„Megtekert” bohózat - A Hogy szeret a másik című előadásról

Három házaspár életébe és élethelyzeteibe enged bepillantást Alan Ayckbourn Hogy szeret a másik című vígjátéka, amelyet a Nagyerdei Szabadtéri Színpad közönsége 2020. július 24-én este láthatott Debrecenben az Orlai Produkciós Iroda művészei jóvoltából.

A házaspárok élethelyzeteinek kiindulópontját egy megcsalás képezi: az egy cégnél dolgozó férjek közül a főnök, Frank (Pataki Ferenc) felesége a férje egyik beosztottjával, Bobbal (Ötvös András) „kavar”, de hogy ez ne derüljön ki, a legutóbbi légyottjuk idejére, szerda estére alibiként mindketten azt találják mondani a párjuknak, hogy egy harmadik cégbeli kolléga, William (Nagy Dániel Viktor) és felesége, Mary (Edvi Henrietta) házasságát igyekeztek megmenteni. Úgy, hogy Bob elvileg Williamat vigasztalta némi alkohol mellett, amiért a felesége állítólag tilosban jár, Frank felesége, Fiona (Ullmann Mónika) pedig Maryt a csélcsap férje miatt…

Az alibi persze, mint minden vígjáték esetében, ingatag lábakon áll, de tökéletes kiinduló helyzet a szálak összegabalyodásához és rendezői „összegabalyításához”. Mert Göttinger Pál, a darab színpadra álmodója egy ilyen bonyolult históriát láttatandó hagyományos bohózati elemekkel él ugyan, de ezt igencsak sajátosan teszi, s ezáltal magas nívót kölcsönöz a produkciónak. Hiszen, amikor bohózatot nézünk, a jelenetek általában úgy zajlanak, hogy az vagy azok, akiről vagy akikről épp szó van, nincsenek a színen, így (elvileg) mi, nézők, jóval informáltabbak vagyunk a szereplőknél, mert hamarabb értesülünk a történésekről, mint azok, akiket érintenek. Ennél a produkciónál viszont, Göttinger sajátos, „megtekert” rendezésében egyszerre van a színen az is, akiről szó van, és az is, aki róla beszél, viszont, hiába az egymással párhuzamos, és tumultuózus jelenetek sokasága, a szereplőknek itt is úgy kell játszaniuk, mintha nem látnák és nem hallanák egymást. Hogy ez hogyan lehetséges?

Például úgy, hogy a kezdő jelenetben egyszerre látjuk a színen a Frank-Fiona és a Bob-Terry házaspárt arról a bizonyos szerdáról beszélni. Miközben a két házaspár lakását egyszerre ábrázoló frappáns díszletek és jelmezek azonnal jelzik Frankék és Bobék anyagi különbségét, azt is érzékeljük, hogy a kisgyermekes Bobéknál jóval több a feszültség, mint a gyermektelen, látszólag inkább a „homokba dugom a fejemet”- elvet követő Frank-féle otthonban. De ezt a szemléletbéli különbséget, ami a későbbiekben majd a megcsalás tényének a kezelésére is kihat, nemcsak az eltérő miliőből érzékeljük, hanem a párhuzamos cselekedeteikből is, abból, ahogyan egymás mellett reggeliznek, ahogy egymás mellett indulnak munkába, ahogy egymással házaspárokként beszélnek. Ez a kezdő, párhuzamos szituáció ― amely aztán végig jellemző a rendezésre ― egyfelől a néző rendkívüli koncentrációjára épít: nagyon kell figyelnünk a „kettős” élet minden egyes szegmensére, hogy nem maradjunk le egyetlen, ezt a házaspár-háromszöget befolyásoló történésről sem. Illetve, ez a fajta „bohózatmegtekerés” a színészektől is különös és különleges színpadi jelenlétet igényel: hisz nekik úgy kell tenniük, mintha egyedül folytatnák a partnerükkel a párbeszédet, s nem lenne ott mellettük legalább még két ember. Mindez a polifon és szimultán jelenlét pedig azt eredményezi, hogy a mindkét fél által kimondott, sokszor azonos tartalmú vagy azonos utalásrendszerrel bíró mondatok reflektálnak egymásra, remek helyzetkomikumok alapját képezve.

A párhuzamos jelenetek csúcspontja az, amikor a harmadik házaspárt, Maryt és Williamet Bobék és Frankék is meghívják vacsorázni, az ominózus szerda utáni csütörtökre és péntekre. De a színpadon ez a csütörtök és péntek ismét összemosódik a párhuzamosan ábrázolt vacsorajelenetekkel, az egymás mellé tolt asztalok kétféle menüsorával. Ami azért fontos, mert itt kapunk képet a vacsorameghívott harmadik házaspárról is. Az autisztikus vonásokkal bíró, különc Maryről, akiről végképp nem lehet elképzelni, hogy megcsalja a férjét, és a szolgalelkű Williamról, s arról, hogy őket kettejüket igazából a vegetatív folyamataikon kívül más nem nagyon érdekli (mint arról tudomást szerzünk,„megtekeri” őket a vacsorához elfogyasztott Sherry).

A történet előrehaladtával persze annak a bizonyos szerdának a léce egyre inkább rezeg, s a kezdő jelenet kétféle házassági miliőjéből fakadóan a felek ennek a hamisságára is máshogy jönnek rá. Terry, amikor leesik neki, hogy Bob, a férje hazudott neki (Grisnik Petra nagyjeleneteként), tombol, leissza magát, míg Frank úriember módjára viselkedvén elméleteket, s ezáltal további bonyodalmakat sző, hogy még csak véletlenül se kelljen a felesége hűtlenségével szembenéznie…

Frank szálbonyolító tevékenysége pedig még rengeteg fordulatot és párhuzamos jelenetet eredményez, s ezzel egy fergeteges estét a kikapcsolódni vágyók számára. Miközben ― hangsúlyozom ― a kikapcsolódás itt jó értelemben véve a nézőtől is erős jelenlétet igényel, hogy az amúgy elgondolkodtató, párhuzamos helyzetkomikumok sokaságát végig követni tudja. Az összeszokott csapatot alkotó színészek játéka azonban végig annyira pazar, hogy a bonyodalmak befogadhatóságának ők végképp nem szabnak gátat.

Az alkotók:
Játsszák: Ötvös András, Grisnik Petra, Pataki Ferenc, Ullmann Mónika, Nagy Dániel Viktor, Edvi Henrietta
Író: Alan Ayckbourn
Fordító: Zöldi Gergely

Díszlet: Ondraschek Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Plakát: Csáfordi László
Rendezőasszisztens: Skrabán Judit

Rendező: Göttinger Pál, Junior Prima-díjas

Producer: Orlai Tibor

Fotók: orlaiprodukcio.hu

Gyürky Katalin