetni, sokat nevetni. Ez egy nagyon klassz lehetőség, amit egyre ritkábban élhet át az ember. Ráadásul visszahat a produkcióra, hiszen közelebb kerülünk egymáshoz, ettől pedig nagyon jó kémia alakul ki a színpadon. Nagy szíve lesz az előadásnak.
-Mit üzen a darab a mának, a színházba járóknak?
-Üzen nekik életközepi, párkapcsolati, munkahelyi válságokról, csupa olyan élethelyzetről, amilyennel már minden néző találkozott és találkozik folyamatosan élete során, valamint kapunk egy kis betekintést az újságírás világába, annak morális kérdéseit is boncolgatva. Ez is mindenképp érdekes lehet a közönség számára, mivel, ha nem is újságírók ülnek majd zömmel a nézőtéren, újságot valamilyen formán minden bizonnyal olvasnak a kedves nézők.
-Milyen érzés a Kőszegi Várszínházban dolgozni?
-Annak idején, mikor a Szegedi Nemzeti Színház tagja voltam, egy alkalommal ültem az üres nézőtéren és körbenéztem a műemlék épületben. Konstatáltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen gyönyörű a munkahelyem, ahol a mindennapjaimat töltöm. Nos, Kőszeg hasonló érzés számomra. Minden reggel átsétálni a kis óváros gyönyörű főterén, majd egy várkapun át bejutni ott, ahol anno a törököknek nem sikerült… igazán különleges élmény.
Kiss János