Göttinger Pál a közönségtalálkozón: Adtunk egy sallert az operának!
Pénteken este két kisoperát mutatnak be a Kisszínházban. A Dido és Aeneas, valamint a Négyhangú opera születése között háromszáz év telt el, Szegeden azonban egy estén láthatják majd a nézők. A darab alkotói kedden délután találkoztak a közönséggel a Reök-palotában.
A rendező, Göttinger Pál tavaly decemberben mindössze három hét alatt állította színpadra a két darabot, ám a bemutató a járványveszély miatt több mint tíz hónapot csúszott.
– Úgy került a látóterünkbe a két kisopera, hogy olyan műveket kerestünk, amelyeket a saját operatagozatunkkal is meg tudunk valósítani, hiszen a járvány idején nem volt lehetőség vendégművészeket hívni – mondta a közönségtalálkozó bevezetőjében Dinyés Dániel zeneigazgató.
Míg a barokk kisopera egy tragikus szerelmi dráma és elsősorban a szívhez szól, addig a másik egy vígjáték, amelyik az agyat és a rekeszizmokat is megdolgoztatja. Sok közös nincs bennük, legfeljebb annyi, hogy mindkettő angol nyelven született.
A Dido és Aeneas, a XVII. században alkotó angol mester, Henry Purcell főműve, egyben a barokk opera egyik legszebb gyöngyszeme.
Az 1689-ben született operában a trójai háború után Aeneas és emberei elmenekülnek az elpusztított városból és hosszú hányattatás után Karthágóba kerülnek, ahol a hős és a királynő, Dido egymásba szeret. Gonosz alvilági hatalmak azonban összeesküvést szőnek ellenük, egyikük – Merkur képében – utasítja Aeneast, hogy hajózzon Itáliába. A hős ezt szomorúan veszi tudomásul, de elhagyja Karthágót, Dido pedig szerelmi bánatában végez magával.
Egészen más az operaest másik darabja, az 1970-es években született, egyfelvonásos stílusbravúr, a Négyhangú opera.
Az idén 81 éves kortárs amerikai szerző, Tom Johnson alig ötven perces kisoperájának szereplői az énekes társadalom közismert figuráinak karikatúrái.
Ellenállhatatlan humorral kalauzol minket a színfalak mögé, összekacsintva velünk az énekesek esendőségein. Megmutatja az egyébként nem látható és hallható helyzeteket, rivalizálásokat, örök konfliktusokat, harcot a közönség kegyeiért. Mindezt négy hangon, négy szereplővel.
A rendező, Göttinger Pál Purcell művéről elmondta, ez abból a korból való, amikor az opera elsősorban látvány volt, ezért meglehetősen statikus és ez feladja a leckét egy mai rendezőnek.
– Az egész opera kimerevített pillanatokból áll, mégis nagyon vegytiszta. Nagy kihívás volt, hogy mindent képekben kellett megfogalmazni. Egészen más a Négyhangú opera, hol elképzelt szituációk követik egymást. Ezért tiszteletlen tisztelettel álltunk a műhöz, mert nagyon kellett már egy saller az operának.
Horák Renáta, aki a barokk operában Belinda szerepét énekli, Tom Johnson darabjában a szoprán szerepét játssza, azt mondta, a két mű közül a Négyhangú opera próbáit élvezte jobban.
– A modern operában teljesen szabadon mozoghattunk az alapszabályok betartása mellett. Mivel nagyon ismerjük egymást, jól tudtunk játszani, borsot törni egymás orra alá. A nehézséget pedig éppen az jelentette, mai első hallásra könnyűnek tűnik, hogy mindössze négy hangot használhatunk, de ezeket végtelenül sokféleképpen variálja a szerző és ez nagy koncentráltságot igényel mindenkitől.
Szélpál Szilveszter is a Négyhangú operáról beszélt, sajnálta, hogy rövid időn belül ez már a második olyan opera, amiben nem jut számára ária.
– Igaz, könnyebb a szöveget énekelni, és a közönség is hálásabb érte, hiszen mindent ért. Így is valódi jutalomjáték a bariton szerep, hiszen sokat improvizálhatunk, incselkedhetünk egymással. Érdemes lesz több előadást is megnézni a közönségnek, mert minden este más és más lesz a mi lelkiállapotunk szerint és persze a nézők is hatnak majd ránk. Érdekes zenei játék lesz. Ezt a szerepet soha nem lehet teljesen megtanulni, hiszen mindig változik. Igaz a mondás, a jó bariton is holtig tanul.
A két kisoperát pénteken este 7 órától mutatják be a Kisszínházban.
rag
forrás: https://szeged.hu/