Ugrás a fő tartalomra

MOST ÉPP EZ

Snoblesse Oblige: Bohémélet

Snoblesse Oblige 2021/41. október 22., péntek, 19.00: Bohémélet „A választásom legfőbb szempontja az volt, hogy a társulati tagoknak élmény legyen játszani, és persze hogy a művek a közönség számára is ismerősen csengjenek” – nyilatkozta nemrég a Szegedi Nemzeti Színház új zeneigazgatója, Dinyés Dániel. Puccini klasszikusát már ennek jegyé­ben állította színpadra Göttinger Pál. Az előadást október 24-én és 26-án, illetve november 19-én és 20-án (a legutóbbi napon 15.00 órai kezdéssel) játsszák. (Szegedi Nemzeti Színház, Szeged, Vaszy Viktor tér 1.) forrás:  https://magyarnarancs.hu/

“PRÓBÁLJUK HINNI, HOGY VANNAK SZAKMAI SZEMPONTOK” - KEREKASZTAL A SZÍNIGAZGATÓI PÁLYÁZATOKRÓL

A Magyar Színházi Társaság sorozatának vendégei Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója, illetve Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője volt. A beszélgetésből kiderült, mi ambicionálta őket, miért pályáztak a jelenlegi politikai-kultúrpolitikai helyzetben, vannak-e szakmai szempontok az értékelésben, hogyan érintette őket az, ami történt, és pályáznának-e a jövőben. Papp Tímea beszámolója.

„Itt ül velem szemben két olyan ember, akik mind a ketten nagyon sok mindent elértek már ezen a pályán, és akiknek tulajdonképpen nem is kellett volna pályázni. De mégis pályáztak, mert azt gondolták, hogy a művészeti, illetve a szakmai ambíciójukat sikerül valamilyen politikai hitellé is változtatni” – mutatta be vendégeit Csizmadia Tibor, aki bevezetőjében úgy fogalmazott: a színházigazgató-választás a politikától nem független.

Véleménye és saját tapasztalata szerint Balázs Péter szolnoki megválasztásával indult az a sorozat, amelyben a Törőcsik Mariét és Iglódi Istvánt is felvonultató szakmai bizottság véleménye ellenére az önkormányzat politikai jelöltje került vezetői pozícióba, és lett jó néhány színháznak olyan igazgatója, aki a politikai állásnak megfelelően vélekedett az esztétikumról is.

Csizmadia Tibor szerint a 2008-as előadó-művészeti törvény sok sebből vérzett, de óriási fegyvertény volt, mert szakmai faktorok mentén működött a finanszírozás és a vezetőválasztás is, az utóbbi években azonban a szakmai grémiumba négy főt delegáló Előadó-művészeti Bizottság homogénné vált, és ettől az igazgatóválasztás is egyirányú lett.

Ugyanakkor, tette hozzá, ebben a beszélgetésben próbáljunk meg még mindig hinni abban, hogy vannak szakmai szempontok a színházvezetői kinevezéseknél. 

Komáromi György leszögezte, hogy úgy gondolja, egy intézményvezető kinevezése a fenntartó felelőssége és fenntartó feladata, tehát a kulcskérdés nem az, hogy egy politikus dönt, hanem az, hogy a szakma milyen szinten tud hatni a döntésre.

„Az, hogy egy politikus kifejti a markáns véleményét, ami a szakmával ellentétes, teljesen legitim. Az a kérdés, hogy a szakma hitelesen tud-e hatni, illetve a pályázati rendszer segíti-e azt – és azt gondolom, ez egy közös érdek –, hogy valódi szakmai kritériumok mentén szülessen meg a döntés” – fogalmazott, felsorolva a néhány szempontot (a bizottság összeállítása, transzparencia, átláthatóság, számonkérhetőség, értékelés stb.). Megjegyezte, hogy az utóbbi néhány pályázatnál nagyon szembetűnő volt, hogy nem vehető komolyan a pályázati rendszer. 

Komáromi a motivációiban fontosnak tartotta a csapatot, amelyet Bérczes László, Benkó Bence, Fábián Péter és Göttinger Pál alkottak.

Elemezte a csapat összetételét, elmondta, hogyan alakult ki organikusan, és kiemelte, hogy bár az ő neve állt a pályázaton – mint egy intézményvezetői tapasztalattal bíró, menedzseri képességekkel rendelkező személy, aki összefogja a művészi törekvéseket és az álmokat –, de a beadott anyag közös munka eredménye.

Beszélt arról is, hogy mielőtt ennek nekifogtak, találkoztak a helyi politikusokkal azért, hogy meggyőződjenek, nyílt a pályázat, a meghirdetett kritériumok mentén dől el, ki lesz a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója.


Szőcs Artur elmondta, igyekezett politikától független maradni, de művészileg zsákbamacskát nem akart árulni, ezért az egri városvezetőket meghívta a miskolci rendezéseire. Nem naivan és nem ötletszerűen, hanem a miskolci színház egri bérleteseinek és jegyvásárlóinak a számát figyelembe véve indult a Gárdonyi Géza Színházért, arra viszont nem gondolt, hogy „ilyen harmadik felvonás lesz”.

Beszélt arról, hogy színházcsinálónak tartja magát, nem pályázatírónak, így az idegen terep sikertelensége egyáltalán vett vissza a szakmai motivációjából, és alapos átgondolás után akár újra pályázna.

A kérdésre, ki a pályázat címzettje, Szőcs úgy válaszolt, az ember magának írja, egyfajta gondolatösszegzésként, és írja a fenntartónak, ugyanakkor – tette hozzá – egy pályázatból, még akkor sem derül ki, hogy az illető tehetséges-e, ha azt megnyeri. Ha pedig nem nyeri meg, a bizonyításra nem kap lehetőséget. 

Bár Komáromi György szerint nagyon kicsi az önkormányzat kompetenciája abban a tekintetben, hogy milyen színházat szeretne, és „nagyjából rendben levőnek” tartotta a kiírásokat, mindketten úgy vélték, az lenne az ideális, ha van egy pályázati standard, amihez az adott önkormányzat hozzáadja a saját elvárásait, és azt is kívánatosnak gondolták, hogy valódi visszajelzést és értékelést kapjanak a pályázók.

Komáromi elégtelennek tartva a szakmai diskurzust, a szakmával szemben is kritikát fogalmazott meg: az igazgatói pályázatok tartalmáról kellően mély, komoly elemzések sem a szakmai bizottságok, sem a helyi testületek részéről, sem a szaklapokban sem készültek, és ezzel Szőcs Artur egyetértett.

Komáromi szerint jelenleg a legfontosabb pályázatírói kvalitás a bukástűrés, de leginkább az okoz neki keserűséget, hogy „színvonaltalan az, ahogyan egy bekezdésben összefoglalják, hogy a bizottság mit gondol a pályázatokról.

Egyszerűen kikerüli magát a problémát, nem elemez, és semmi nem derül ki belőle – fogalmazott. – Az a mai pályáztatási rendszernek, az egész szisztémának a rákfenéje, hogy kikerülik a felelősséget, és nem értékelik a pályázatot.”

Komáromi úgy gondolta, sokkal fairebb vagy szakmaibb lenne a döntés, ha arról születne a döntés, a pályázó alkalmas vagy sem, a végső döntést pedig politikusok hoznák meg. Esett szó arról is, hogy létkérdés elnyerni a társulat szavazatát, de külső és a belső pályázók között jelentős helyzeti egyenlőtlenségek is kialakulnak.

Bár abban Komáromi György nem értett egyet Csizmadia Tiborral, hogy adminisztratív eszközökkel két ciklusra kellene korlátozni az igazgatói mandátumok maximális idejét egy intézményben, abban mindhárman egy platformon voltak, hogy hogy egy ideális világban egy pályázat megteremti a változás, a megújulás és a szakmailag gyümölcsöző találkozások lehetőségét.

A mandátum lejárta előtt egy-két évvel már kompetens szakemberek értékelik az igazgatói teljesítményt a pályázathoz képest. Abban megegyeztek, hogy a magyar színházi mobilitás igen alacsony földrajzi értelemben, az egzisztenciális függés pedig jelentős.

Abban is azonos véleményen voltak, hogy nincs előrelépési, fejlődési lehetőség színházméret és az azzal járó felelősség tekintetében, egy kis színház igazgatói székéből nem lehet az életkor előrehaladtával, megfelelő tapasztalatokkal fokozatosan eljutni egy többtagozatú színház vezetéséig. A jelenlegi harmincas, negyvenes generációnak a színházigazgatás nem jelent karrierlehetőséget, sőt a rendszerben messze kerül attól, hogy felelős pozíciókban ezeket a vezetői készségeket és képességeket megszerezze.

A Csináljunk színházat! következő alkalmával is a pályázatokról beszélget Csizmadia Tibor. Az NKA támogatásával létrejövő beszélgetésre 2021. január 11-én 17 órai kezdettel kerül sor, a vendégek a csapatával a Pécsi Nemzeti Színház vezetésére pályázó Bodor Johanna, valamint a szombathelyi Weöres Sándor Színházra szintén egy teammel pályázó Harsányi Sulyom László lesznek.

Az eseményt, amelyet az aktuális járványügyi előírások betartásával, közönség jelenléte nélkül szerveznek, ezúttal is élőben közvetítik.