Csütörtökön kinyit a kőszegi Szentjánosbogár Motel: ünnepi premier a 40 éves várszínházban

ÖLBEI LÍVIA

A 40. születésnapját ünneplő Kőszegi Várszínház nyári társulata július 14-én, csütörtökön jelentkezik a Szentivánéji álom premierjével, egyúttal megkezdődik a tíznapos Köz-Játék Színházi Fesztivál. Pócza Zoltán igazgató azt mondja: a közönség érdeklődésére nem lehet panasz, a jubileumi szezon is azt mutatja, hogy a nézők kedvelik a várszínházat. És reméljük, Pukk megkötötte a maga erős alkuját az időjárással is.

„Egy pillanat. / Tűnékeny árny. / Gyors álombéli kép. / Rövid, mint a szénfekete éjben / eget-földet nyitó villámcsapás, / hogy mielőtt azt mondanád: ‚figyeld’, / a sötétség rázárja fogsorát” – vázolja föl Lysander a szerelem természetét Hermiának Shakespeare Szentivánéji álom című beavató-vígjátékában, Nádasdy Ádám fordításában. A két fiatal szökésben van éppen, mindjárt kezdődik az Athén melletti különös, káprázatokkal teli éjszaka. „Egy pillanat. / Tűnékeny árny. / Gyors álombéli kép” – Shakespeare mintha az életről beszélne. Az időről. Mintha most érkezett volna meg a társulat Kőszegre – és lám, máris itt a premier. Mielőtt kimondanád, „jegybanki alapkamat” – morfondírozott anno Lysander a Mohácsi testvérek szombathelyi Szentivánéji-változatában; az se volt olyan régen. A Szentivánéji álom az a Shakespeare-titok, amit teljes egészében úgyse lehet megfejteni, ezért aztán nem lehet megunni sem. Mindig új. Mindig meglepő tud lenni. „Tűnékeny árny. Gyors álombéli kép.” A Szentivánéji álom – a színház maga. Sőt: színház a színházban – elvégre a tündéri és az emberi világ határán csetlő-botló mesteremberek szintén premierre készülnek, előadással köszöntenék az egybekelő királyi párt. Tompor Miklós szerepében Hegedűs D. Géza természetesen magának akarja az oroszlánt is, és ezúttal nemcsak szamárfejet kap, hanem – a sors és Pukk útja kifürkészhetetlenek – ő a Szentivánéji álom rendezője is. Hány esküvő lesz a végén? Egy, kettő, három...? Plusz egy tündéri kibékülés. Ráadásul hol élhetnénk át teljesebben a Szentivánéji-élményt, ha nem egy szabadtéri színházban? Kőszeg bársonyos ege alatt minden megtörténhet. Hát még a Szentjánosbogár Motelben, valahol a város szélén. Dehogy: a város szívében. A nagyszínpadon. Ahol valószínűleg Pukk – Takács Katalin – kezében van az összes szobakulcs.

A csütörtök esti Szentivánéji-premierrel megnyílik Kőszegen a születésnapi Köz-Játék Színházi Fesztivál is. A Shakespeare-előadást összesen hat alkalommal láthatja a közönség. A fesztivál kamaraelőadásai a Festetics-udvarban (Chernel utca 8.) várják a nézőket, a gyerekudvar a Zwingerben (Chernel utca 14.) lesz, plusz ingyenes koncerteket tartanak a várban. A kamaraszínházi kínálatban tér vissza július 19-én Kálid Artúr a Szénakutyákkal – vagyis Weöres Sándorral és a macskájával, ahogy Göttinger Pál megírta és színre vitte (a Kőszegi Várszínház saját produkciója: ősbemutató).

Közben a vár ágyúpadján Gergye Krisztián születésnapi emlékprojektje állja az idő múlását: 40 év, 40 kép, 40 nap („Egy pillanat. Tűnékeny árny”) a szabad ég alatt. Augusztus 3-án Gergye Krisztián-performansz zárja a kísérletet.

De mindenekelőtt: Szentivánéji álom-premier a nagyszínpadon. Takács Katalinnal, Bányai Kelemen Barnával, Parti Nórával, Waskovics Andreával, Tóth Zsófiával, Karácsony Gergővel, Lengyel Benjáminnal, Epres Attilával, Major Erikkel, Kálid Artúrral, Marton Róberttel, Némedi Árpáddal, Hegedűs D. Gézával – tündérekkel, manókkal, szerelemmel, szamarakkal és az oroszlánnal. Már csak egy nap. Vagy kettő.