UDVAROS DOROTTYA: “MINDEN SIKEREMET AZ ÉDESANYÁMNAK AJÁNLOM”

Máthé Erzsi május 8-i halála után Udvaros Dorottyát választották a Nemzet Színészének. Szacsvay László távoztában megsúgta, a művésznő felsikoltott örömében, amikor a teátrum igazgatója, Vidnyánszky Attila felhívta őt az örömhírrel. Az értesülést Udvaros Dorottya is megerősítette, akit percekkel később ért el telefonon a Blikk.

“Valóban így volt, nagyon boldog vagyok. Az egyik portálon nemrég volt egy szavazás, ahol a nézők rám szavaztak, de persze ez nem jelent semmit, nem jogosít fel arra, hogy komoly reményeim legyenek, hiszen az a fontos, hogy a színészkollégák hogyan döntenek. Tulajdonképpen nem is számítottam az elismerésre, hiszen rengeteg kiváló művész volt versenyben” – nyilatkozta Udvaros Dorottya.

A színésznő számára azért is meghatározó az elismerés, mert édesanyja, Dévay Camilla karrierje egykor tragikus módon, az akkori rendszer miatt tört hirtelen derékba: “Nagyon boldog lenne most, de valahogy úgy érzem, most is lát engem és örül nekem. A sikereimet az édesanyámnak ajánlom, hiszen rengeteget kaptam tőle. Nem csupán örököltem egy adottságot, de az élethez való hozzáállásomat is meghatározta. Minden fellépést, szerepet rendkívül komolyan vett, akárcsak én. Fantasztikusan odaadó színésznő volt, ezt pedig nem örököltem, hanem láttam, tanultam tőle. Nem szántszándékkal tanított, inkább példát mutatott, olyat, ami az egész pályámon elkísér” – fogalmazott Udvaros Dorottya.

Legutóbbi interjújában, amelyet a Kultúra.hu-nak adott, arról beszélt, mi szerez örömet számára:

“Sok minden. Például amikor mi, játszók úgy érezzük, hogy egy előadás jól sikerült, mert akkor sírtak, nevettek vagy voltak csendben a nézők, amikor kellett. Ezek boldog pillanatok. De egészen apró dolgok is örömet tudnak nekem szerezni: például erdei séta vagy a kutyáimmal való úszás. Sok Greenpeace-es rendezvényen veszek részt, mert imádom ezt a bolygót.”

A felvetésre, miszerint annak ellenére, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb színésznője, alázattal dolgozik, nincsenek allűrjei, kifejtette:

“Sokan gondolkodnak és viselkednek ehhez hasonlóan a pályatársaim közül, és emiatt ők a példaképeim is. Az igazi művészemberek szerintem ilyenek. Forgattam Glenn Close amerikai színésznővel, aki valódi sztár, a közös munka közben mégis úgy éreztem, hogy a színész partneremmel állok szemben, aki mindenre rettenetesen figyel és alázatosan dolgozik. Lehet, hogy elcsépelt, de lényeges: egy produkcióban nem egyedül az én szerepem a fontos. Hogy egy előadás jó legyen, és azon belül én jó legyek, ahhoz az kell, hogy a körülöttem lévő dolgok is rendben menjenek. Nem akarok egyedül jó lenni és magasan kiemelkedni a többiek közül, mert tudom, hogy ez nincs így. Néha persze előfordul, hogy egy színésznek valamelyik darabban kiemelkedő a szerepe, de általában a pozitív erőknek kell összeadódniuk, és egymást építve kell jónak lennünk. Ezt szeretem legjobban az egész színházcsinálásban.”

Azt is elárulta, hogy a közeljövőben milyen premierek várak még rá:

“Az Alekszandrinszkij Színház igazgatója, a különös formanyelvű Valerij Fokin többször rendezett a Nemzetiben. Ezúttal a Lear királyra készül, abban leszek a bolond. Rettentő izgalmas feladat! Az Orlai ProdukciónálA nulladik percet játszom, a Trafóban pedig Ördög Tamás rendezésében a címszereplőt egy Jérôme Bel világhírű koreográfusról szóló különös önéletrajzi előadásban. Két éve várok egy filmre; bízom benne, hogy András Feri ősszel elkezdi forgatni. Megy tovább A mi kis falunk, és Herendi Gábor tízrészes sorozatában is szerepelek, amit a Valami Amerika-filmekfolytatásaként forgat. Folytatódnak a koncertjeim, amelyeken az öt éve megjelent, Majdnem valaki című lemezem anyagát adjuk elő. Bereményi Géza írta a szöveget, Hrutka Róbert szerezte a zenéjét. Imádom!

Ahogy egyre közelebb vagyok a hetvenhez, időnként eszembe jut a kérdés: „Dorottya, meddig fogsz még királykisasszonyként egy zenekar közepén állni és énekelni?” De iszonyatosan élvezem, és feltölt a körülöttem játszó csodálatos zenészek energiája. Civilként is szoktam koncertekre, színházi előadásokra járni, szeretem nézni a kollégákat.”

Herendi Gábor rendező egy hatalmas virágcsokorral köszöntötte a Kossuth-díjas színésznőt a Valami Amerika című RTL-s sorozat forgatásán, és az egész stáb vastapssal ünnepelte. Udvaros Dorottya azt mondta, hogy meghatottan fogadta azt a szeretetáradatot, ami a bejelentés után feléje irányult – nézőktől és kollégáktól, egyaránt. Külön örömmel tölti el, hogy az elismerést aktív színészi korszakában kapta: egy hete volt a legutóbbi színházi bemutatója és egész nyáron forgat az RTL két sorozatbában is, A mi kis falunkban és a Valami Amerikában.