ÚJ KÖZÖSSÉGI ALKOTÓHÁZRA GYŰJT A MÁSIK PRODUKCIÓ

A Török utca 1. szám alatt található DANTE a tervek szerint független alkotóművészeknek és kulturális projekteknek adna otthont. A megvalósításhoz a közönség segítségét kérik – adta hírül a Fidelio.
A Másik Produkció felhívása:

Kik vagyunk?

Független társulatunkat országszerte Másik Produkció néven ismeri a közönség. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy búcsút vegyünk a befogadó színházaktól, lépjünk egy nagyot, és létrehozzuk a saját helyünket, a DANTE-t. A sikeresen elnyert Margit-negyed pályázat után karnyújtásnyira kerültünk az álmunk megvalósításától. A II. kerület Török utca 1. szám alatt lévő helyiség felújításra vár, hogy utána DANTE néven születhessen újjá.

Mi is ez az egész?

A DANTE egy közel 300 négyzetméteres alkotótér, ahol 100 fő befogadására alkalmas színházterem és egy kisebb rendezvények megtartására alkalmas klubhelyiség található. Számunkra a DANTE menhely minden független, gondolkodó, álmodozó, alkotni vágyó művésznek és kultúrára éhes polgárnak.

Tervünk megvalósulásához még rengeteg felújítás és teendő vár ránk. De mi nem ijedünk meg, sőt!

A legsürgetőbb feladatunk most a hely felújítása, erre kérjük a támogatásodat.

Hosszútávú célunk, hogy egy fenntartható, önellátó alkotóműhelyet hozzunk létre, ami lehetőséget biztosít az itt tevékenykedő művészeknek a munkához.

Mire számíthatsz a DANTE-ban?

A DANTE egy alkotótér: falait kortárs művészek alkotásai borítanák, napközben kreatív workshopoknak, kisebb céges események adna otthont, estére pedig színházteremmé és klubbá alakulna át.

Mire van szükségünk?

Legelőször a felújításhoz szükséges eszközöket és alapanyagokat kell beszereznünk. Ugyan sokszor azt hisszük, hogy bármit képesek vagyunk mi magunk megoldani, egy ekkora feladathoz már szakemberek bevonására van szükségünk: szeretnénk olyan helyet nyitni, ami tükrözi a színházi előadásainkra is jellemző minőséget.

Mit kapsz a támogatásodért cserébe?

Építsük együtt a DANTE-t! Ha Te is szeretnél a DANTE részesévé válni, akkor mi ezt mindenképp honoráljuk. Adományod mértékétől függően az alábbi kedvezményekben részesülhetsz:elsőbbségi jegyvásárlás
10% kedvezmény jegyárainkból
10% a büfé kínálatából
exkluzív eseményeinkre való meghívás
ajándék tiszteletjegyek évadonként
névre szóló szék

Támogatni a projektet itt lehet: https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/2998