NÉGY PREMIERREL KÉSZÜL NYÁRON AZ ORLAI PRODUKCIÓ

Az Orlai Produkciós Irodánál hagyománnyá vált, hogy a nyár folyamán a Belvárosi Színházban és az ország több színházi eseményén is új bemutatókkal lepi meg a közönséget. 2018-ban is hasonlóképp tesz.

Június 21-én a Belvárosi Színházban látható a szikrázó humorú gengszter komédia, a MOJO, Göttinger Pálrendezésében. Majd július 6-án a Szentendrei Teátrumban látható, a 2017-es évad nemzetközi sikerdarabja, a Nóra II. rész, Galgóczy Judit rendezésében. Július 19-én a Kultkikötő ad otthont a Kocsis Gergely rendezte Varsói melódia szabadtéri színházi premierjének, és július 21-én szintén Szentendrén találkozhatnak a nézők a Mi és Ők a beszlámi túszdrámát megidéző történetével Fehér Balázs Benőrendezésében. Az előadások ősztől a Belvárosi Színházban, a Jurányi Inkubátorházban és a Hatszín Teátrumban látogathatók.

Magyarországon 2018. június 21-én látható először Jez Butterworth virtuóz nyelvezetű és kacagtatóan fekete humorú darabja, a MOJO a Belvárosi Színházban Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Schruff Milán, Csőre Gábor, Lestyán Attila/Ötvös András és Hunyadi Máté szereplésével, Göttinger Pál rendezésében. Jez Butterworth darabja 1995-ben debütált a londoni Royal Court színházban, olyan, később Hollywoodban is nagy karriert befutó, hazánkban sem ismeretlen színészekkel a szereposztásban, mint Tom Hollander, Andy Serkis vagy Aidan Gillen, a 2013-as felújításban pedig Ben Whishaw, Brendan Coyle és Ruper Grint játszották a főszerepeket. A kritikusok és a közönség hatalmas felbolydulással és rajongással fogadta az ezzel a darabjával debütáló szerzőt. A lapok az ádázul vicces, elképesztően bizarr történetmesélést magasztalták, és megörökítették, ahogy a premieren a közönség minden egyes tagja érezte, hogy itt valami különleges született.

Július 6-án Lucas Hnath rendkívül szórakoztató, keserédes és hihetetlenül friss darabja, a Nóra 2 tavaly hatalmas kritikai és közönségsikert aratott hazájában, a Broadway valóságos szenzációja volt, és azóta 28 országban vették meg a jogait, és elsők között Magyarországon lesz a bemutatója. Sziporkázó humorral és nagy emberismerettel tárja elénk a színháztörténet egyik legzajosabb ajtócsapásának utóhatásait, amelynél már csak utalásokban fedezhető fel Ibsen korszakalkotó alapműve. Szereplők: Kováts Adél, Csankó Zoltán, Bodnár Erika, László Lili. Rendező: Galgóczy Judit A Belvárosi Színház premierjére augusztus 31-én kerül sor.

Július 19-én a Kultkikötőben látható először Tompos Kátya és Adorjáni Bálint játéka, Leonyid Zorintörténelmi korszakokon és életszakaszokon átívelő klasszikusában, a Varsói melódiában. Az 1968-ban bemutatott előadásban Törőcsik Mari és Sztankay István játszották a főszerepeket, és akkor a mű óriási sikert aratott a nézők körében. A 2018-as előadást Kocsis Gergely rendezi. A Hatszín Teátrum premierjére szeptember 14-én és 15-én kerül sor.

Július 21-én egy megrázó történetet láthatnak a nézők a Szentendrei Teátrumban László Lili és Vilmányi Benett előadásában. Carly Wijs 2014-es drámája, a 2000-es évek egyik legmegrázóbb eseményét, a beszlámi túszdrámát mutatja be két gyermek szemén keresztül, azt, hogy ők miként élték meg a látottakat, tapasztaltakat. Az előadás Fehér Balázs Benő rendezésében ölt testet. A Jurányi Inkubátorház premierjére szeptember 26-án kerül sor.