Hamupipőke is megkérheti a királyfi kezét?
Nem csak a gyerekek szeretik a meséket, hanem a legtöbb felnőtt is. Néha szeretnénk elhinni, hogy tényleg olyan szép és egyszerű minden, hogy váratlanul eljön a királyfi és az a bizonyos cipő pont a mi lábunkra fog passzolni. Az élet sokszor bebizonyította, hogy ennek sajnos az ellenkezője igaz. Molnár Ferenc fordított Hamupipőke-története is erről tanúskodik. Az üvegcipő című darabot Göttinger Pál rendezésében mutatta be a Csokonai Nemzeti Színház.
Rögtön az előadás elején egy nem mindennapi szerelmi négyszög tárul elénk és ez biztosít arról, hogy nem fogunk unatkozni. Sipos Lajos, a panzió mindig mérges vendége egy középkorú bútorrajzoló, aki hosszú évek óta él itt Irmával, a kis cselédlánnyal. Még gyerekkorában vette magához a kislányt és igyekszik mindent megtanítani neki, hogy jó szolgáló váljék belőle. A lány azóta felnőtt, és halálosan beleszeretett pártfogójába. Irma mindent bevall ennek az édes-mérges embernek és könyörög neki, hogy ne vegye feleségül Adélt, a panzió tulajdonosnőjét. Nem titok, hogy a leendő asszony ragaszkodik az esküvőhöz, aki ezzel szeretné leplezni, hogy a fiatal ékszerészsegédért, Császár Pálért rajong.
Mire a kedves néző kibogozza ezeket a kusza szerelmi szálakat, véget is ér az első felvonás. A szünetben érdemes kicsit hangolódni az évszázad legnagyobb botrányára, mert Irmát nem olyan fából faragták, aki szó nélkül hagyja, hogy megnősült a szerelme. Persze a harmadik felvonásban minden kiegyenesedik, de addig nagyon sok izgalmat élnek át a szereplők, és mi is velük együtt.
Az üvegcipő című vígjáték amellett, hogy remek szórakozást nyújt, számos tanulságot is tartogat számunkra. Örök igazság, hogy egy szerelmes nő mindenre képes, soha nem szabad lebecsülni őt még akkor se, ha éppen csak most lett nagykorú. Ez a darab arra is megtanít, hogy a nagy korkülönbség csak addig sok, amíg legalább az egyik fél fiatal. Lehet az bármennyi, hetven év múlva csak két öregemberként fogják őket emlegetni. Mutat példát arra, amikor egy nagyon fiatal lány szeret bele egy idősödő úrba, valamint láthatjuk egy fiatalember és egy érettebb hölgy románcát is. Megbotránkoztatóan hangozhat, de Molnár Ferenc műve a Csokonai Nemzeti Színház társulatának tolmácsolásában inkább egy kedves, megmosolyogtató történet.
Balázs-Bécsi Eszter számára nem ismeretlen a komika szerepkör. Számos alkalommal láthattuk már Irmához hasonló cserfes, bátor, szókimondó cselédlány bőrébe bújni. Egytől egyik nagyszerű alakítások voltak, és bármennyire is hasonló karakterekről van szó, mindegyik egy kicsit más. Irmát nem kell félteni. Nem jön zavarba, ha Sipos úr felhívja a figyelmét egy-egy hibájára, vagy hiányosságára, és nem fél vallani az érzéseiről sem. Ennek a szeleburdi lánynak hatalmas szíve van, amit nem szabad összetörni. Elhatározta, hogy senki nem foszthatja meg a boldogságtól, ezért végső elkeseredettségében őrült dolgokra is képes.
Sipos első ránézésre nem éppen egy szimpatikus úr, de ennek csak a folytonos mogorvasága az oka. Bakota Árpád megmutatta, hogy még egy ilyen zsémbes emberben is érző szív dobog. Rövid vonakodás után hajlandó eleget tenni állandó szeretője, Adél kérésének és elveszi őt feleségül. Hogy mennyire lesz valóban hosszú és boldog ez a házasság, az már más kérdés. Na de mi a helyzet Irmával? Vajon iránta is megenyhülnek az idősödő úr érzései? Három teljes felvonáson keresztül szurkolhatunk, hogy mindenki megtalálja a szerelmét.
A boldog ara, Adél mindent megtesz, hogy tisztességes asszonynak tűnjék. Sürög-forog a vendégek körül az esküvőn, a férjének viszont rögtön a boldogító igen után világossá tette, hogy mostantól ő parancsol. Újhelyi Kinga roppant finom játékában szépen kidomborította Adél valódi érzéseit és jellemét. Személyében egy igazán sokszínű karaktert ismerhetünk meg, akinek ahogy telik az idő, talán az indítékai is megváltoznak. Szigorú panziótulajdonosként mutatkozik be, aki minden esetben megköveteli a fegyelmet. Felszínre kerül a gyenge, szerelmes nő, aki hamar házisárkánnyá változik. Később elfogadja a sorsát és bár ő egy határozott személyiség, egész simulékonnyá válik az előadás végére.
Ebben persze szerepe van a fiatal szerelmének, Császár Pálnak is. Kránicz Richárd alakításában ő eleinte egy léhűtő alaknak tűnik, de ezt a szemtelen fiatalembert nem lehet nem szeretni. Irmához hasonlóan ő sem akar belenyugodni, hogy mással kötött házasságot szíve választottja, de ezt csak négyszemközt vallja be neki.
Ondraschek Péter forgószínpadra tervezett díszlete a második felvonásban tud igazán érvényesülni. Időről időre bepillantást nyerhetünk egy, a násznéptől elkülönített helyiségbe, ahol mindenki titkára és igazi érzéseire fény derül. Egy ilyen forgószínpad az életünk is. Társaságban néha egész más arcunkat mutatjuk, mint a négy fal között.
A virágmotívumokkal díszített panzió és a retró rendőrkapitányság Cselényi Nóra jelmezeivel kiegészítve visszaröpítenek minket Molnár Ferenc korába. Ahogy akkoriban messziről látszott mindenkinek a társadalomban betöltött szerepe pusztán az öltözködése alapján, úgy ebben az előadásban is definiálják viselőjüket a ruhadarabok. Például Adél elegáns, hosszú, lila ruhája sejteti, hogy jómódban él. Ehhez párosul határozott megjelenése, amely tekintélyt parancsoló, ugyanakkor némi gőgöt és büszkeséget is sugall.
Az üvegcipő című színdarab akár egy tündérmese is lehetne, ám vad viharait még a szappanoperák is megirigyelhetik. Az előadás elején kirajzolódott szerelmi négyszögből még bármi lehet, sőt kérdés, hogy egyáltalán van-e belőle kiút. Vajon boldog lesz Hamupipőke? Ha igen, kinek az oldalán? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ Göttinger Pál rendezésében.
Molnár Ferenc vígjátéka kitűnő szórakozást nyújt mindenkinek, aki a színvonalas kikapcsolódást kedveli. Jó választás, ha nevetéssel szeretnénk tölteni az estét, de hosszabb, elmélyültebb gondolkodásra is lehetőséget ad. Szeretettel ajánlom a Csokonai Teátrum Nagyszínpadán bemutatott előadást. Legalább egyszer mindenkinek érdemes jegyet váltani rá.
Hreskó Anita
Rögtön az előadás elején egy nem mindennapi szerelmi négyszög tárul elénk és ez biztosít arról, hogy nem fogunk unatkozni. Sipos Lajos, a panzió mindig mérges vendége egy középkorú bútorrajzoló, aki hosszú évek óta él itt Irmával, a kis cselédlánnyal. Még gyerekkorában vette magához a kislányt és igyekszik mindent megtanítani neki, hogy jó szolgáló váljék belőle. A lány azóta felnőtt, és halálosan beleszeretett pártfogójába. Irma mindent bevall ennek az édes-mérges embernek és könyörög neki, hogy ne vegye feleségül Adélt, a panzió tulajdonosnőjét. Nem titok, hogy a leendő asszony ragaszkodik az esküvőhöz, aki ezzel szeretné leplezni, hogy a fiatal ékszerészsegédért, Császár Pálért rajong.
Mire a kedves néző kibogozza ezeket a kusza szerelmi szálakat, véget is ér az első felvonás. A szünetben érdemes kicsit hangolódni az évszázad legnagyobb botrányára, mert Irmát nem olyan fából faragták, aki szó nélkül hagyja, hogy megnősült a szerelme. Persze a harmadik felvonásban minden kiegyenesedik, de addig nagyon sok izgalmat élnek át a szereplők, és mi is velük együtt.
Az üvegcipő című vígjáték amellett, hogy remek szórakozást nyújt, számos tanulságot is tartogat számunkra. Örök igazság, hogy egy szerelmes nő mindenre képes, soha nem szabad lebecsülni őt még akkor se, ha éppen csak most lett nagykorú. Ez a darab arra is megtanít, hogy a nagy korkülönbség csak addig sok, amíg legalább az egyik fél fiatal. Lehet az bármennyi, hetven év múlva csak két öregemberként fogják őket emlegetni. Mutat példát arra, amikor egy nagyon fiatal lány szeret bele egy idősödő úrba, valamint láthatjuk egy fiatalember és egy érettebb hölgy románcát is. Megbotránkoztatóan hangozhat, de Molnár Ferenc műve a Csokonai Nemzeti Színház társulatának tolmácsolásában inkább egy kedves, megmosolyogtató történet.
Balázs-Bécsi Eszter számára nem ismeretlen a komika szerepkör. Számos alkalommal láthattuk már Irmához hasonló cserfes, bátor, szókimondó cselédlány bőrébe bújni. Egytől egyik nagyszerű alakítások voltak, és bármennyire is hasonló karakterekről van szó, mindegyik egy kicsit más. Irmát nem kell félteni. Nem jön zavarba, ha Sipos úr felhívja a figyelmét egy-egy hibájára, vagy hiányosságára, és nem fél vallani az érzéseiről sem. Ennek a szeleburdi lánynak hatalmas szíve van, amit nem szabad összetörni. Elhatározta, hogy senki nem foszthatja meg a boldogságtól, ezért végső elkeseredettségében őrült dolgokra is képes.
Sipos első ránézésre nem éppen egy szimpatikus úr, de ennek csak a folytonos mogorvasága az oka. Bakota Árpád megmutatta, hogy még egy ilyen zsémbes emberben is érző szív dobog. Rövid vonakodás után hajlandó eleget tenni állandó szeretője, Adél kérésének és elveszi őt feleségül. Hogy mennyire lesz valóban hosszú és boldog ez a házasság, az már más kérdés. Na de mi a helyzet Irmával? Vajon iránta is megenyhülnek az idősödő úr érzései? Három teljes felvonáson keresztül szurkolhatunk, hogy mindenki megtalálja a szerelmét.
A boldog ara, Adél mindent megtesz, hogy tisztességes asszonynak tűnjék. Sürög-forog a vendégek körül az esküvőn, a férjének viszont rögtön a boldogító igen után világossá tette, hogy mostantól ő parancsol. Újhelyi Kinga roppant finom játékában szépen kidomborította Adél valódi érzéseit és jellemét. Személyében egy igazán sokszínű karaktert ismerhetünk meg, akinek ahogy telik az idő, talán az indítékai is megváltoznak. Szigorú panziótulajdonosként mutatkozik be, aki minden esetben megköveteli a fegyelmet. Felszínre kerül a gyenge, szerelmes nő, aki hamar házisárkánnyá változik. Később elfogadja a sorsát és bár ő egy határozott személyiség, egész simulékonnyá válik az előadás végére.
Ebben persze szerepe van a fiatal szerelmének, Császár Pálnak is. Kránicz Richárd alakításában ő eleinte egy léhűtő alaknak tűnik, de ezt a szemtelen fiatalembert nem lehet nem szeretni. Irmához hasonlóan ő sem akar belenyugodni, hogy mással kötött házasságot szíve választottja, de ezt csak négyszemközt vallja be neki.
Ondraschek Péter forgószínpadra tervezett díszlete a második felvonásban tud igazán érvényesülni. Időről időre bepillantást nyerhetünk egy, a násznéptől elkülönített helyiségbe, ahol mindenki titkára és igazi érzéseire fény derül. Egy ilyen forgószínpad az életünk is. Társaságban néha egész más arcunkat mutatjuk, mint a négy fal között.
A virágmotívumokkal díszített panzió és a retró rendőrkapitányság Cselényi Nóra jelmezeivel kiegészítve visszaröpítenek minket Molnár Ferenc korába. Ahogy akkoriban messziről látszott mindenkinek a társadalomban betöltött szerepe pusztán az öltözködése alapján, úgy ebben az előadásban is definiálják viselőjüket a ruhadarabok. Például Adél elegáns, hosszú, lila ruhája sejteti, hogy jómódban él. Ehhez párosul határozott megjelenése, amely tekintélyt parancsoló, ugyanakkor némi gőgöt és büszkeséget is sugall.
Az üvegcipő című színdarab akár egy tündérmese is lehetne, ám vad viharait még a szappanoperák is megirigyelhetik. Az előadás elején kirajzolódott szerelmi négyszögből még bármi lehet, sőt kérdés, hogy egyáltalán van-e belőle kiút. Vajon boldog lesz Hamupipőke? Ha igen, kinek az oldalán? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ Göttinger Pál rendezésében.
Molnár Ferenc vígjátéka kitűnő szórakozást nyújt mindenkinek, aki a színvonalas kikapcsolódást kedveli. Jó választás, ha nevetéssel szeretnénk tölteni az estét, de hosszabb, elmélyültebb gondolkodásra is lehetőséget ad. Szeretettel ajánlom a Csokonai Teátrum Nagyszínpadán bemutatott előadást. Legalább egyszer mindenkinek érdemes jegyet váltani rá.
Hreskó Anita
forrás: https://www.diszpolgar.hu/