Közönségkedvenc darabokkal készülnek

Még ki sem pihentük a VIDOR-t, máris kezdődik az új színházi évad.

Szerencsések vagyunk, hiszen csak a múlt héten lett vége a VIDOR Fesztiválnak, máris kezdődik az új évad, amihez elsősorban jó egészséget és sok sikert, tapsot kívánok

– köszöntötte a nyíregyházi teátrum tagjait dr. Kovács Ferenc a Móricz Zsigmond Színház szerdai évadnyitó társulati ülésén.

A megyeszékhely polgármestere kifejtette: a napokban helyszíni szemlét tartottak az épülő Szindbádban, melynek kivitelezési munkálatai a tervek szerint haladnak. A város kulturális negyedének újabb fontos létesítményét az év végéig szeretnék átadni. Megjegyezte, ezen a nyáron még inkább felértékelődött Rózsakert szerepe, a seregszemle sok programjáról kellett volna lemondanunk, ha tavalyelőtt nem újul meg a szabadtéri színpad.

– Nem tudom, a következő hetekben hogyan fogják megélni a színészkollégáim, hogy maszkban látják majd a közönséget, ahogy azt sem, a nézők mennyire tudnak megfeledkezni az arcukat takaró anyagdarabról. Sajnos, nem ugyanazt az élményt fogják kapni, mint azt korábban megszokhatták, éppen ezért nagyon sok múlik rajtunk, mert ha minőségi előadásokat látnak, néhány perc után megfeledkezhetnek róla – vette át a szót Kirják Róbert.

A Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója elmondta: az Édes Charity dísz­lete már áll, izgatottan várják a szombati premiert. Az előbemutató óriási siker volt a szabadtéri színpadon, így bíznak benne, hogy a nagyszínpad közönsége legalább ennyire szeretni fogja a musicalt.

– Visszatérve a Rózsakertre, óriási segítség volt számunkra az anyagi túlélésben, mert ha nincs a gyönyörű szabadtéri színpad, esélyünk sem lett volna a tavasszal elmaradt előadások pótlására. Összesen tíz ilyen telt házas előadásunk volt, közel 7500 néző látta a Tanár úr, kérem, a 9-től 5-ig, az Úri muri és az Oscar című darabjainkat. Az Édes Charity-t kilencszázan, az Anconai szerelmesek és a Bolha a fülbe című vendégelőadásokat 1800-an tekintették meg, míg a VIDOR Fesztivál ideje alatt 5200 nézőt fogadtunk. Mindemellett a szabadtéri mozi hat vetítése is népszerűnek bizonyult – sorolta Kirják Róbert, aki egy eddig féltve őrzött titokról lebbentette fel a fátylat a társulati ülésen: sikeresen pályáztak egy tévéfilm megvalósítására.

– A mai helyzetben sok minden bizonytalan, de ha minden jól megy, jövő nyáron már forgathatunk.

A következő hónapok az előkészítésről szólnak majd, a filmben elsősorban saját színészeinkre számítunk, és Nyíregyháza több pontján forog majd a kamera.

– Számítottunk rá, hogy a járványhelyzet miatt csökkenni fog az érdeklődés, ennek ellenére az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva a kamarabérleteink eladása 78, a nagyszínpadi 73 százalékon áll, amivel a vidéki színházak között az élvonalban vagyunk. Aggodalomra ad okot azonban a diákbérletek értékesítése. Csak most kezdődött a tanév, de már kaptunk olyan jelzéseket, melyek alapján számottevő visszaesés várható – jegyezte meg az ügyvezető igazgató.

– Két színészt szerződtettünk ebben az évadban, Gulyás Attila a Békéscsabai Jókai Színházból érkezett hozzánk, Ténai Petra pályakezdőként kapott helyet a társulatban. Az idén is népszerű vendégművészek szórakoztatják majd játékukkal a nyíregyházi közönséget, többek között Tóth Angelika, Tenki Dalma, Puskás Peti, Dallos Bogi, Jenővári Miklós és Géczi Zoltán lesznek partnerei színházunk csapatának. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget adjunk fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra. Ebben az évben hét színészhallgató érkezett gyakorlatra: Staub Viktória, Kovács Vecei Fanni, Urbán-Szabó Fanni, Tary Patrícia, Sikó Koppány, Szeri Martin és Tar Dániel.

Ahogy Kirják Róbert arra már utalt, a legtöbb budapesti és vidéki színházhoz hasonlóan a nyíregyházi teátrumban is maszkot kell viselnie majd a közönségnek, a nézőteret pedig az előadások előtt már fél órával megnyitják. A színház ügyvezető igazgatója azzal a gondolattal zárta az évadnyitót, hogy addig, amíg az élet vissza nem tér a rendes kerékvágásba, ugyanúgy kell dolgozniuk, hiszen a közönség szeretete erőt ad valamennyiüknek.

A 2020/2021-es évad bemutatói

– Az elmúlt évhez hasonlóan bemutatókkal kezdjük az évadot. A púpos lovacska már augusztus 29-én debütált a Művész stúdióban, a nagyszínpadon szeptember 5-én az Édes Charity Broadway musical nyitja a sort, a Krúdy kamarában pedig szeptember 12-én Halasi Dániel rendezésében mutatjuk be a Kripli című produkciót, melynek szerzője, Martin McDonagh újra írországi, falusi környezetbe kalauzolja a nézőket. Az első nagyszínpadi gyermekdarab, a Szaffi próbái is elkezdődtek, Jókai Mór kisregénye és Dargay Attila rajzfilmje alapján a mesét Horváth Illés állítja színpadra. Visszatérő vendégként fogadhatunk több olyan alkotót is, akik korábban már sikerrel dolgoztak nálunk, Szőcs Artur a Szentivánéji álom, Olt Tamás az Új stílusgyakorlatok, Szente Vajk a Funny Girls musical, Mészáros Tibor pedig a Napsugár fiúk című vígjáték rendezője lesz. Göttinger Pál a Leenane szépe, a Balfácánt vacsorára!, a Bob herceg és a Tengeren után saját darabját, a Bogáncsvirágot rendezi. Izgalmas vállalkozásra kértük fel Kovács D. Dánielt, aki A rovarok élete című orosz regény és Vidovszky Györgyöt, aki a Csillagszemű juhász című népmese feldolgozását állítja színpadra – ismertette Kirják Róbert.

KM