„Nemcsak színésztárs, hanem barát is” – pályatársak köszöntik Molnár Piroskát 80. születésnapján
Október elsején ünnepli nyolcvanadik születésnapját a magyar színház és film egyik legsokoldalúbb, legnagyobb formátumú művésze, Molnár Piroska. Humora, muzikalitása, páratlan jellemábrázoló képessége generációkat varázsolt el – és varázsol ma is, hiszen hiába jelentette be néhány évvel ezelőtt, hogy visszavonul, mindannyiunk legnagyobb örömére ma is a színpadon láthatjuk estéről estére. A Fidelio felkérésére pályatársai, barátai köszöntik a Nemzet Színészét kerek születésnapján, személyes hangvételű üdvözlésekkel.
„Piroska hihetetlenül odaadó.”
Jordán Tamás
színész, rendező
Több mint negyven éve vagyunk barátok. Valahol ’84 táján kezdődött, amikor Piroska visszaszerződött a Csiky Gergely Színházba. A legendás kaposvári időkből különösen emlékezetes számomra a Sirály, amelyben ő Arkagyina volt, én Trigorint játszottam, illetve az Yvonne, burgundi hercegnő, amelyben ő alakította Margit királynét, én Ignác király voltam. Az utóbbi években már csak a Rózsavölgyi Szalonban lépünk fel együtt, most is játszunk ott a romance.com-ban és A két pápában.
Színésznőként hihetetlen. Mindent tud, mindig topon van. Megbízható, jó partner: amikor vele játszom, biztonságban érzem magam.
És közben ott az emberi oldala is: Piroska hihetetlenül odaadó. Ami kevés magánélet marad neki, azt is teljesen a másokra való odafigyelés tölti ki. Ha valakit szeret, és nem hall róla egy ideig, felhívja, érdeklődik. Mindig kíváncsi a másikra. Rengeteg filmet és előadást megnéz, hiába nincs ideje, mégis képben van.
Számomra Piroska nemcsak nagy színésznő, hanem nagyon jó barát is, és ez a kettő együtt teszi őt pótolhatatlanná.
„Pedig még csak nyolcvan!”
Bálint András
színész, rendező
Jé, már nyolcvan!
A főiskolán alattam járt hárommal. Sajnos ritkán játszottunk együtt, utoljára talán Bodó Viktornál A Krakken műveletben. Viszont sokszor beszélgettünk, gyakran ültünk mindenféle szakmai bizottságokban, és általában egyetértettünk. Szerettem megfontolt véleményét, bölcs tapasztalatait.
Pedig még csak nyolcvan!
Isten éltessen, Piroska!
„Nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk.”
Pogány Judit
színésznő
Piroskával ötvennégy évvel ezelőtt ismertük meg egymást a Csiky Gergely Színházban. Ő Koltai Róbert osztálytársa volt a főiskolán. Mire Kaposvárra került, én már Robival jártam. Piroska barátságát tehát tálcán kaptam ajándékba. Később az állandó színházi együttlét, a munka és az egymás mellett zajló magánélet kötött össze minket egyre szorosabban. Még Kaposvárról Budapestre is együtt szerződtünk. Két év múlva én visszamentem Kaposvárra, Piroska Pesten maradt. Pár évet külön töltöttünk. De végül mindkettőnknek Kaposvár lett a törzshelyünk.
Hihetetlenül sokat játszottunk együtt, és a barátságunk ezzel párhuzamosan mélyült.
Ha két ember értékrendje azonos és a színházi ízlésük hasonló, nem marad az életben olyan terület, amelyet ne tudnának egymással megbeszélni.
Akár viharosabban, akár csendesebben zajlott az életünk, volt egy barát, akinek ezt el lehetett mondani. Ennek a barátságnak a koronája valószínűleg az Örkény István Színházban a Macskajáték lett, amelyet tizenkét évig játszottunk. Akkor alakult ki az a szokásunk, hogy nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk. Igaz, hogy csak telefonon, és sohasem fecsegünk, ezek mindig fontos, rövid, konkrét beszélgetések.
Telik az idő, már volt, hogy eszembe jutott, mi lenne, ha egyikünk itt hagyná a másikat – ezt nem tudom elképzelni. De ha mégis, remélem, én megyek el előbb, mert nem szeretném Piroskát elveszteni. Sajnos ezt ő is ugyanígy érzi, tehát ez egy olyan téma, amelyen össze tudnánk veszni.
Az biztos, ha egy-egy esti telefonbeszélgetésnél Piroskának „lelke van”, és én eszébe juttatom, hogy olyan gazdag életünk volt, hogyha bármelyik pillanatban vége szakad, nem panaszkodhatunk, akkor úgy köszön el tőlem: jó, hogy beszéltünk. Jó, hogy vagyunk egymásnak! És ezt én is így érzem.
„Mi mindig szórakoztattuk egymást.”
Koltai Róbert
színész, rendező
Piroskával a főiskolán találkoztunk először 1964-ben. Mindketten Pártos Géza osztályába jártunk. Barátok lettünk ott, és ez a barátság hatvan éve töretlen. Én is ragaszkodom hozzá, ő sem hagyja elveszni a barátokat. Ha valaki nem jelentkezik, keresi.
Ha valaki elcsendesedik, felhívja.
Legendás időket töltöttünk Kaposváron. De mi nem csak a színpadon játszottunk. Mi mindig szórakoztattuk egymást. Reggel, este. Próbák előtt, után, előadások előtt, után. Mentek a rögtönzött paródiák, az improvizált pamfletek. Én voltam a főkolompos, te viszont folyamatosan mondtad, kit kéne még utánoznom. Néha már attól féltem, ha belép valaki a klubba, te azonnal rám nézel: „Na, Robi, most őt!”
Előadások után sokszor Piroskánál gyűltünk össze, a színészházban. Egyszer nem volt fűtés ott, neki viszont volt egy német elektromos hősugárzója, mindenki betódult a lakásába, beszélgettünk. Verebes Pista akkor szerződött Kaposvárra. Ment szépen haza, a színészházba, gondolta, bekopog a szomszéd kollégához, az nem volt ott, ment tovább, lakásról lakásra, sehol senki, végül benyitott hozzád, és mindenkit ott talált. Körülnézett, és csak annyit kérdezett: „Hol kell aláírni?”
Piroska generációk életét gazdagította: kollégákét, közönségét, barátokét. Mindazokét, akik valaha találkoztak vele. Hálás vagyok, hogy számomra Molnár Piroska nemcsak színésztárs, hanem barát is.
„Molnár Piroska hatalmas éléskamrából válogató színész.”
Göttinger Pál
színész, színpadi szerző, színházi rendező
Kaposváron találkoztunk először, rendezőként szerződtem oda, Piroska abban az időben játszotta A nagymamát. Éreztem, hogy szimpátiával követi a pályámat, később vissza is hallottam ezt. Évek múlva a Thália Színházban kezdtem el játszani a Telefondoktort, ott már sűrűbben összefutottunk. Majd készítettem egy hangjátékot a nagymamám háborús emlékirataiból – abban Piroska alakította a nagymamámat. Döbbenetes volt hallani tőle azokat a szörnyűségeket, ahogy a szöveget egyszerre tudta a saját bölcsességével és humorával visszaadni. Barátok lettünk.
Pár éve a Thália felkért, hogy kifejezetten neki írjak jutalomjátékot. Ez lett a Madám Bizsu, amelyről Piroska sokszor elmondta, hogy a legkedvesebb darabjai közé tartozik, és nagyon hálás érte. Ez teremtett végül igazi szövetséget köztünk.
Játszottunk együtt a Hyppolitban. Én vittem őt az előadásokra Dunaújvárosba. Közben rengeteg történetet mesélt, vagy végig gajdoltuk az utat. Volt, hogy az egész Bohéméletet előadtuk az autómban, ő magyarul, én olaszul.
Ami számomra egészen lenyűgöző Molnár Piroskában: irgalmatlanul tájékozott, folyamatosan figyeli a világot, a fiatalokat is. Két lábon járó színháztörténet – a múlt és napjaink lexikonja is egyaránt. Teljesen váratlan időpontokban képes felhívni, hogy kérdezzen vagy elújságoljon valamit.
Sokak életének lett így része: nemcsak mint nagy művész, akit jó látni a színpadon, hanem mint aki a mindennapjainkhoz tartozik.
Akit közel enged magához, annak folyamatos figyelmet ad.
Persze akivel nem akar szóba állni, arra egy percet sem szán
Hatalmas éléskamrából válogató színész. Minden színészi eszköz mögött – legyen az bármilyen egyszerű vagy bonyolult – elképesztő tapasztalat, emberismeret és műveltség áll. Ő nagyon olvasott, egész életében a legnagyobb magyar koponyákkal tartotta a kapcsolatot, és ez a szellemiség, háttértudás még az utalásnyi félmondatatait is megtámogatja.
Bekerülni a Molnár Piroska körül bolyongó csapatba – óriási ajándék számomra.
„Gyönyörű hangú, érzékeny lelkű, kemény bástya.”
Fodor Annamária
színésznő
Piros.
Gyönyörű hangú, érzékeny lelkű, kemény bástya. A Piroska.
Együtt öltöztünk, együtt nevettünk egy forgatáson nyuszijelmezben. Az volt a szabadság netovábbja. Könnyes nevetés. Tanított és szeretett – és mindmáig ezt teszi.
Mici kutyámnak ő a névadója.
Mindig hoz fügét és diót, mert sok van neki. „Érik a második turnus…”
Okos és mindenre kíváncsi. Ez teszi őt naggyá.
Sok-sok titka van, amikből néhányat rám bízott. És én őrzöm őket neki tovább.
Azt is szeretem, hogy néha felhív.
Csak így egyszerűen: szeretem!
„Mióta megismertelek, megfogadtam, hogy az igazán fontos dolgokat inkább megmutatom.”
Grisnik Petra
színésznő
Ha valaki kimondja a neved, előttem sohasem az arcod jelenik meg először, előbb mindig eláraszt belül valami fényes melegség. Az, amit mindenhová behozol magaddal, árad belőled, és nem lehet nem a hatása alá kerülni – vagyis játszani. Ami a legkomolyabb dolog a világon. Mert a játék akkor igazi, ha tétje van. És ezt nem azért tudom, mert elmondtad, hanem azért, mert megmutattad.
Jó lenne most ide egy frappáns sztori valamelyik próbáról, vagy elmesélni egy mások számára érthetetlen szertartásom (ti. hogy a Hétköznapi őrületek alatt mindig bementem a színpadra, hogy hallhassam azt, ahogy gyengéden azt mondod: Kisfiam, ugye te veszel tőlem vért?), vagy bevallani, hogy még mindig nem tudtam olyan finom tökfőzeléket csinálni, mint te (de próbálkozom!), vagy felidézni, hogy emlékszem a szívdobogásomra, amikor az éppen tíz évvel ezelőtti születésnapodon énekeltem neked… De nem mondom. Mert mióta megismertelek, megfogadtam, hogy az igazán fontos dolgokat inkább megmutatom.
Úgy a legfényesebbek.
Boldog születésnapot, Nagymama!
„Csodálatos a profizmusa.”
Pálfi György
filmrendező
A Taxidermia egyfajta beavatás volt számomra, mert korábban nemigen dolgoztam színészekkel. Piroska volt, aki megmutatta, milyen a jó színész-rendező viszony. Elég kényes szerepről beszélünk, sok-sok szexuális tartalommal, szóval pironkodva kértem fel. Amikor igent mondott, kissé meglepve kérdeztem vissza: Biztos? Olvasta a forgatókönyvet? De leállított, mondván, pontosan érti, miről van szó. „Színész vagyok, ez a dolgom. Akarom ezt a szerepet” – mondta. Egy rendezői álom Piroskával forgatni. Fáradhatatlanul dolgozik, rengeteg ötletet hoz, ugyanakkor hagyja magát vezetni. Csodálatos a profizmusa.
Néhány évvel később, amikor Dél-Koreából kaptunk egy kevés pénzt a Szabadesés című filmemre, végig kellett gondolni, hogyan találunk ilyen sok szerepre színészeket. Rájöttem, hogy a főszerep remekül állna Piroskának, aki azonnal igent mondott, és ezzel minden problémánk meg is oldódott, hiszen volt egy aduászunk. Bárkit megkereshettünk ezután, mert olyan filmbe hívtuk őket, amiben Molnár Piroska is játszik. Senki sem utasította vissza.
Amikor vele forgattunk, kifogtuk az év egyik leghidegebb napját. Akkoriban éppen nehezen járt, problémája volt a lábával. Az egyik jelenetben a földről kellett felállnia teljesen egyedül. Felajánlottuk, hogy majd trükközünk a vágással, de ekkor olyasmit mondott, amit sosem felejtek el: „Nekem csak az életben fáj a lábam.” Lefeküdt a hideg kőre, elindítottuk a kamerát – és végicsinálta. Szerepből állt lábra, úgy, ahogy az életben nem lett volna képes. Ez az, amit Piroska tud.
„Mikor folytatjuk?”
Szász János
rendező
Minden reggel, amikor leülök kávézni, ott van a konyha falán a közös filmünk, A nagy füzet plakátja, és Molnár Piroska onnan néz rám le szigorúan, némi szemrehányással, de mégis rám néz, kapcsolatban vagyunk.
Itt van velem reggelente, és mindig fájdalommal gondolok arra – sokszor –, hogy Úristen, mikor folytatjuk ezt a megkezdett munkát?
Én erre mindig készen álltam, készen állok, és soha nem is adom fel, hogy ez újra megtörténjen.
Megtörténjen közöttünk a csoda.
„Piroska hihetetlenül odaadó.”
Jordán Tamás
színész, rendező
Több mint negyven éve vagyunk barátok. Valahol ’84 táján kezdődött, amikor Piroska visszaszerződött a Csiky Gergely Színházba. A legendás kaposvári időkből különösen emlékezetes számomra a Sirály, amelyben ő Arkagyina volt, én Trigorint játszottam, illetve az Yvonne, burgundi hercegnő, amelyben ő alakította Margit királynét, én Ignác király voltam. Az utóbbi években már csak a Rózsavölgyi Szalonban lépünk fel együtt, most is játszunk ott a romance.com-ban és A két pápában.
Színésznőként hihetetlen. Mindent tud, mindig topon van. Megbízható, jó partner: amikor vele játszom, biztonságban érzem magam.
És közben ott az emberi oldala is: Piroska hihetetlenül odaadó. Ami kevés magánélet marad neki, azt is teljesen a másokra való odafigyelés tölti ki. Ha valakit szeret, és nem hall róla egy ideig, felhívja, érdeklődik. Mindig kíváncsi a másikra. Rengeteg filmet és előadást megnéz, hiába nincs ideje, mégis képben van.
Számomra Piroska nemcsak nagy színésznő, hanem nagyon jó barát is, és ez a kettő együtt teszi őt pótolhatatlanná.
„Pedig még csak nyolcvan!”
Bálint András
színész, rendező
Jé, már nyolcvan!
A főiskolán alattam járt hárommal. Sajnos ritkán játszottunk együtt, utoljára talán Bodó Viktornál A Krakken műveletben. Viszont sokszor beszélgettünk, gyakran ültünk mindenféle szakmai bizottságokban, és általában egyetértettünk. Szerettem megfontolt véleményét, bölcs tapasztalatait.
Pedig még csak nyolcvan!
Isten éltessen, Piroska!
„Nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk.”
Pogány Judit
színésznő
Piroskával ötvennégy évvel ezelőtt ismertük meg egymást a Csiky Gergely Színházban. Ő Koltai Róbert osztálytársa volt a főiskolán. Mire Kaposvárra került, én már Robival jártam. Piroska barátságát tehát tálcán kaptam ajándékba. Később az állandó színházi együttlét, a munka és az egymás mellett zajló magánélet kötött össze minket egyre szorosabban. Még Kaposvárról Budapestre is együtt szerződtünk. Két év múlva én visszamentem Kaposvárra, Piroska Pesten maradt. Pár évet külön töltöttünk. De végül mindkettőnknek Kaposvár lett a törzshelyünk.
Hihetetlenül sokat játszottunk együtt, és a barátságunk ezzel párhuzamosan mélyült.
Ha két ember értékrendje azonos és a színházi ízlésük hasonló, nem marad az életben olyan terület, amelyet ne tudnának egymással megbeszélni.
Akár viharosabban, akár csendesebben zajlott az életünk, volt egy barát, akinek ezt el lehetett mondani. Ennek a barátságnak a koronája valószínűleg az Örkény István Színházban a Macskajáték lett, amelyet tizenkét évig játszottunk. Akkor alakult ki az a szokásunk, hogy nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk. Igaz, hogy csak telefonon, és sohasem fecsegünk, ezek mindig fontos, rövid, konkrét beszélgetések.
Telik az idő, már volt, hogy eszembe jutott, mi lenne, ha egyikünk itt hagyná a másikat – ezt nem tudom elképzelni. De ha mégis, remélem, én megyek el előbb, mert nem szeretném Piroskát elveszteni. Sajnos ezt ő is ugyanígy érzi, tehát ez egy olyan téma, amelyen össze tudnánk veszni.
Az biztos, ha egy-egy esti telefonbeszélgetésnél Piroskának „lelke van”, és én eszébe juttatom, hogy olyan gazdag életünk volt, hogyha bármelyik pillanatban vége szakad, nem panaszkodhatunk, akkor úgy köszön el tőlem: jó, hogy beszéltünk. Jó, hogy vagyunk egymásnak! És ezt én is így érzem.
„Mi mindig szórakoztattuk egymást.”
Koltai Róbert
színész, rendező
Piroskával a főiskolán találkoztunk először 1964-ben. Mindketten Pártos Géza osztályába jártunk. Barátok lettünk ott, és ez a barátság hatvan éve töretlen. Én is ragaszkodom hozzá, ő sem hagyja elveszni a barátokat. Ha valaki nem jelentkezik, keresi.
Ha valaki elcsendesedik, felhívja.
Legendás időket töltöttünk Kaposváron. De mi nem csak a színpadon játszottunk. Mi mindig szórakoztattuk egymást. Reggel, este. Próbák előtt, után, előadások előtt, után. Mentek a rögtönzött paródiák, az improvizált pamfletek. Én voltam a főkolompos, te viszont folyamatosan mondtad, kit kéne még utánoznom. Néha már attól féltem, ha belép valaki a klubba, te azonnal rám nézel: „Na, Robi, most őt!”
Előadások után sokszor Piroskánál gyűltünk össze, a színészházban. Egyszer nem volt fűtés ott, neki viszont volt egy német elektromos hősugárzója, mindenki betódult a lakásába, beszélgettünk. Verebes Pista akkor szerződött Kaposvárra. Ment szépen haza, a színészházba, gondolta, bekopog a szomszéd kollégához, az nem volt ott, ment tovább, lakásról lakásra, sehol senki, végül benyitott hozzád, és mindenkit ott talált. Körülnézett, és csak annyit kérdezett: „Hol kell aláírni?”
Piroska generációk életét gazdagította: kollégákét, közönségét, barátokét. Mindazokét, akik valaha találkoztak vele. Hálás vagyok, hogy számomra Molnár Piroska nemcsak színésztárs, hanem barát is.
„Molnár Piroska hatalmas éléskamrából válogató színész.”
Göttinger Pál
színész, színpadi szerző, színházi rendező
Kaposváron találkoztunk először, rendezőként szerződtem oda, Piroska abban az időben játszotta A nagymamát. Éreztem, hogy szimpátiával követi a pályámat, később vissza is hallottam ezt. Évek múlva a Thália Színházban kezdtem el játszani a Telefondoktort, ott már sűrűbben összefutottunk. Majd készítettem egy hangjátékot a nagymamám háborús emlékirataiból – abban Piroska alakította a nagymamámat. Döbbenetes volt hallani tőle azokat a szörnyűségeket, ahogy a szöveget egyszerre tudta a saját bölcsességével és humorával visszaadni. Barátok lettünk.
Pár éve a Thália felkért, hogy kifejezetten neki írjak jutalomjátékot. Ez lett a Madám Bizsu, amelyről Piroska sokszor elmondta, hogy a legkedvesebb darabjai közé tartozik, és nagyon hálás érte. Ez teremtett végül igazi szövetséget köztünk.
Játszottunk együtt a Hyppolitban. Én vittem őt az előadásokra Dunaújvárosba. Közben rengeteg történetet mesélt, vagy végig gajdoltuk az utat. Volt, hogy az egész Bohéméletet előadtuk az autómban, ő magyarul, én olaszul.
Ami számomra egészen lenyűgöző Molnár Piroskában: irgalmatlanul tájékozott, folyamatosan figyeli a világot, a fiatalokat is. Két lábon járó színháztörténet – a múlt és napjaink lexikonja is egyaránt. Teljesen váratlan időpontokban képes felhívni, hogy kérdezzen vagy elújságoljon valamit.
Sokak életének lett így része: nemcsak mint nagy művész, akit jó látni a színpadon, hanem mint aki a mindennapjainkhoz tartozik.
Akit közel enged magához, annak folyamatos figyelmet ad.
Persze akivel nem akar szóba állni, arra egy percet sem szán
Hatalmas éléskamrából válogató színész. Minden színészi eszköz mögött – legyen az bármilyen egyszerű vagy bonyolult – elképesztő tapasztalat, emberismeret és műveltség áll. Ő nagyon olvasott, egész életében a legnagyobb magyar koponyákkal tartotta a kapcsolatot, és ez a szellemiség, háttértudás még az utalásnyi félmondatatait is megtámogatja.
Bekerülni a Molnár Piroska körül bolyongó csapatba – óriási ajándék számomra.
„Gyönyörű hangú, érzékeny lelkű, kemény bástya.”
Fodor Annamária
színésznő
Piros.
Gyönyörű hangú, érzékeny lelkű, kemény bástya. A Piroska.
Együtt öltöztünk, együtt nevettünk egy forgatáson nyuszijelmezben. Az volt a szabadság netovábbja. Könnyes nevetés. Tanított és szeretett – és mindmáig ezt teszi.
Mici kutyámnak ő a névadója.
Mindig hoz fügét és diót, mert sok van neki. „Érik a második turnus…”
Okos és mindenre kíváncsi. Ez teszi őt naggyá.
Sok-sok titka van, amikből néhányat rám bízott. És én őrzöm őket neki tovább.
Azt is szeretem, hogy néha felhív.
Csak így egyszerűen: szeretem!
„Mióta megismertelek, megfogadtam, hogy az igazán fontos dolgokat inkább megmutatom.”
Grisnik Petra
színésznő
Ha valaki kimondja a neved, előttem sohasem az arcod jelenik meg először, előbb mindig eláraszt belül valami fényes melegség. Az, amit mindenhová behozol magaddal, árad belőled, és nem lehet nem a hatása alá kerülni – vagyis játszani. Ami a legkomolyabb dolog a világon. Mert a játék akkor igazi, ha tétje van. És ezt nem azért tudom, mert elmondtad, hanem azért, mert megmutattad.
Jó lenne most ide egy frappáns sztori valamelyik próbáról, vagy elmesélni egy mások számára érthetetlen szertartásom (ti. hogy a Hétköznapi őrületek alatt mindig bementem a színpadra, hogy hallhassam azt, ahogy gyengéden azt mondod: Kisfiam, ugye te veszel tőlem vért?), vagy bevallani, hogy még mindig nem tudtam olyan finom tökfőzeléket csinálni, mint te (de próbálkozom!), vagy felidézni, hogy emlékszem a szívdobogásomra, amikor az éppen tíz évvel ezelőtti születésnapodon énekeltem neked… De nem mondom. Mert mióta megismertelek, megfogadtam, hogy az igazán fontos dolgokat inkább megmutatom.
Úgy a legfényesebbek.
Boldog születésnapot, Nagymama!
„Csodálatos a profizmusa.”
Pálfi György
filmrendező
A Taxidermia egyfajta beavatás volt számomra, mert korábban nemigen dolgoztam színészekkel. Piroska volt, aki megmutatta, milyen a jó színész-rendező viszony. Elég kényes szerepről beszélünk, sok-sok szexuális tartalommal, szóval pironkodva kértem fel. Amikor igent mondott, kissé meglepve kérdeztem vissza: Biztos? Olvasta a forgatókönyvet? De leállított, mondván, pontosan érti, miről van szó. „Színész vagyok, ez a dolgom. Akarom ezt a szerepet” – mondta. Egy rendezői álom Piroskával forgatni. Fáradhatatlanul dolgozik, rengeteg ötletet hoz, ugyanakkor hagyja magát vezetni. Csodálatos a profizmusa.
Néhány évvel később, amikor Dél-Koreából kaptunk egy kevés pénzt a Szabadesés című filmemre, végig kellett gondolni, hogyan találunk ilyen sok szerepre színészeket. Rájöttem, hogy a főszerep remekül állna Piroskának, aki azonnal igent mondott, és ezzel minden problémánk meg is oldódott, hiszen volt egy aduászunk. Bárkit megkereshettünk ezután, mert olyan filmbe hívtuk őket, amiben Molnár Piroska is játszik. Senki sem utasította vissza.
Amikor vele forgattunk, kifogtuk az év egyik leghidegebb napját. Akkoriban éppen nehezen járt, problémája volt a lábával. Az egyik jelenetben a földről kellett felállnia teljesen egyedül. Felajánlottuk, hogy majd trükközünk a vágással, de ekkor olyasmit mondott, amit sosem felejtek el: „Nekem csak az életben fáj a lábam.” Lefeküdt a hideg kőre, elindítottuk a kamerát – és végicsinálta. Szerepből állt lábra, úgy, ahogy az életben nem lett volna képes. Ez az, amit Piroska tud.
„Mikor folytatjuk?”
Szász János
rendező
Minden reggel, amikor leülök kávézni, ott van a konyha falán a közös filmünk, A nagy füzet plakátja, és Molnár Piroska onnan néz rám le szigorúan, némi szemrehányással, de mégis rám néz, kapcsolatban vagyunk.
Itt van velem reggelente, és mindig fájdalommal gondolok arra – sokszor –, hogy Úristen, mikor folytatjuk ezt a megkezdett munkát?
Én erre mindig készen álltam, készen állok, és soha nem is adom fel, hogy ez újra megtörténjen.
Megtörténjen közöttünk a csoda.
forrás: https://fidelio.hu