Igazgatójelölti vita: sokban egyetértett Bodor Johanna és Komáromi György
<b> A Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázók között rendezett beszélgetést az Emberség Erejével Alapítvány és a Jelenkor folyóirat szerda este, a rende…
<b> A Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázók között rendezett beszélgetést az Emberség Erejével Alapítvány és a Jelenkor folyóirat szerda este, a rende…
<b> Este 18 órától zajlott a Jelenkor folyóirat és az Emberség Erejével Alapítvány által közösen szervezett vitaest , amelyen a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posz…
<b> Hitről, határátlépésekről, kompromisszumokról, a közösség valódi erejéről és a kapaszkodó szerelésének fontosságáról mesélt Ötvös Andrást. A színművész három é…
A Hatszín Teátrum az első vesztese a színházi élet szereplői közül, amely a járvány miatt ideiglenes bezárásra kényszerült. Tény, hogy a kevesebb tartalékkal, …
<b> Könnyed szórakozás, önfeledt nevetés, egymás után záporozó poénok, jól megrajzolt karakterek. Az Orlai Produkció számos előadásában kínálta már nekünk az említ…
Szemmel alig követhető, mit csinál éppen Szemenyei János. Hol Freddie Mercuryt énekel hideglelős hitelességgel, hol Schubert-dalokat ad elő az Óbudai Danubia Z…
<b> Egy hét múlva ül össze a szakmai bizottság, hogy döntést hozzon a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázók beadott munkáiról. A négy jelentkező közül…
Grisnik Petra nem csupán átdolgozta és színpadra alkalmazta Grecsó Krisztián: Vera című regényét, de erre az estére ő maga változott Verává. Petra ugyanis nem e…
Gőz József Miklós A Szegedi Nemzeti Színházban az egyik előadás stábjában találtak koronavírus-fertőzöttet szeptemberben, de ez szerencsére csak a Mágnás Miska …
Különleges kortárs zenei eseménysorozatot rendeznek KOMP néven október 13-15. között a belvárosi Tesla LOFT terében. A koncerteken a jelen elismert, illetve a …
Aki szerint a komolyzene a rizsporos parókát viselő urak és a kitömött rókával takarózó hölgyek szórakoztatására jött létre, annak van egy jó hírünk. De ennek …