$type=ticker$label=0$cols=3$va=0$count=99

Életképek – Firkin

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról. Péter János a Firkin vezetője válaszolt kérdéseinkre.

Mivel foglalkozol éppen?

Sok elfoglaltságom van ilyenkor is, az előző év adminisztratív ügyintézéseitől kezdve (adózás, szerzői és kiadói jog) a Firkin új zenei projektjeinek kidolgozásán át, a fiatal zenekarok karrierjének egyengetéséig. Csúszásban vagyok rengeteg munkával, pályázatok írásával és beszámolóival, koncertszervezési feladatok és találkozók egyeztetéseivel.

Mik a szakmai terveid a közeljövőre?

Egyrészt a menedzsment-csapat sűrűsödő feladatainak rendszerezése, a zenekart építő hazai és külföldi partnerek bővítése. Másrészt a zenekar kreatív gondolatainak serkentése a lehető legjobb dalok létrehozásáért. Harmadrészt a technikai beruházások, amelyek mind hangzásban, mind látványban emelik a Firkin színpadi jelenlétét.

Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?

Mivel az egyik legjobb albumunkat hoztuk létre 2018 tavaszán, érdemes lubickolni még a zenében és szövegekben, nem gondolom, hogy máris újabb anyagokkal illene bombázni a közönséget. Ennek ellenére nem ülünk a babérjainkon, természetesen, vannak és készülnek újabb dalok, és amint eljön az idejük, megszületnek a nagyközönség számára is. Szeretném, ha minden egyes zenemegjelenés nem csak zsigeri izgalmat, hanem hosszan tartó örömöt és erőt adna a hallgatójának. 2019-ben lesz a zenekar 10. évfordulós jubileumi turnéja, aminek egyik hangsúlyos része a májusi németországi turné. Ezzel fogjuk lemérni, hogy a többezres német fesztiválközönség hajlandó lesz-e jegyet váltani, és eljönni a Firkin önálló koncertjeire hét német nagyvárosban. Hatalmas kockázatot vállaltunk és drukkolunk, hogy ez a magyar zenekar a németek kedvencévé (is) váljon! Készülünk még itthon egy nagyszabású show-ra, ennek előkészítésében vagyunk éppen, szerintem pár hónap múlva nyilvánosak lesznek a részletek.

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

Rengeteg nemzetközi porondra való zenekar, alkotó és tehetséges szakember került elő az utóbbi években, akik összetevői lehetnek egy működő zeneiparnak. A felismerés megszületett, miszerint nemzetközi vérkeringésben való részvétel nélkül nincs egészséges zeneipar Magyarországon, de az együttműködésben és a minőségben való gondolkodás kultúrája még gyerekcipőben jár, egyelőre a kicsinyes érdekek, a megszokott topológiák és a türelmetlenség húzzák-halasztják a fejlődést.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

Elindult egy együttgondolkodást támogató, átfogó kezdeményezés a zeneiparban, a szakma végre felül akar kerekedni saját megrögzöttségein és megosztottságán, ez jó hír még akkor is, ha nem megy ez egyik napról a másikra. Rengeteg munka, alázat és türelem kell, hogy ne a szélhámosságra hajlamos emberek kerekedjenek fölül. Pozitív élményem az, hogy sok olyan értékes embert ismerek meg, akikkel érdemes együtt dolgozni, és akikkel örömmé válik a szakmai kihívások megoldása.

Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Mivel zenész, menedzser, producer, kiadó vagyok egy személyben, ezért meg lehet élni belőle, de ez nem általános tendencia itthon. Néha jobban megy, néha rosszabbul. Szerencsére a családommal nem a vásárlásban látjuk a jó élet zálogát, ezért – bár minőségi befektetések következményeként - nagyon keveset költünk, viszont boldog életet élünk. Például sokat túrázunk a természetben, és képzeld: se extra túrabakancsom, se túrabotom nincs! :-)

Mennyit keresel egy évben? (csak ha nem sért a kérdés)

Változó, van, amikor milliókat, van, amikor évekig semmit. Már sokan mondták, hogy bolond vagyok, de ha van egy kis pénzem, mindent beruházásra költök. Így fejlődik a zenekarom, sajnos másképp nem megy.

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

Mindháromból, de a legnagyobb arányban a koncertekből lehet keresni.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Van nálunk egy tendencia, hogy ingyen, vagy kevés pénzért elmegy játszani egy zenekar, csak hogy játszhasson. Amennyiben ennek nincs értékteremtő vonzata, akkor ez tönkreteszi a piacot és a zenész megítélését is hosszú távon meghatározza. A kilencvenes évek végén, a teljes jegybevétel mellett még az étel-italfogyasztásból is jutott a zenekaroknak, sőt fix összeget adtak a vendéglátósok egy zenekarnak, mert tudták, hogy ha nullára jönnek ki, akkor is megéri a hallgatóságot odacsábítani. Manapság már a zenekar saját jegybevételének egy jó részét is elkérik. És miért? Mert megtehetik, mert a zenekarok évtizedek alatt egymás alá ígértek, csak hogy hobbiból játszhassanak. Saját magukat értékelték és értékelik le. Így a profi zenészek elindulásának esélye beszűkült, az utánpótlás is csak tehetős családi háttérrel finanszírozható. Egyébként a Firkinnel azért nem klubozunk Magyarországon évek óta (néhány helyszíntől eltekintve), mert a bevételek legvégére került a zenész (míg Amerikában az 50%-os „alcohol-fee” még hozzáadódik a teljes jegybevételhez). Ezt nem tartom etikusnak és finanszírozhatónak. Szerencsére az NKA pályázati rendszere ezen az ügyön lendített valamit, optimistább vagyok a jövőt illetően. De alapvetően a zenészek gondolkodásában, önértékelésében kell változásnak történnie.

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Az előző válaszból is következik, hogy amíg hobbiként tekint a zenélésre a zenész és közönsége (nem tölti zenéléssel és az azt körülölelő rengeteg feladattal a teljes idejét, inkább elmegy dolgozni/pénzt keresni a zenélés mellett), addig nem reménykedhetünk abban, hogy világsztár üti fel a fejét kis hazánkban. Ha ez megváltozik, akkor lesz a zenészből profi gondolkodású sztárjelölt, aki csapattagként képes egy akár többszáz fős háttércsapat munkáját megbecsülni és saját hozzáadott értékével feltenni rá a koronát! És akkor lesz az üzletemberből profi szponzor, akit nem tévesztenek meg a médiahype-ok, illetve akkor lesz politikusból profi törvényalkotó és intézményépítő, aki részt kérhet a sikerből. A legtöbbet a közönség fogja nyerni, mert a legtehetségesebbek kerülnek rivaldafénybe, hiszen a minőség támogatása mindenkinek az érdekévé válik. Persze, kérdés, hogy mit értünk a „világsztár” fogalom alatt? Erről hosszasan tudnék beszélni. Maradjunk annyiban, hogy a világsztársághoz vezető út első lépése egy gondolkodásmód kialakítása, ami pont a „sztárnak lenni” vágy háttérbe sorolásával, és rengeteg alapozó munkával kezdődik. Sok kis befutott „sztáron” keresztül vezet az út egy kialakult szakmai potenciálhoz, amely már professzionális hátteret tud nyújtani egy (vagy több) tehetség világsztárrá avanzsálásához. Egyébként igen, van jónéhány magyar zenész/zenekar, akik máris világsztárok a saját műfajukban, és van tehetség bőven, akikből lehet bármikor. Ehhez viszont kell a hazai - irigység nélküli – háttértámogatás a média, intézmények, szponzorok és a szakma részéről.

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

Nem tudok ilyen általános kérdésről véleményt alkotni, hiszen mindegyik tehetségkutató más-más értéket képvisel, és más a célja. Vannak, amelyek a valódi tehetségre fókuszálnak, vannak, amelyek a médiaipar részei, és vannak, amelyek csak a támogatást költik el. Ha előkerül egy tehetség, drukkolok, hogy megtalálja profi csapattársait, akik bevezetik a zeneiparba. Szükségünk van a valós tehetségekre, de a hétköznapi hősökre is, akik képesek kitörni az ismeretlenségből. Vannak jó példák.

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Nagyon jó zenészek vannak, egyre több komoly és elhivatott tehetséget látok-hallok. Nem aggódom, bízom a mostani fiatal korosztályban! A zenei oktatás intézményrendszere hagyományosan jó, viszont a módszerek, a tartalom és a tanárok megbecsültsége javítandó. Álmom, hogy a klasszikus- és a rockzenei műveltség együtt legyen elsajátítható.

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Mivel a Firkin alapvetően fesztiválzenekar, egyértelműen imádok fesztiválokon játszani! Sok jó ember, életforma, zenei élmény. Mellesleg a zeneipart már a fesztiválok irányítják és határozzák meg, szerte a világon. Magyarországon is ez lesz, de egyelőre néhány menedzsment alakítja még a hazai fesztiválok többségének arculatát. Remélem, ez változni fog, a szervezők bátrabbak, önállóbbak lesznek (persze, ehhez hosszútávú pénzügyi stabilitás kell), következésképp maguk építik majd fel a zenekarokat és ezen keresztül imázsukat, és nem fordítva.

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

Nem nagyon veszek részt benne, úgy látom, egyelőre csak támogatással működik. Néhány elhivatott klubvezető tartja frontot, de a zenészeknek és a közönségnek is változniuk kell. Amíg két-három sör ára a jegy, nem lesz előrelépés.

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

A média. Jelenleg nincs számottevő megjelenési lehetősége egy zenekarnak, se nagynak, se kicsinek, főként ha minőséget hoz létre. Pedig hosszú távon a hiteles előadók a jövedelmezőbbek, hiszen a hallgatóságnak stabil és kreatív kedvencekre van szükségük, bárki bármit is mond ennek ellenkezőjéről. Magyarán: jobb a zenei közérzetnek, ha nem szerencselovagok rántják le a bevételeket a párévenként előkapott sztárocskákkal, hanem többéves távlatban tervezhet egy produkció, stabil alapokra építheti közönségét. A rádiók többségében megkérdőjelezhető minőséget tolnak, a tévék szintúgy. Már sok alacsony igényű „sztárzenekar” születését és bukását éltem meg 24 év alatt. A kereskedelmi tévék reggeli műsorát újra alkalmassá lehetne tenni, az országos és vidéki rádiókat, hogy ne csak egy műfaj, egy kiadó, netán egy érdekkör termékét promózzák. A közönségnek joga van tudni a létrejövő dalokról, ébredjünk-feküdjünk-autózzunk jó zenékre! Tudom, ez naiv hozzáállás, de vannak erre jó példák a környező országokban. Bevallom, rosszul esik, hogy a Firkint világszerte játsszák a rádiók (akár Avicii mellett egy kereskedelmi rádióban), de Magyarországon, saját kedvenc országomban egyik sem. Miért? Persze, az online streamszolgáltatók lassan szétporlasztják a művi népetetőket, ha nem váltanak időben. Erre a tendenciára ugyancsak a Firkint tudom felhozni példaként: a magyar országos rádiók által játszott top 20-ba tartozó zenekarok havi hallgatóinak többsége a Spotify-on nem éri el a mi zenekarunk számait (50.000 hallgató/hó). Ha jól emlékszem, csak két zenekar haladta meg ezt 2018 decemberében. Ennyit a befolyásolásról, és arról, hogy nem a valódi igény mozgatja a rádióinkat! És az a vicces, hogy a szerkesztők többsége jó ember, jó ízléssel, és mégis a többségük kénytelen behódolni a kamuzenéknek és a szakmai tévedéseknek. Minap hallottam egy rotációban játszott „dalt”, amiben a bőgős nem találta el a hangnemet, és ez átment legalább egy rádiós szerkesztőn...
Megoldást erre is lehet találni, erős szabályozással, intézményrendszer és médiakoncepcióval. Nem bánnám, ha bárki alapíthatna egy országos rádiót (persze, ha akarja és van rá pénze), mert szabad frekvenciák sokasága várja a kreatív és hozzáértő embereket, hogy kielégítsék a közönség különböző ízlésű tömegeit a népzenétől, az operán keresztül a rockzenéig. Haha, tudom, naiv vagyok, de optimista legalább! :-)

Köszönjük a beszélgetést.

Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. A cikkek forrását az egyes bejegyzések végén lehet megtalálni.

/fa-tags/ TÁRGYMUTATÓ.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt b32 baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál címlap club70 cosí fan tutte cover cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falstaff fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mesterjátszma mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színlapok szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed
Név

600 kilométer 100 guinness,4,a csemegepultos naplója,242,a gyáva,1,a gyermek és a varázslat,3,a haramiák,32,a hülyéje,21,a kék hajú lány,2,a kéz,48,a kis kéményseprő,2,a köpeny,34,a közös többszörös,34,alapítvány a magyar színházakért,3,alba regia szimfonikus zenekar,7,aldi női futógála,1,állj bele,1,aNNa,29,anyám éhesnek tűnik,3,aradi kamaraszínház,3,aranytíz,4,archívum,3,arden,1,az elvarázsolt disznó,12,az ember tragédiája,1,az öreghíd alatt,60,b32,8,baal,2,babel sound,1,baja,1,balatonboglár,2,balatonfüred,2,balfácánt vacsorára,27,bálna,2,bárka,268,bátorságpróba,6,bencs villa,1,beszélő levelek,4,bisb,1,bivaly-szuflé,54,bob herceg,37,bogáncsvirág,33,bohémélet,61,borral oltó fesztivál,1,börtönrádió,3,bsi,1,budaörs,5,budapest improv show,10,budapest music center,1,budapesti kamaraszínház,1,budapesti vonósok,11,budoár kiállítás,1,busz-színház,11,CAFe Budapest,8,caminus,72,castel felice,43,castel felice vizsga,5,centrál,3,címlap,4,club70,1,cosí fan tutte,47,cover,3,cupido és a halál,30,cv,1,családi játszmák,59,családi ünnep,3,cseh tamás,4,csíkszerda,65,csoportterápia,17,csukás-díj,10,dankó rádió,1,danubia zenekar,6,debrecen,11,debreceni tavaszi fesztivál,1,delila,2,deszka fesztivál,19,dido és aeneas,52,díjak elismerések,1,don juan,3,dráma kortárs színházi találkozó,6,drámaíró verseny,1,due,1,duett,2,dunapart,6,dunaújváros,2,e-színház,32,egri tavaszi fesztivál,1,egy csók és más semmi,1,egy kiállítás rémei,1,éhség,8,élnek mint a disznók,13,előadásszámok,1,email,1,ének a három hollóhoz,2,english,25,erkel színház,65,ernani,4,érzékenyítő fesztivál,1,esztergom,3,eucharisztikus kongresszus,7,europa cantat,7,ezek mennek,16,falstaff,1,fekete-fehér,38,fellegek,14,fesz segélyalap,9,fiatal írók,1,fidelio színházi est,3,finito,16,firkin,264,fishing on orfű,1,fogság,1,francia sanzonest,2,friss hús,2,furnitur,49,füge,124,független előadóművészeti szövetség,9,gianni schicchi,30,gödöllő,1,grecsó,1,grisnik petra,9,gusztinak megjött az esze,1,gyerekstúdió,2,gyilkosok,1,gyógyír északi szélre,85,győr,5,győri tavaszi fesztivál,3,gyulai várszínház,5,hajmeresztő,27,halál hotel,24,halastó,116,hangoló,1,hárman a padon,64,harminchárom változat haydn-koponyára,94,háromszögek,25,hatok csoport,1,hatszín teátrum,73,hazug,1,hét domb fesztivál,2,hetedik alabárdos,1,hetedik mennyország,15,hírek,3,hírszerzők,1,hogy szeret a másik,76,hol,4,hoppart,1,hrabal-vurstli,14,humorfesztivál,6,így tanultam meg vezetni,1,imprójam,1,imprómaraton,3,in medias brass,1,in memoriam cseh tamás,4,interjú,92,irodalom éjszakája,7,jak,2,jászberény,6,jegyek,1,jó kérdés,13,junior príma,4,jurányi,59,k2 színház,2,kalandra fül fesztivál,2,kaposvár,142,katona,76,képek,329,kibelátó,13,kicsi szívem kávéba pottyant,1,kis suttogás,5,kisfaludy színházi fesztivál,2,kisvárda,8,kmtg,1,kolozsvár,33,koma,38,komárom,5,komédium,1,koronavírus,136,kortárs drámafesztivál,15,kórusok éjszakája,63,kőszeg,195,köszönet estéje-estélye,1,kritika,458,kritikusdíj-átadó,15,kuk,3,kultkikötő,10,kultúrfürdő,26,kurátorok,9,lakott sziget,17,láthatatlan állomás,4,latinovits diákszínpad,1,leenane szépe,30,leonardo,1,lev&te,2,limerick-bajnokság,7,líra és epika,38,london,1,love and money,73,love and money vizsga,9,macskadémon,33,madách színház,4,madame poe,7,magdafeszt,6,mágnás miska,13,magvető,4,magyar rádió,17,magyar színház,140,magyar színházi társaság,9,magyar zene háza,2,manhattan short,5,manna,110,manőver,38,margó irodalmi fesztivál,7,más olvasnivaló,3,menház színpad,27,merlin,5,mesterjátszma,1,mikor,3,mindenütt jó,34,mindenütt nő,1,mintaapák,1,miskolc,1,miszépmiszépmiszép,54,mojo,51,momentán,133,monodráma fesztivál,9,móra kiadó,1,most fesztivál,6,motto,3,mozart-kommandó,2,mozgófénykép,44,mozsár műhely,4,mu,5,múzeumok éjszakája,1,művészetek palotája,17,művészetek völgye,30,nagykanizsa,1,naptár,1,nefelé,2,négyhangú opera,50,nemzeti filharmonikusok,7,nemzeti színház,11,nézőművészeti kft,46,nézőpont színház,9,nofilter,4,nyílt nap,4,nyinyernya,30,nyíregyháza,369,nyolc nő,26,óbudai társaskör,28,ómama,2,online fordítónapok,1,operabeavató,237,operaház,80,operajátszóház,21,operamacera,7,operavita,12,operettszínház,35,orlai,601,othello gyulaházán,42,ők,2,ördögkatlan,314,örkény,1,örkény vurstli,5,örömimpró,3,pájinkás jános,1,pannonhalma,2,papp jános,1,párkák,44,patália,2,páternoszter,1,patreon,2,pécs,42,pécsi egyetem,2,pesthidegkúti művészeti fesztivál,1,pesti barokk,84,pesti magyar színiakadémia,16,petőfi irodalmi múzeum,4,pim dia hangoskönyvek,3,pinceszínház,8,placcc,30,pokol,10,portré,1,postart,1,poszt,63,poznan,1,pozsonyi piknik,4,rádió,1,rádiójátékosok,3,radnóti,45,remény,10,rendezők viadala,4,rév fülöp,34,rögvest,24,russian indie film fesztival,1,sakknovella,2,shots festival,1,sinaia,1,sly,55,snowman,6,soharóza,82,sokszemközt,1,somló cirqsz,7,song-óra,1,sopron,1,sorozat a vidéki operajátszásról,4,stockholm,2,susotázs,126,szabadesés,39,szeged,222,székely-könyv,4,szemes fesztivál,2,szénakutyák,1,szent imre,1,szentendrei teátrum,15,szép heléna,21,szerzői munkák,4,szfe,18,színház a város,1,színház tv,58,színházak éjszakája,29,színházi törvény,1,színlapok,67,szívem szeret,4,szkéné,29,szombathely,28,szöveg,4,szputnyik hajózási társaság,25,táblázat,1,tárgymutató,1,tartalom,2,tatabánya,46,telefondoktor,176,temesvár,46,tengeren 2008,104,tengeren 2019,68,térkép,1,terminál workhouse,4,teszt,16,thália,75,the irish coffee,46,thealter,15,tilos rádió,3,tivoli,3,tóbiás és az angyal,30,törőcsik-emlékest,11,trefort színjátszó fesztivál,1,váci dunakanyar színház,4,vágánybenéző,11,van egy határ,28,városmajor,11,vaskakas,5,veled kerek,1,vera,102,vidéki színházak fesztiválja,13,vidor fesztivál,83,vigadó,2,visszaszámláló,1,volt egyszer egy ndk,3,vonalhúzás,34,zalaegerszegi kvártélyház,16,zeneakadémia,1,zichy major,1,zsolnay negyed,3,
ltr
item
GÖTTINGER PÁL: Életképek – Firkin
Életképek – Firkin
GÖTTINGER PÁL
https://www.gottingerpal.com/2019/01/eletkepek-firkin.html
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/2019/01/eletkepek-firkin.html
true
457243742996709958
UTF-8
Ez a vége. Nincs találat erre. LÁSD MINDET Tovább... Reply Cancel reply Delete By Címlap PAGES CIKK Lásd mindet LÁSD MÉG A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHIVE KERESÉS MINDEN CIKK. Nem találtunk semmit erre a keresésre Címlap Sunday Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Saturday Sun Mon Tue Wed Thu Fri Sat January February March April May June July August September October November December Jan Feb Mar Apr May Jun Jul Aug Sep Oct Nov Dec just now 1 minute ago $$1$$ minutes ago 1 hour ago $$1$$ hours ago Yesterday $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago more than 5 weeks ago Followers Follow THIS PREMIUM CONTENT IS LOCKED STEP 1: Share to a social network STEP 2: Click the link on your social network Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy Table of Content