VISSZATÉRT A SZÍNPADRA BENEDEK MIKLÓS
Tegnap este ismét színészlegendákat láthatott a közönség: visszatért a Hárman a padon a 6szín műsorára! Az előadás utolsó, megrendítő erejű pillanatait és az érzelmekben gazdag tapsrendet videó is rögzíti.
Október 13-án és 30-án, illetve november 8-án, 15-én és 24-én Önök is tanúi lehetnek a három fantasztikus művész, Benedek Miklós, Gálvölgyi János és Egri Márta kivételes játékának. Időpontok és jegyvásárlás: https://orlaiprodukcio.hu/eloadas/harman-a-padon-151
“Csodálatos visszatérésnek voltak tanúi azok, akik péntek este a Hárman a padon előadást választották. Közel egy év után a színpadra visszatérő Benedek Miklós megnevettette és megríkatta a közönség tagjait, akik láthatóan hálásak voltak azért, hogy láthatják a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színészt. (…) A nézők pedig imádták az előadás minden egyes percét, ám bizony néha felszisszentek, hiszen az öregedés méltatlan részéről szóló darabban átértékelődtek bizonyos mondatok, ismerve a két főszereplő életét, különösen az elmúlt hónapjait, éveit. A jelenetek, amelyek például egy gyermek elvesztéséről vagy egy súlyos betegségről, illetve a haláltól való félelemről szólnak, lelkileg biztosan megterhelőek lehetnek még az olyan tapasztalt színészóriásoknak is, mint Benedek Miklós vagy a tavasszal szintén kórházba került Gálvölgyi János.
– Csodálatos volt látni őket! Őrülök, hogy eljöttem és nem hagytam ki a darabot – áradozott egy néző az előadás után könnyes szemmel, és körülnézve, nem ő volt az egyetlen a teátrum széksoraiban” – írta az előadás kapcsán a BLIKK.
Aldo Nicolaj darabja három idős ember történetét meséli el, a „vasnemzedék” utolsó néhány élő képviselőjének nyugdíjas napjait. A leélt és végigküzdött XX. század vége egy zsúfolt lakótelepen éri őket. A nő szelíd és jókedvű maradt – de a hajdan erős fiúk, akik valaha bátor katonák, aztán szorgos munkásemberek, derék családapák, büszke, öntudatos férfiak voltak – most már emlékeken merengő, rozoga, mogorva úriemberek. Ki egyedül, ki a családjától éppen csak megtűrten, de mindenképpen magányosan éldegél… lejár erre a kis térre, hogy a padon üldögélve várakozzon cél nélkül – és szót váltson azzal, aki hasonlóan járt.
Nem ismerik egymást, de lassacskán, ahogy rendre összefutnak a padnál… barátok lesznek. A barátságuk pedig fokozatosan feltölti őket, a kiürültség érzetét felváltja a valahová tartozás biztonsága, az újonnan felvett szokások megnyugtató rutinja.
A feleslegesség, a szeretetnélküliség, a céltalanság szürkesége alól kibomlik az életszeretet, az egymásba kapaszkodás, az örök szövetségeskeresés szívmelengető, ezerszínű, derűs palettája. Ebből a megtalált biztonságból pedig új kalandvágy születik – így elhatározzák, hogy még egyszer, utoljára, belevágnak egy kalandba.
Október 13-án és 30-án, illetve november 8-án, 15-én és 24-én Önök is tanúi lehetnek a három fantasztikus művész, Benedek Miklós, Gálvölgyi János és Egri Márta kivételes játékának. Időpontok és jegyvásárlás: https://orlaiprodukcio.hu/eloadas/harman-a-padon-151
“Csodálatos visszatérésnek voltak tanúi azok, akik péntek este a Hárman a padon előadást választották. Közel egy év után a színpadra visszatérő Benedek Miklós megnevettette és megríkatta a közönség tagjait, akik láthatóan hálásak voltak azért, hogy láthatják a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színészt. (…) A nézők pedig imádták az előadás minden egyes percét, ám bizony néha felszisszentek, hiszen az öregedés méltatlan részéről szóló darabban átértékelődtek bizonyos mondatok, ismerve a két főszereplő életét, különösen az elmúlt hónapjait, éveit. A jelenetek, amelyek például egy gyermek elvesztéséről vagy egy súlyos betegségről, illetve a haláltól való félelemről szólnak, lelkileg biztosan megterhelőek lehetnek még az olyan tapasztalt színészóriásoknak is, mint Benedek Miklós vagy a tavasszal szintén kórházba került Gálvölgyi János.
– Csodálatos volt látni őket! Őrülök, hogy eljöttem és nem hagytam ki a darabot – áradozott egy néző az előadás után könnyes szemmel, és körülnézve, nem ő volt az egyetlen a teátrum széksoraiban” – írta az előadás kapcsán a BLIKK.
Aldo Nicolaj darabja három idős ember történetét meséli el, a „vasnemzedék” utolsó néhány élő képviselőjének nyugdíjas napjait. A leélt és végigküzdött XX. század vége egy zsúfolt lakótelepen éri őket. A nő szelíd és jókedvű maradt – de a hajdan erős fiúk, akik valaha bátor katonák, aztán szorgos munkásemberek, derék családapák, büszke, öntudatos férfiak voltak – most már emlékeken merengő, rozoga, mogorva úriemberek. Ki egyedül, ki a családjától éppen csak megtűrten, de mindenképpen magányosan éldegél… lejár erre a kis térre, hogy a padon üldögélve várakozzon cél nélkül – és szót váltson azzal, aki hasonlóan járt.
Nem ismerik egymást, de lassacskán, ahogy rendre összefutnak a padnál… barátok lesznek. A barátságuk pedig fokozatosan feltölti őket, a kiürültség érzetét felváltja a valahová tartozás biztonsága, az újonnan felvett szokások megnyugtató rutinja.
A feleslegesség, a szeretetnélküliség, a céltalanság szürkesége alól kibomlik az életszeretet, az egymásba kapaszkodás, az örök szövetségeskeresés szívmelengető, ezerszínű, derűs palettája. Ebből a megtalált biztonságból pedig új kalandvágy születik – így elhatározzák, hogy még egyszer, utoljára, belevágnak egy kalandba.
forrás: https://szinhaz.online