Shakespeare tündérlényei Kőszegre költöznek
Július 14-én mutatja be Shakespeare Szentivánéji álom című drámáját a Kőszegi Várszínház. A Nádasdy Ádám fordításában színre kerülő mű rendezője Hegedűs D. Géza.
Tíz napos, rendhagyó színházi fesztivállal nyitja meg jubileumi, 40. évadát a Kőszegi Várszínház, melynek keretében az alkotók 6 alkalommal invitálják álomszerű utazásra a nézőket.
A július 14-i bemutatót követően a közönség még öt alkalommal – július 15-én, 16-án, 21-én, 22-én és 23-án – láthatja az előadást, melyet Nádasdy Ádám fordítása alapján Deés Enikő dolgozott át a színház színpadára.
A Köz-Játék Fesztiválon színre kerülő mű főbb szerepeit Takács Katalin (Pukk), Epres Attila (Égeus), Parti Nóra (Hippolyta-Titánia), Bányai Kelemen Barna (Théseus-Oberon), Waskovics Andrea (Hermia), Tóth Zsófia (Heléna), Karácsony Gergő (Lysander), Major Erik (Demetrius), Hegedűs D. Géza (Tompor Miklós), Lengyel Benjámin (Tetőfi Péter/Tündér), Kálid Artúr (Vinkli/Tündér), Némedi Árpád (Sipák Ferenc/Tündér), Marton Róbert (Kórász Róbert/Tündér) játssza.
Az égiek nemcsak a darabban idéznek elő furcsa helyzeteket: az eredetileg Demetriust alakító Lengyel Benjamin a bemutató előtt három nappal eltörte a bokáját, így szerepét Major Erik vette át.
Major maga is játszik a darabban, ezért egy gyors szerepcsere után az általa megformált Tetőfi Pétert – mankóval színpadra lépve – Lengyel Benjamin kelti majd életre.
„Jól állna ennek a szabadtéri előadásnak, ha éppen holdtölte lenne” – mondta az előadásról Hegedűs D. Géza.
A Köz-Játék Fesztivál július 24-ig tart Kőszegen, melynek keretében két kamaraszínházi ősbemutatót is láthatnak majd a nézők: Göttinger Pál rendezésében, a Szénakutyákban Kálid Artúr lép színpadra, míg Ördög Tamás a Darázst rendezi Sodró Eliza és Kiss-Végh Emőke közreműködésével.
forrás: https://fidelio.hu/