Beszélgetés Tóth Barnabással és Osvárt Andreával az Oscar-esélyes Susotázsról

„Ennyire közel még sosem kerültünk az Oscarhoz”

Az idei zsinórban a negyedik év, amikor egy magyar filmnek drukkolhatunk, hogy nyerje meg az Oscart. A Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs csoda mellett egy rövidfilm is versenyben van még. A Susotázs felkerült a kisfilmek szűkített listájára, a legjobb tíz filmet egybegyűjtő ún. shortlistre, és jövő héten az is kiderül, kap-e Oscar-jelölést a film. Esélyekről, az elkeveredett nevezésről, és az Oscarig vezető útról a kisfilm rendezőjével és színésznőjével beszélgettünk.

Deák Kristóf mesélte, hogy ő kezdettől fogva tudatosan készült az Oscarra, és eleve olyan filmfesztiválokra nevezte a Mindenkit, amelynek megnyerésével kvalifikálhatja a filmjét az Oscarra. Ti is ilyen átgondoltan álltatok neki az Oscar-versenynek?

Tóth Barnabás: A Susotázst 15-20 fesztiválra neveztem a 80-ból, amelynek a fődíja kvalifikál az Oscarra, de mivel ezt saját zsebből finanszíroztam, és egy nevezés kb. 70 dollárba kerül (kb. 20 ezer forint), többre nem volt pénzem. Ezeket a fesztiválokat meg is kell nyerni az Oscar-nevezéshez, és azt általában a művészibb, gondolatébresztő, drámai alkotások szokták, nem olyan csattanóra hegyezett, jópofa filmek, mint a Susotázs. Az Oscarra végül úgy kvalifikáltunk, hogy bekerültünk egy különleges manhattani rövidfilmfesztiválra, amelyik mindössze 9 kisfilmet versenyeztet, de azokat 350 városban vetíti egy héten keresztül világszerte. Többek között Los Angelesben is, és az Oscarra úgy is nevezhetővé válik egy film, ha egy hétig műsorára tűzi egy Los Angeles-i mozi. Az egyik vetítésen ott is voltam.

Kirepültél Los Angelesbe, hogy amerikai moziban láthasd a filmed?

TB: Régóta vágytam Los Angelesbe, és mivel mind a manhattani, mind a pár nappal későbbi, észak-karolinai filmfesztivál állt valamennyit az útiköltségemből, úgy gondoltam, ennél jobb alkalom nem lesz. Él egy színészbarátom Los Angelesben, akivel együtt játszottunk A fiú a vonaton c. filmben, nála laktam. Ő nevezte be a Susotázst az Oscarra, és adta fel postán az Akadémiának, de útközben eltűnt, pedig csak pár sarokkal arrébb kellett volna vinniük… Szerencsére így is elfogadták a nevezést, mert tudtam igazolni fényképpel, hogy feladtuk, és elküldtük még egyszer a winchestert a filmmel.

Milyen volt Los Angelesben nézni a filmedet?

TB: Marha jó. Sok rosszat lehet mondani Amerikáról, de nekem imponál, hogy elismerik a teljesítményt és őszintén tudnak örülni más sikerének. Amerikában számít, hogy mit tettél le az asztalra, és az is, ha értesz a nézők nyelvén. Fontosnak és sikeresnek éreztem magam odakint, különösen Hickoryban, Észak-Karolinában, ahol teltházzal ment a film. A vetítés után sokan gratuláltak.

Itthon nem érzed ezt az elismerést?

TB: Nem akarok panaszkodni, mert a nézők nagyon pozitívan fogadták a filmjeimet, de a filmszakma, a kritikusok, döntőbizottságok és kollégák viszonylagos negligációját nehezen értem meg és dolgozom fel. A Filmalap az elmúlt hét évben egyetlen forgatókönyvemet támogatta, de annak a fejlesztését is leállította az első adandó alkalommal. Nem gondolom, hogy annyival jobb lennék másoknál, de zsánerben, érzelmekben és történetben gondolkozom, és a Filmalap pont ezt a fajta filmkészítést tűzte a zászlajára. Amikor az MMKA-t leváltották – aminél szintén kudarcos voltam tíz évig –, azt hittem, végre lesz itt keresnivalóm, de nem így lett.

Az Oscar-shortlist változtathat ezen?

TB: Öt éve az Újratervezésnek ugyanekkora híre és talán még nagyobb sikere volt, de az sem változtatott alapvetően a helyzeten. Ma már óvatosabb vagyok ezen a téren. Tom Hanks mondta, hogy ha jelölnek Oscarra, akkor egy hétig rólad beszélnek, aztán elfelejtenek. Ha megkapod az Oscart, akkor két hétig beszélnek rólad, aztán elfelejtenek. Folyamatosan jelen kell lenni, különben az eredmények visszaszürkülnek az idő homályába.

Mit jelent számodra az Oscar? Álmodoztál róla, hogy egyszer majd megnyered?

TB: Álmodoztam, de csak úgy, ahogy a BKV Előre átlagos kajakosa álmodozik az olimpiai aranyról. Soha nem éreztem, hogy közel lennék az Oscarhoz, a Susotázs beválogatása is a semmiből jött. Borzasztóan örülnék egy jelölésnek, de kizártnak tartom, hogy megkapjuk a díjat.

Mennyire erős a mezőny?

Osvárt Andrea: Nagyon. Én is jártam kint Los Angelesben, pont akkor, amikor az Akadémia vetítést tartott a szavazóinak, és volt szerencsém moziban látni az összes shortlistes filmet. Mind a tíz teljesen más. Van, ami egy 80 éves leszbikus nőről szól, aki bevallja az ápolónőjének, hogy vannak ilyen jellegű vágyai, csak sose merte kimondani. Van köztük félórás akcióthriller, ami láthatólag nem szenvedett pénzhiányban és fantasztikusan fényképezték. És vannak gyerekekről szóló filmek, egyik durvább, mint a másik. Az egyikben két tízéves gyerek megöl egy csecsemőt, a másikban hatalmi meccseket játszanak egy bányában, és az is halállal végződik. Kicsit rá is játszanak arra, hogy egy gyerekről szóló film jobban megérinti a nézőt, de én bízom abban, hogy az Akadémia már átlát ezen az érzelmi manipuláción.

Tetszett az akadémiai közönségnek a Susotázs?

OA: Jól működött a film, vették a poénokat annak ellenére is, hogy felirattal ment a film. Nehéz a magyar vicceket idegen nyelvre átültetni, de Barna zseniális munkát végzett. A Lehel hűtőgépgyárra utaló szóviccre, az „Eláll öntől a lehel-letem”-re azt találta ki, hogy „You take my bras away”, vagyis a breath mint lélegzet és a bras mint melltartó közti hasonlóságra húzta fel a poént. De rájátszott a pubic és a public szó közti egybetűs különbségre is.

TB: Én öt filmet láttam a tízből, és azok valóban nyomasztóak. De ez nem az európai, hanem a jól megcsinált, feszesre vágott, amerikai nyomasztás, ami megrendít. Ha válogató lennék egy filmfesztiválon, beraknám a Susotázst a legjobb ötbe, hogy színes legyen a felhozatal, de az Oscar-jelölteket nem így választják. A rövidfilmes és az animációs szakma szavaz, kb. 800 ember. Egytől tízig pontozzák a filmeket, és az az öt kap jelölést, amelyiknek a legjobb az átlaga.

Látatlanban is lehet szavazni?

TB: Be kell lépni az online felületre és elindítani a filmet, de valószínűleg nem muszáj végignézni. Biztos van olyan, aki csak utánaolvas a filmeknek, és az alapján szavaz, ezért is nyomtuk meg múlt héten a film promócióját, hogy legyen digitális nyoma a világhálón.

Milyen kampányt tudtatok a film mögé pakolni így hirtelen?

TB: Először is leültem Deák Kristóffal beszélgetni, aki úttörő volt ezen a téren, és gálánsan megosztotta velem a tudását. Elmondta, kit kerüljek, ha megkeres Amerikából, ilyenkor ugyanis elárasztják a postaládát a félautomata üzenetek a sajtósoktól, forgalmazóktól és ügynököktől. Sikerült kiszűrni a megbízhatatlan alakokat, és eladtuk a filmet egy világforgalmazónak, amiből lett egy kis tőkénk, és megrendeltük egy PR-ügynökség szolgáltatásait, akik Angliában és Amerikában építettek imidzset a filmnek. Születtek róla cikkek, interjúk. Lehet, hogy ez mind felesleges volt, mivel az Akadémia tagjai az ízlésük alapján osztályozzák a filmeket, de az biztos, hogy nem árthat a hírverés. Ha valaki nem látta a Susotázst, de olvasott róla három pozitív kritikát, nem fog ellene szavazni, mert látja, hogy ebbe a filmbe fektettek időt, pénzt és energiát, és ezt az amerikaiak értékelik.

Latolgattátok az esélyeket, hogy mi szól a Susotázs jelölése mellett és ellen?

TB: A középmezőnyben lehetünk, vagy pont becsusszanunk, vagy nem. A mi keserédes komédiánk az egyetlen, amin lehet nevetni, és kicsit is pozitív és szívmelengető. Az esélylatolgató oldalak között akad olyan, amelyik a Susotázst hozza ki végső győztesnek, és a legjobb öt között is többen említik. Ellene pedig az szól, hogy nem feszeget aktuális kérdéseket, és nem olyan odabaszós, hogy még napokkal utána is keresi az ember a fejét. Valamint nem állt mögötte hatalmas PR-gépezet.

Hogyan élnétek meg, ha nem kapna jelölést a film?

OA: Nehéz erre őszintén válaszolni, majd aznap kiderül. Az biztos, hogy ennyire közel még sosem kerültem az Oscarhoz, és már az is nagyon jó, hogy idáig eljutottunk.

TB: Én kicsit csalódott lennék, elsősorban amiatt, hogy nem tudnék kimenni a Los Angeles-i gálára. Másrészt viszont volt egy erős sajtóhetünk, a magyar közvélemény értesült arról, hogy az Oscar közelébe került a film. Megnézték több mint 200 ezren, és a világforgalmazó egy-két évig piacon tartja a filmet, szóval akár pénzt is láthatunk belőle. Ez mind a tízes lista hozadéka volt.

Meg tudjátok állni, hogy ne igyatok előre a medve bőrére?

OA: Meg, de nehéz megtalálni az arany középutat, hogy ne éljük bele magunkat túlságosan a jelölésbe, ugyanakkor ne is álljunk hozzá negatívan. Én hiszek abban, hogy működik a vonzás törvénye, vagyis az ember eléri, ha valamit nagyon akar és tud is tenni érte. Innentől kezdve viszont nem rajtunk múlik a dolog, hanem az akadémiai szavazókon.

A Susotázs a felszínen egy vicces történet két szinkrontolmácsról, akik fel akarnak szedni egy nőt egy unalmas hűtőszekrény-konferencián. Ennél eggyel mélyebb szinten miről szól számotokra a film?

OA: Szerintem nem jó szó a felszedés. Én úgy látom, hogy ez a férfi egy pillanatra beleszeret ebbe a nőbe, és a lehetőségbe, amit a fantáziájában megél. Számomra a valóságtól való elrugaszkodásról és a valóságtól kapott pofonról szól a Susotázs. Hogy merjünk álmodozni, de az sem éri meg, ha túl őszinték vagyunk, mert csak baj lesz belőle.

TB: Én arra jöttem rá a Susotázs kapcsán, hogy foglalkoztat a kisemberek sorsa, tragédiája, az esendő, emberi pillanataik. Van egy hasonló filmem, a Kiállítás, ami egy múzeumban dolgozó teremőr néniről szól, aki ugyanúgy közterületen dolgozik, mint egy tolmács, mégsem figyel rá senki. Tetszett a gondolat, hogy azok az emberek is emberek, akiken átnézünk, nekik is vannak félelmeik, vágyaik, csalódásaik.

A szinkrontolmács árnyékembernek nevezi magát a filmben.

TB: Ez a film szakértőjétől, Bozsik Gyöngyvértől jött. Ő mesélte, hogy a tolmácsok gyakran nincsenek rajta a vendéglistán, alig akarják őket beengedni a rendezvényekre. Általában észre sem veszik őket, de nagyon hiányoznának, ha nem lennének ott. Lásd Vida Ildikó egykori NAV-elnök esetét.

OA: Páran a munkahelyi zaklatást is belelátták a sztoriba. Nekem ez soha nem jutott eszembe, mert nem felszedni akar engem ez a fickó, hanem szerelmi vallomást suttog a fülembe. Játéknak indul, de megérinti és szenvedélyes, őszinte monológot mond végül. Ha ez zaklatás, akkor a Rómeó és Júlia is az, hiszen Rómeó úgy ad szerenádot, hogy átmászik a kerítésen, vagyis átlép bizonyos határokat.

TB: Nem kárhoztatom azt, aki zaklatást lát a történetben, mert biztosan tapasztalt ilyet, de ezt én is erős túlzásnak érzem. A Susotázs egy játékos film, amelyben ráadásul pórul járnak a férfiak. Elnézést kérek, ha bárkiben felidéztem valamit vagy megsértettem, de ez egy ártatlan komédia, és érdemes úgy is nézni.

Az Újratervezést másfél millióan nézték meg az interneten. Egy Oscar-jelölés vagy a milliós megtekintés a nagyobb elismerés számodra?

TB: Nem tudnék sorrendet felállítani köztük. Az Oscarban mondjuk az a jó, hogy nem zárja ki a milliós nézettséget. Ráadásul az a titulus, hogy Oscar-jelölt rendező, egy életre rákerül a névjegykártyádra.

Megfejtetted már, hogyan jött össze az Újratervezés másfél millió nézője?

TB: Nem, sőt egyre nagyobb rejtély számomra. Kisebb médiakampánya volt, mint a Susotázsnak, és az Oscar se szerepelt vele egy mondatban. Az biztos, hogy az Újratervezéssel több a személyes kapcsolata az embereknek, hiszen mindenkinek van autója, mindenkinek beleszóltak már a vezetésébe, és mindenki vesztett el közeli hozzátartozót. A Susotázs ezzel szemben egy konferencián játszódik, nem poénokkal indít, és nincs akkora érzelmi katarzisa, picit csavarosabb a történet. Lehet, hogy „az Újratervezés rendezőjének új filmje”-ként kellett volna reklámozni, és akkor még többen megnézik (nevet), de a 200 ezer kattintás is lenyűgöző szám.

Egyszeri csoda volt az a másfél milliós nézettség?

TB: Ha azt nézzük, hogy nulla hírveréssel, csak a Facebooknak és a megosztásoknak köszönhetően érte el a film, akkor igen. Miután lement a fesztiválkör, felraktam az Újratervezést a Facebook-oldalamra, és megnézték 30 ezren, ami már rekord volt az előző kisfilmjeim 2-3 ezres kattintásaihoz képest. Eltelt egy év, és beneveztem még egy fesztiválra, a Car Shortsra, ahol egymillió forintot kap az a film, amelyiket a legtöbben néznek meg a neten. Megosztottam újra, hogy nézzék meg a filmet, hátha megnyerem a fődíjat, és pár nap alatt felrobbant a net. Megosztotta a Szeretlek Magyarország és a Pozitív nap, az emberek pedig folyamatosan továbbküldözgették egymásnak, szájhagyomány útján elterjedt a híre.

Egyszer azt mondtad, hogy még mindig az Újratervezés híréből élsz. Ez mit jelent pontosan?

TB: Most már szerencsére két film híréből élek. A saját szememben sosem voltam egyfilmes rendező, a munkáim közül én Az elmenetelt és a Van egy határt tartom a legjobbnak. A Susotázzsal most a közönség szemében is kétfilmes rendező lettem, más kérdés, hogy ez mit hoz magával. Az Újratervezés után se jött mozifilmes lehetőség. Nem akarok pufogni, de úgy érzem, bizonyítottam már annyit, hogy kapjak egy esélyt a Filmalaptól.

Van benned keserűség emiatt?

TB: Hogyne. Az a legrosszabb, hogy úgy érzem, óriási patronjaim vannak – fiókban. A témája, zsánere, aktualitása és a közönségre tervezett hatása is nagyon erős mindegyiknek.

Boszorkányfilmet és társadalomkritikus zombifilmet is írtál már.

TB: Ezek nagy kedvencek. Aktuális, égető problémákról írtam zsánerbe csomagolt filmeket. Sárközi Andreával olyat is terveztünk, amelyben egy meleg zsidó fiú és egy neonáci testet cserél egy baleset során. De a Filmalap valamilyen indokkal mindig elutasította a forgatókönyveket, pedig nem vagyok makacs, kezelhetetlen rendező, mindig próbálom megérteni és elfogadni a javaslataikat.

Január 22-én jelentik be az Oscar-jelölt rövidfilmeket. Utána hogyan tovább?

TB: Nemrég elkészültem egy egészestés tévéfilmmel, az Akik maradtak-kal, amit előbb fesztiválokra küldünk, majd szeretnénk tévében és moziban is vetíteni. Az Oscar-jelöléstől függetlenül biztosan fogok újra pályázni a Filmalapnál, mert most talán két hétig emlékeznek a nevemre. A boszorkányfilm kapcsán azt mondták, nyitottak a folytatásra, ha átalakítom. Könyves Kálmán idején játszódik, amikor leküldenek egy inspektort egy faluba, ahol nagyon magas a boszorkányperek száma, ő pedig felfedezi, hogy a halálraítélt boszorkányok szerveztek egy női hadsereget, hogy leváltsák a korrupt, feudális férfiuralmat a faluban. Van benne társadalomkritika, van benne #metoo. Ezt csinálnám most meg a legszívesebben.

forrás: http://www.filmtett.ro