Kihirdette 2020/21-es évadát a Móricz Zsigmond Színház

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.

Izgalmas és sokszínű évaddal érkezik a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: a 2020/21-es évadban is számtalan új bemutatóval készül a teátrum, amelyeket a szakma élvonalbeli rendezői visznek majd színre.

A kiváló alkotók között van Keresztes Attila, aki nem először dolgozik már Nyíregyházán, most Brecht egyik klasszikusát, a Kurázsi mama és gyermekeit rendezi majd a színházban. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt előadás A Napsugár fiúk, amely azért is igazán különleges lesz, mert ezzel a darabbal búcsúzik a színháztól és a pályától is Puskás Tivadar, aki már 20 éve tagja a nyíregyházi társulatnak. Ráadásul az előadásban fiával, Puskás Petivel léphet színpadra, aki vendégszínészként csatlakozik a csapathoz az új évadban. Az Új stílusgyakorlatok című előadás megrendezésével tér vissza a városba Olt Tamás, a teátrum korábbi főigazgatója pedig saját darabját a Bogáncsvirágot viszi színre. Mind ezek mellett megrendezésre kerül a Szentivánéji álom, A kripli és a Funny Girl is.

Ha pedig ez mind nem lenne elég, új nevek is bemutatkoznak majd a következő évadban. Kovács D. Dániel A rovarok élete című orosz regényt, Vidovszky György pedig A csillagszemű juhász című népmese feldolgozását állítja színpadra. A teátrum művészeti vezetője, Horváth Illés pedig két produkciót rendez majd: az évad első nyári bemutatójaként az Édes Charity című Broadway-musicalt, valamint a Szaffi című rajzfilm színpadi változatát. Az új rendezőkön kívül új vendégművészeket is láthat majd a közönség, többek között Géczi Zoltánt, Szalay Bencét, Puskás Petit és Dallos Bogit.

A következő évadra már kaphatóak az új bérletek, az előző évadban vásárolt bérletes helyeket érintő bérletmegújításra pedig július 19-éig van lehetőség (azt követően már az új bérlők is igényt tarthatnak a régi bérlők helyére).

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház bemutatói a 2020/21-es évadban:
  • Nagyszínpad:
    • Jókai Mór kisregénye és Dargay Attila rajzfilmje alapján: Szaffi (mese, bemutató: 2020. október 2., rendező: Horváth Illés)
    • Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (epikus dráma, bemutató: 2020. október 17., rendező: Keresztes Attila)
    • Neil Simon: A Napsugár fiúk (vígjáték, bemutató: 2020. december 5., rendező: Mészáros Tibor)
    • Szálinger Balázs: A csillagszemű juhász (mese, bemutató: 2021. január 15., rendező: Vidovszky György)
    • William Shakespeare: Szentivánéji álom (vígjáték, bemutató: 2021. február 13., rendező: Szőcs Artur)
    • Jule Styne – Bob Merrill – Isobel Lennart: Funny Girl (musical, 2021. március 27., rendező: Szente Vajk)
  • Krúdy Kamaraszínpad:
    • Martin McDonagh: A kripli (fekete komédia, bemutató: 2020. szeptember 11., rendező: Halasi Dániel)
    • Raymond Queneau ötlete alapján Olt Tamás – Váradi R. Szabolcs: Új stílusgyakorlatok (variálós derűre hangolós, bemutató: 2020. október 30., rendező: Olt Tamás)
    • Viktor Pelevin: A rovarok élete (regény adaptáció, bemutató: 2020. december 11., rendező: Kovács D. Dániel)
    • Göttinger Pál: Bogáncsvirág (krimi, bemutató: 2021. április 16., rendező: Göttinger Pál)
  • Rózsakert Szabadtéri Színpad:
    • Neil Simon – Cy Coleman – Dorothy Fields: Édes Charity (musical, bemutató: 2020. augusztus 16., rendező: Horváth Illés)
  • Művész Stúdió:
    • Veres András: A púpos lovacska (mese, bemutató: 2020. augusztus 29., rendező: Varga Péter)
    • Bartók Béla és Balázs Béla táncjátéka alapján: A fából faragott királyfi (mese, bemutató: 2021. március 12., rendező: Sediánszky Nóra)
    • Mosonyi Aliz: Szekrénymesék (zenés játék bábokkal, rendező: Varga Péter)

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed