AZ ŐSZ 29 PILLANATA – FELIDÉZZÜK A 29. CAFE BUDAPEST LEGEMLÉKEZETESEBB MOMENTUMAIT

29. alkalommal vártunk benneteket az ősz legszínesebb eseménysorozatára. Az idei egészen biztosan az eddigi legkülönösebb fesztivál volt; az egész világot sújtó járvány a szokásosnál több türelmet és alkalmazkodást kívánt mindannyiunktól. Ugyanakkor boldogan láttuk, hogy a kultúrára vágyókat szinte semmi nem tántoríthatja el, ismét rengetegen töltődtetek fel művészettel, és azt is örömmel tapasztaltuk, hogy a CAFe közönsége fegyelmezetten, egymásra tekintettel élvezi a koncerteket, kiállításokat és egyéb programokat. Lassan, de biztosan elfogadtuk a maszkok látványát – nemcsak a közönség soraiban, hanem a színpadon is, és talán megtanultunk kicsit jobban odafigyelni egymásra. De lássuk csak a CAFe 17 napjának legemlékezetesebb pillanatait!

A Barabási Albert-László és csapata kutatásai alapján megvalósuló, Rejtett mintázatok című kiállításon nemcsak élőben, de online is rácsodálkozhattunk a tudomány és a művészet láthatatlan összefüggéseire. Aki nem tudott vagy nem szeretett volna személyesen ott lenni a fizikus-hálózatkutató tárlatvezetésén, annak egy videó segítségével nyújtottunk bekukkantási lehetőséget a kiállításra, amely – jó hír – egészen január 17-éig látogatható a Ludwig Múzeumban!

Aki pedig még több vizuális ingerre vágyott, nemcsak a Ludwigban, hanem a város több jelentős kiállítóhelyén, de még az utcán járva-kelve is találhatott nézni- és csodálnivalót! A Magyar Nemzeti Galériában Sean Scully, az absztrakció egyik legjelentősebb kortárs képviselőjének munkáit láthattátok (és láthatjátok még január végéig): a kiállítás anyagának érdekessége, hogy az életmű legfontosabb darabjain túl a festőművész legfrissebb alkotásait, a Madonna-képeket is bemutatja; azokat, amelyekkel visszatért a figurális ábrázoláshoz. A Kiscelli Múzeum Határtalan design kiállításán pedig több mint 100 dizájner mutatta be a jelenre reflektáló alkotásait: az izgalmas tárgyak között az újragondolt szájmaszktól a látványos ékszereken át meghökkentő használati tárgyakig minden előfordul. És ha az Erzsébet tér felé vettétek az irányt, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szabadtéri installációját is láthattátok, amely a 125 éve született Moholy-Nagy László egyedülálló életművéből villantott meg egy kicsit a belváros lüktető környezetében.

Több színházi premiert és kortárs zenei bemutatót tartottunk: hazánkban először láthattátok Nick Payne szellemes és mélyen elgondolkodtató darabját Ha van is, én még nem találtam meg címmel, a Katona József Színház produkciójában, az Örkény Színház Kiváló dolgozók című előadásában pedig az intézmény életében először nemcsak színészek, hanem hétköznapi hősök is színpadra léptek, hogy egy megindító dokumentarista előadás keretében segítsenek megismerni a gondoskodó szakmákban dolgozók életét – azoknak az embereknek a sorsát, akik mindennap a mi jólétünkért munkálkodnak.

Folytatódott tavaly indult lakásszínházi sorozatunk, a #kapucsengő is: többek között Ady és Léda emésztő szerelméről és a járványhelyzet okozta magányról is láthattatok egy-egy előadást. Végül, de nem utolsósorban itt volt a világhírű német kollektíva, a Rimini Protokoll is egy felejthetetlen interaktív színházi installációval, amelynek segítségével elmúlásról és magunk után hagyott közös örökségünk kérdéseiről gondolkodhattunk együtt.

A tánc és a cirkuszművészet határán maradandót alkotó Recirquel Solus amor című új, cirque danse produkciójával kápráztatta el a közönséget a Müpában. A látványos előadás lényegében egy „operadíszletbe álmodott légi balett”, amelyben a speciális szövetből készült, hullámzó háttér előtt különleges reptetőtechnikával és a War Horse tervezőcsapata által alkotott jegesmedvebábokkal teremtik meg a csodát. Nagy öröm, hogy a produkció a fesztivál után is műsoron marad, így még pótolhatjátok az élményt, ha eddig nem láttátok! Akárcsak a Gangaray Dance Company a nőket és a női energiát fókuszba állító AGORA-trilógiájának második, Feltámadás címet viselő bemutatóját, amely a Nemzeti Táncszínházban aratott hatalmas sikert.

Oláh Krisztián a kortárs komolyzene és a jazz kapcsolatát értelmezte át a Zeneakadémián a Budapesti Vonósokkal és kvartettjével. A koncert személyes hangvételéhez sokat hozzátett, hogy saját kompozíciói előadását időnként egy-egy történettel szakította meg, így segítve közelebb az alkotásokat a közönséghez. A Jadviga és Psyché című koncerten Weöres Sándor és Závada Pál fiktív nőalakjai adtak egymásnak zenés randevút, a Fischer Annie Night során pedig két nagyon különböző hangulatú helyszínen – az egyik ezek közül a Fischer lakásának berendezett Három holló volt – hallhattátok öt fiatal zeneszerzőnő ősbemutatóit. 

A Fókuszban George Benjamin elnevezésű koncerten a Three Inventions című kompozíció először hangzott el Magyarországon, méghozzá a hazai kortárs zenei élet egyik legjelesebb művésze, Eötvös Péter vezényletével. Aki pedig igazán kíváncsi természetű, benézhetett az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny komponistáinak darabjaiból összeállított koncertekre is, esetleg ellátogathatott a Magyar Zeneművészeti Társaság KOMP néven megújult kortárs zenei válogatásaira is. Utóbbinak minden estéjén más sztárvendéggel beszélgetett Bucz Magor Soma, így alkalmunk nyílt többet megtudni Tóth Árpád karnagy, Göttinger Pál rendező és a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara kortárs muzsikához való viszonyulásáról is.

A vírushelyzet a világzenei színteret is kihívások elé állította, de a Budapest Ritmo szervezői feltalálták magukat, és idén Piknik alcímmel hirdettek szabadtéri koncerteket. Együtt élvezhettük a napsütéses kora őszt és a tüzes vagy épp andalító dallamokat a Hunyadi és a Rákóczi téri piac mellett, valamint a Millenárison felállított színpadoknál, és mulathattunk a Várkonyi Csibészek, Sena Dagadu és bandája vagy épp a Los Orangutanes vérpezsdítő muzsikájára.

A szcéna egyik legfontosabb eseménysorozata, a WOMEX 2015 után második alkalommal volt Budapesten – persze a rendhagyó helyzetre való tekintettel a programok nagyrészt virtuálisan valósultak meg, ám a Budapest Ritmo feat. WOMEX keretében a Müpában azért volt lehetőség arra, hogy a műfaj hazai sztárjait élőben is láthassa a közönség: itt koncertezett például Lajkó Félix, a Babra, a Parno Graszt és az idei WOMEX-életműdíjas, Lakatos Mónika is, aki felejthetetlen hangulatú gálakoncertjén a Muzsikás együttestől vehette át az elismerést.

Felsorolni is nehéz volna, hogy a fentieken kívül is mennyi különleges program valósult meg az idei CAFe Budapesten, és nemcsak előadó- és képzőművészeti eseményeket élhettünk át együtt, hanem komplett fesztiválokat a fesztiválon belül! A kortárs irodalom szerelmesei például a már megszokott őszi Margó Irodalmi Fesztiválon vehettek részt, amelynek során idén hatodik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének, Harag Anitának, az Évszakhoz képest hűvösebb című kötetéért.

És a gyerekeknek sem kellett unatkozniuk, a kisebbeket és nagyobbakat többek között a 3. Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál várta, amelyen idén is csupa olyan gyerekfilmet mutattak be, amely valódi értéket közvetít és szórakoztatva tanít.

Bármilyen nehéz és szorongató napokat is élünk, a CAFe Budapest bőségesen kínált lehetőséget a lazításra azoknak is, akik a zene segítségével szerettek volna távoli tájakra utazni. A fesztivál első napját az INTRO programsorozattal kezdtük a város kedvelt kávézóiban, ahol a hazai könnyűzenei szcéna legjobbjai gondoskodtak arról, hogy jól induljon a nap. De esti elfoglaltság is bőven akadt: az A38-on adott hipnotikus koncertet zenekarával a handpan nemzetközi sztárja, Manu Delago (aki egy szám erejéig a dobok mögé is pattant), és szintén a hajón mutatta be új lemezét a karibi hangulat nagymestere, a Belau együttes. Az Akváriumban többek között a szintén új lemezével érkező Platon Karataev ringatott el minket édes-bús dalokkal, a Downtown Cafe keretében pedig több másik kísérletező banda mellett a METEO Electric Circuit Jazz Orchestra és a Gosheven diktálta az ütemet. A nehezített pálya ellenére nem unatkoztunk tehát idén sem, nem titkolt vágyunk pedig az, hogy jövőre, a 30. CAFe Budapesten már kevésbé extrém körülmények között, de még több extra programmal várjunk benneteket!