Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

Augusztus 3-án kezdődik a 14. Ördögkatlan Fesztivál

Augusztus 3-án kezdődik a 14. Ördögkatlan Fesztivál. Az augusztus 7-ig tartó összművészeti rendezvényen színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi programokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, kiállításokkal várják a látogatókat.

Bérczes László, a fesztivál egyik főszervezője az M1 aktuális csatorna műsorában felidézte: a fesztivált Kiss Mónival hozták létre 2008-ban. Az idei programoknak Nagyharsány, Villánykövesd, Beremend, a Vylyan Pincészet és a Mokos Pincészet ad otthont, összesen mintegy 60 helyszínen rendeznek eseményeket.

Mint mondta, az idén számos megemlékezést tartanak. Az Ördögkatlan két örökös védnöke Cseh Tamás zenész, énekes, dalszerző és Törőcsik Mari színművész. Törőcsik Marira augusztus 6-án emlékeznek Mozart Requiemjével a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában. Másnap Cseh Tamás emlékére szól délután öt órakor a beremendi templom harangja, majd ifjabb Sárkány Sándor Cseh Tamás és Bereményi Géza dalait énekli-zongorázza.

Bérczes László kiemelte, hogy soha nem hallott Cseh Tamás-dalok is megszólalnak a fesztiválon: a Csengey Dénessel közös, 1986-ban született kész és félkész dalokat, amelyek végül nem kerültek lemezre, Beck Zoli és Szűcs Krisztián adja elő.

A fesztiválon a Szent Efrém Férfikar Háy Jánossal új művet hoz létre – hangsúlyozta Bérczes László, aki kitért arra is, hogy az irodalmi programok mellett az alternatív rockzene, a népzene, a kortárs tánc, a színház, a film és a képzőművészet egyenrangúan jelenik meg a kínálatban, és a fesztiválon rengeteg fiatal művész fog fellépni.

Nagyharsányban egy hatalmas Maszkpersely is várja majd az érdeklődőket, amelyet Háy János író álmodott meg, és amelyben a szervezők szándéka szerint a feleslegessé vált maszkokat lehet örökre elzárni, amikor eljön az ideje. A 3×3×3 méteres kockára, amelynek falai víztiszta plexiből készülnek, lépcsőn lehet feljutni. A szerkezethez egy csúszdát is kapcsoltak, így egyszerre játszótéri eszköz is lesz az egyfajta emlékműnek szánt Maszkpersely – mondta Lengyel Csaba, a szerkezet tervezője és az azt megvalósító Játéknap Kft. ügyvezetője.

Bérczes László hangsúlyozta: a Maszkperselyt augusztus 4-én avatják fel, de egyelőre nem nyitják ki, majd akkor lehet beledobálni a maszkokat, ha végleg meg lehet szabadulni tőlük.

A rendezvény idei díszvendége Bereményi Géza író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező, Pál István Szalonna népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a Pannon Tükör kulturális folyóirat és a Nézőművészeti Kft. lesz. A Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Krisztián, Katona László és Gyulay Eszter alkotta független társulat öt produkciót mutat be a közönségnek öt helyszínen, kilenc alkalommal. A 25. születésnapját tavaly ünneplő Pannon Tükör kulturális folyóirat pedig irodalmi beszélgetésekkel, lapszámbemutatókkal és egy kortárs dalszövegekből készült különleges kiadvány bemutatójával várja az érdeklődőket.

A műsorban felhívták a figyelmet arra, hogy a karszalagos programokat csak azok látogathatják, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. A rendezvény programja a www.ordogkatlan.hu honlapon található meg.