$type=ticker$label=0$cols=3$va=0$count=99

„A jelmezek turistajelzések a nézőnek"

Cselényi Nóra a napokban ünnepelte 65. életévét, amiből az elmúlt 45-öt a színház falai között töltötte. Szívesen felsorolnánk, milyen monumentális előadásokhoz tervezett eddig jelmezt, de mivel biztosan nem fér ki ide, inkább arra kértük, meséljen a munkásságáról ő maga. Interjú.

Eredetileg színészként kerültél a színházba, most mégis jelmeztervezőként ismerik legtöbben a neved. Hogy történt ez a váltás?

Régebben voltak úgynevezett „fekete produkciók” – azaz éjszakai próbák – amiket megnézett a rendező, és ha tetszett neki, felvehette a repertoárjába. Mikor Lázár Kati a Bernarda Alba házát rendezte, azt szerette volna, hogy én tervezzem a jelmezeket hozzá. Ezt azzal indokolta meg, hogy mikor a bizományiban ruhát vásároltam a többieknek, mindig megtaláltam azokat a darabokat, amik illettek a személyiségükhöz. Gondoltam, próbáljuk meg. Megnéztem a próbát, és megcsináltam.

Ezek szerint autodidakta módon tanultad ki ezt a szakmát?

Az anyukám a miskolci női varrodában dolgozott, így valamit magamba szívtam, de alapvetően igen. Meg hát nagyon sokat tanultam Babarczy Lászlótól és a sok csodálatos rendezőtől a dramaturgiáról, akikkel dolgozhattam Kaposváron.

Mi az, ami fontos egy jó jelmez megtervezéséhez?

Hű, nagyon nehéz kérdés, sok összetevőből áll ez a munka. Azon kívül, hogy elolvasom és átbeszélem a rendezővel a darabot, szerintem állati fontos a dramaturgiai érzék. Ugyanis a jelmeznek is van dramaturgiája.

Végig kell gondolni a szerepek ívét, stimmelnie kell a jelmeznek a rendezői koncepcióhoz és a díszlethez is.

Szeretem megnézni a rendelkező próbát, és utána beszélgetni a színészekkel a jellemükről és a karakterükről. Fontos, hogy testileg és lelkileg is felkészüljenek arra, hogy mit kell majd viselniük. A jelmezek „turistajelzések” a nézőnek.

Milyen darabhoz tervezel legszívesebben?

Nincs ilyen. Minden darab új kihívás, és mindegyiket nagyon élvezem. Minden azon múlik, hogy a rendező mit akar mondani, mit akar kiemelni. Ugyanannak a darabnak lehet rengeteg arca.

A Csiky mellett számtalan más színházban is terveztél már. Melyek azok a helyek, ahova rendszeresen visszajársz?

Az Orlai produkciók, a 3K, Nyíregyháza, Békéscsaba, Szabadka, Zalaegerszeg, Újvidék, Szatmárnémeti, a teljesség igénye nélkül… nagyon sok helyen dolgoztam, és ez csodálatos dolog. És kiemelném Kőszeget is, nagyon régóta dolgozom velük. Mindent megtesznek, hogy jó előadások születhessenek, és öröm ilyen csapattal kooperálni.

Mit adott neked a színház?

45 éve a színházban dolgozom. Ez az életem, és azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Nem tudom színház nélkül elképzelni a mindennapjaimat. Nálam minden erről szól, a jó értelemben.

Csodálatos mázli, hogy az a foglalkozásom,

El tudod képzelni, hogy újra színészként is színpadra állj?

Nem. Más már az agyam, így már nem lehet. Teljesen máshogy működik a színész és a jelmeztervező gondolkodása. Ha újra játszanék, folyton azon gondolkodnék színészként, hogy jól értem-e, mit mond a rendező. Az én hivatásom a jelmeztervezés. A színházi munka egyéb aspektusai is nagyon érdekesek, de én erre vagyok a legalkalmasabb.

Mitől lesz jó a kémia rendező és jelmeztervező között?

Ha egyformán gondolkodunk. Ilyen szempontból mázlista vagyok, mert általában olyan emberekkel dolgoztam, akikkel megtaláltuk a közös hangot.

Van olyan társulat, amelynek szívesen terveznél egyszer?

A Cirque de Soleil. Amikor először láttam őket, azt éreztem, ez az én világom. De nagyon meghatározott a stílusuk, összeforrtak már a ruhák és a darabok, így nem tudom, mibe másba öltöztetném őket.

Nézőként milyen darabokra mész legszívesebben?

Teljesen vegyes. Szeretem a gyerekdarabokat, a táncot, a drámákat, a mai modernt, nincs egy kifejezett kedvenc darabom, nyitott vagyok mindenre.

Mi történik most a színházban? Mennyire bénította meg a munkálatokat a covid?

Dolgozunk. Készülnek az előadások, nagyon várjuk, hogy minél előbb bemutathassuk őket a közönségnek.

Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. A cikkek forrását az egyes bejegyzések végén lehet megtalálni.

/fa-tags/ TÁRGYMUTATÓ.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt b32 baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál címlap club70 cosí fan tutte cover cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falstaff fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mesterjátszma mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színlapok szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed
Név

600 kilométer 100 guinness,4,a csemegepultos naplója,244,a gyáva,1,a gyermek és a varázslat,3,a haramiák,32,a hülyéje,21,a kék hajú lány,2,a kéz,48,a kis kéményseprő,2,a köpeny,34,a közös többszörös,34,alapítvány a magyar színházakért,3,alba regia szimfonikus zenekar,7,aldi női futógála,1,állj bele,1,aNNa,29,anyám éhesnek tűnik,3,aradi kamaraszínház,3,aranytíz,4,archívum,3,arden,1,az elvarázsolt disznó,12,az ember tragédiája,1,az öreghíd alatt,60,b32,8,baal,2,babel sound,1,baja,1,balatonboglár,2,balatonfüred,2,balfácánt vacsorára,27,bálna,2,bárka,268,bátorságpróba,6,bencs villa,1,beszélő levelek,4,bisb,1,bivaly-szuflé,54,bob herceg,37,bogáncsvirág,33,bohémélet,63,borral oltó fesztivál,1,börtönrádió,3,bsi,1,budaörs,5,budapest improv show,10,budapest music center,1,budapesti kamaraszínház,1,budapesti vonósok,11,budoár kiállítás,1,busz-színház,11,CAFe Budapest,8,caminus,72,castel felice,43,castel felice vizsga,5,centrál,3,címlap,18,club70,1,cosí fan tutte,47,cover,4,cupido és a halál,30,cv,1,családi játszmák,59,családi ünnep,3,cseh tamás,4,csíkszerda,65,csoportterápia,17,csukás-díj,10,dankó rádió,1,danubia zenekar,6,debrecen,11,debreceni tavaszi fesztivál,1,delila,2,deszka fesztivál,19,dido és aeneas,52,díjak elismerések,1,don juan,3,dráma kortárs színházi találkozó,6,drámaíró verseny,1,due,1,duett,2,dunapart,6,dunaújváros,2,e-színház,32,egri tavaszi fesztivál,1,egy csók és más semmi,1,egy kiállítás rémei,1,éhség,8,élnek mint a disznók,13,előadásszámok,1,email,1,ének a három hollóhoz,2,english,25,erkel színház,65,ernani,4,érzékenyítő fesztivál,1,esztergom,3,eucharisztikus kongresszus,7,europa cantat,7,ezek mennek,16,falstaff,1,fekete-fehér,39,fellegek,14,fesz segélyalap,9,fiatal írók,1,fidelio színházi est,3,finito,16,firkin,264,fishing on orfű,1,fogság,1,francia sanzonest,2,friss hús,2,furnitur,49,füge,124,független előadóművészeti szövetség,9,gianni schicchi,30,gödöllő,1,grecsó,1,grisnik petra,9,gusztinak megjött az esze,1,gyerekstúdió,2,gyilkosok,1,gyógyír északi szélre,85,győr,5,győri tavaszi fesztivál,3,gyulai várszínház,5,hajmeresztő,27,halál hotel,24,halastó,116,hangoló,1,hárman a padon,66,harminchárom változat haydn-koponyára,94,háromszögek,25,hatok csoport,1,hatszín teátrum,74,hazug,1,hét domb fesztivál,2,hetedik alabárdos,1,hetedik mennyország,15,hírek,3,hírszerzők,1,hogy szeret a másik,76,hol,4,hoppart,1,hrabal-vurstli,14,humorfesztivál,6,így tanultam meg vezetni,1,imprójam,1,imprómaraton,3,in medias brass,1,in memoriam cseh tamás,4,interjú,92,irodalom éjszakája,7,jak,2,jászberény,6,jegyek,1,jó kérdés,13,junior príma,4,jurányi,59,k2 színház,2,kalandra fül fesztivál,2,kaposvár,142,katona,76,képek,330,kibelátó,13,kicsi szívem kávéba pottyant,1,kis suttogás,5,kisfaludy színházi fesztivál,2,kisvárda,8,kmtg,1,kolozsvár,33,koma,38,komárom,5,komédium,1,koronavírus,136,kortárs drámafesztivál,15,kórusok éjszakája,63,kőszeg,195,köszönet estéje-estélye,1,kritika,458,kritikusdíj-átadó,15,kuk,3,kultkikötő,10,kultúrfürdő,26,kurátorok,9,lakott sziget,17,láthatatlan állomás,4,latinovits diákszínpad,1,leenane szépe,30,leonardo,1,lev&te,2,limerick-bajnokság,7,líra és epika,38,london,1,love and money,73,love and money vizsga,9,macskadémon,33,madách színház,4,madame poe,7,magdafeszt,6,mágnás miska,13,magvető,4,magyar rádió,17,magyar színház,140,magyar színházi társaság,9,magyar zene háza,2,manhattan short,5,manna,110,manőver,38,margó irodalmi fesztivál,7,más olvasnivaló,3,menház színpad,27,merlin,5,mesterjátszma,1,mikor,3,mindenütt jó,34,mindenütt nő,1,mintaapák,1,miskolc,1,miszépmiszépmiszép,54,mojo,51,momentán,134,monodráma fesztivál,9,móra kiadó,1,most fesztivál,6,motto,3,mozart-kommandó,2,mozgófénykép,44,mozsár műhely,4,mu,5,múzeumok éjszakája,1,művészetek palotája,17,művészetek völgye,31,nagykanizsa,1,naptár,1,nefelé,2,négyhangú opera,50,nemzeti filharmonikusok,7,nemzeti színház,11,nézőművészeti kft,46,nézőpont színház,9,nofilter,4,nyílt nap,4,nyinyernya,30,nyíregyháza,370,nyolc nő,26,óbudai társaskör,28,ómama,2,online fordítónapok,1,operabeavató,238,operaház,80,operajátszóház,21,operamacera,7,operavita,12,operettszínház,35,orlai,605,othello gyulaházán,42,ők,2,ördögkatlan,314,örkény,1,örkény vurstli,5,örömimpró,3,pájinkás jános,1,pannonhalma,2,papp jános,1,párkák,44,patália,2,páternoszter,1,patreon,2,pécs,42,pécsi egyetem,2,pesthidegkúti művészeti fesztivál,1,pesti barokk,84,pesti magyar színiakadémia,16,petőfi irodalmi múzeum,4,pim dia hangoskönyvek,3,pinceszínház,8,placcc,30,pokol,10,portré,1,postart,1,poszt,63,poznan,1,pozsonyi piknik,4,rádió,1,rádiójátékosok,3,radnóti,45,remény,10,rendezők viadala,4,rév fülöp,34,rögvest,24,russian indie film fesztival,1,sakknovella,2,shots festival,1,sinaia,1,sly,55,snowman,6,soharóza,82,sokszemközt,1,somló cirqsz,7,song-óra,1,sopron,1,sorozat a vidéki operajátszásról,4,stockholm,2,susotázs,126,szabadesés,39,szeged,224,székely-könyv,4,szemes fesztivál,2,szénakutyák,1,szent imre,1,szentendrei teátrum,15,szép heléna,21,szerzői munkák,4,szfe,18,színház a város,1,színház tv,60,színházak éjszakája,29,színházi törvény,1,színlapok,67,szívem szeret,4,szkéné,29,szombathely,28,szöveg,4,szputnyik hajózási társaság,25,táblázat,1,tárgymutató,1,tartalom,2,tatabánya,46,telefondoktor,176,temesvár,46,tengeren 2008,104,tengeren 2019,69,térkép,1,terminál workhouse,4,teszt,16,thália,75,the irish coffee,46,thealter,15,tilos rádió,3,tivoli,3,tóbiás és az angyal,30,törőcsik-emlékest,11,trefort színjátszó fesztivál,1,váci dunakanyar színház,4,vágánybenéző,11,van egy határ,28,városmajor,11,vaskakas,5,veled kerek,1,vera,102,vidéki színházak fesztiválja,13,vidor fesztivál,83,vigadó,2,visszaszámláló,1,volt egyszer egy ndk,3,vonalhúzás,34,zalaegerszegi kvártélyház,16,zeneakadémia,1,zichy major,1,zsolnay negyed,3,
ltr
item
GÖTTINGER PÁL: „A jelmezek turistajelzések a nézőnek"
„A jelmezek turistajelzések a nézőnek"
GÖTTINGER PÁL
https://www.gottingerpal.com/2021/01/a-jelmezek-turistajelzesek-nezonek.html
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/2021/01/a-jelmezek-turistajelzesek-nezonek.html
true
457243742996709958
UTF-8
Ez a vége. Nincs találat erre. LÁSD MINDET Tovább... Reply Cancel reply Delete By Címlap PAGES CIKK Lásd mindet LÁSD MÉG A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHIVE KERESÉS MINDEN CIKK. Nem találtunk semmit erre a keresésre Címlap Sunday Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Saturday Sun Mon Tue Wed Thu Fri Sat January February March April May June July August September October November December Jan Feb Mar Apr May Jun Jul Aug Sep Oct Nov Dec just now 1 minute ago $$1$$ minutes ago 1 hour ago $$1$$ hours ago Yesterday $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago more than 5 weeks ago Followers Follow THIS PREMIUM CONTENT IS LOCKED STEP 1: Share to a social network STEP 2: Click the link on your social network Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy Table of Content