Van miért várni a következő évadot!

A következő évadban is kiváló rendezők érkeznek a Móricz Zsigmond Színházba.

– A szakma élvonalába tartozó rendezők készítenek majd előadásokat Nyíregyházán a következő évadban is, hogy felejthetetlen színházi élményhez juttassák a nézőket – mondta a múlt pénteki évadzáró társulati ülésen Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója.

– Rendezőink között vannak visszatérő alkotók, akiket a közös tapasztalatok és az elmúlt évek sikerei után várunk vissza örömmel, ilyen Keresztes Attila, Szőcs Artur, Halasi Dániel, Olt Tamás, Szente Vajk és Mészáros Tibor, akik olyan nagyszerű alkotásokat állítanak színpadra, mint a Kurázsi mama és gyermekei, a Szentivánéji álom, A kripli, az Új stílusgyakorlatok, a Funny Girl és a Napsugár fiúk, Göttinger Pál, a színház korábbi főrendezője pedig saját darabját, a Bogáncsvirágot rendezi.

Lesznek ugyanakkor új nevek, új arcok is: izgalmas vállalkozásra kértük fel Kovács D. Dánielt, aki A rovarok élete című orosz regényt, Vidovszky György pedig A csillagszemű juhász című népmese feldolgozását állítja színpadra.

A színház művészeti vezetője, Horváth Illés két produkciót is rendez a következő évadban; előbb az Édes Charity című Broadway-musicalt viszi színre a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, mely az évad első nagyszínpadi bemutatója is lesz, ezt követően pedig a Szaffi című népszerű rajzfilm színpadi változatával igyekszik elvarázsolni gyermekkorú nézőinket.

– Nagy örömünkre népszerű vendégművészek is érkeznek Nyíregyházára, hogy partnerei legyenek színházunk kiváló csapatának, mások mellett Géczi Zoltánt, Szalay Bencét, Puskás Petit és Dallos Bogit is láthatja majd a közönség – tette hozzá az igazgató.
Brecht, Shakespeare, McDonagh

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt darab talán a Napsugár fiúk, amely a művészlét szépségeit és nehézségeit mutatja be, és amellyel Puskás Tivadar búcsúzik a színháztól, a pályától. Külön érdekesség, hogy az előadásban a népszerű „Pusi” fia, Peti is színpadra lép.

Keresztes Attilának nagyszerű perceket köszönhet a nyíregyházi közönség, hiszen a korábbi rendezései, a Rettenetes szülők, az Emilia Galotti, a János király vagy Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak kiváló színházi élménnyel ajándékozták meg a nézőket.

Az új évadban Brecht Kurázsi mamáját viszi színre, a címszerepet ­Pregitzer Fuzsina alakítja.

A nyíregyházi teátrum az elmúlt években több Martin McDonagh-művet is színpadra állított, a Leenane szépe és az Alhangya is nagy sikert aratott, ennek megfelelően nagy várakozás előzi meg A kripli című fekete komédiát is, amelynek főszereplője egy hátrányos helyzetű kamasz, aki megpróbál kitörni megaláztatásokkal teli életéből.

Izgalmasnak ígérkezik az Új stílusgyakorlatok, amellyel Olt Tamás visszatér Nyíregyházára, de a Funny Girl, Kosik Anitával a főszerepben, vagy Göttinger Pál saját darabja, a Bogáncsvirág is azt mutatja: remek évad lesz a 2020/21-es.
Már lehet bérletet venni

A bérletmegújítás és -értékesítés hétfőn elkezdődött. Az előző évadban vásárolt bérletes helyeket érintő bérletmegújításra július 19-éig van lehetőség, azt követően már az új bérlők is igényt tarthatnak a régi bérlők helyére.

SZA

FACEBOOK TWITTER TUMBLR PINTEREST

Browse Categories