Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Ördögkatlanos karszalag felerősítése csak védettségi igazolvánnyal!

A KARSZALAGOT CSAK A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY ÉS A HOZZÁ TARTOZÓ SZEMÉLYAZONOSSÁG ELLENŐRZÉSE UTÁN TEHETJÜK FEL - SZEMÉLYESEN AZ ILLETŐ CSUKLÓJÁRA. (AZAZ KARSZALAG TŐLÜNK MÁSHOGY NEM KERÜLHET KI, CSAK CSUKLÓRA LEVEHETETLENÜL RÁERŐSÍTVE. PÁROS BÉRLET ESETÉN IS MINDKÉT EMBERNEK OTT KELL LENNI AZ ÁTVÉTELKOR.) EBBEN NINCS MOZGÁSTERÜNK, NEM MÉRLEGELHETÜNK. A KARSZALAG SÉRTETLENSÉGE IGAZOLJA MAJD A FESZTIVÁL IDEJE ALATT, HOGY AZ ADOTT LÁTOGATÓ ESETÉBEN EZ AZ AZONOSÍTÁS ÉS VÉDETTSÉG-ELLENŐRZÉS MEGTÖRTÉNT. KÖSZÖNJÜK, HOGY EBBEN (A MINDANNYIUNKNAK MACERÁS) ÜGYBEN MEGÉRTŐEN EGYÜTTMŰKÖDTÖK MUNKATÁRSAINKKAL - ESSÜNK TÚL EZEN, ÉS AZTÁN JÖHESSEN VÉGRE A FESZTIVÁL! Forrás: www.ordogkatlan.hu

Fiúk, minden szinten

Cseszd meg, ez kanbuli. Hol vannak a csajok? Nem felháborodni a kritikán, aki megnézi Jez Butterworth: Mojo című gengszter-komédiáját a Belvárosi Színházban, az természetesnek, környezethűnek érzi az indítást. Még reklamálhat is, a szereplők nem a „cseszd meg” változatot, hanem a b-betűst használják, de a történelem hamisítása ragadós, mint a légypapír.

Az előzetes szerint, virtuóz a nyelvezet, ami annyiban igaz, hogy szendvicsmondatokkal etetik a nézőt, két káromkodás között egy érthető gondolat, a karika figyelmeztet: a darab csak 16 éven felülieknek ajánlott, kisiskolások ne jöjjenek, csak a tanító nénik. A darabban kizárólag férfiak lépnek színpadra, s ha már ott vannak, férfiasan beszélnek, férfiasan izzadnak, férfiasan szedik a bogyót, és a testüket is férfiasan mutogatják. A szereplők mintha ezt éreznék, megvan a célközönség, és ha a szerző provokál a mondataival, akkor a színész sem foghatja vissza magát.

Van tehát feldarabolt hulla, vér, okádás, egy kis rasszizmus, de nincs pukizás, nincs pornó, kanbuliban korlátok közé szorul a nemiség. Senki ne szégyenkezzen, a múlt század 50-es éveibe visszavezető a helyszín, London Soho negyedének klubja, itt, akárcsak a rendszerváltás Magyarországában vagy a nemzeti együttműködés rendszerében, területszerzés folyik. Ismerjük a módszereket, nálunk ukrán maffiózók, aztán megválasztott, a nemzet szolgálatára felesküdő képviselők mondták, hogy ami nekik tetszik, az övék. Londonban még kaszaboltak, nálunk robbantgattak, törvényt alkottak, és a szegény (eredeti) tulajdonos máris a darabokban találta magát, vagy létrájától távol, az autó kerekei alatt.

A darabot Londonban 1995-ben mutatták be a Royal Court Színházban, azóta kétszer megfilmesítették. A korabeli sajtó elképedt, hogy a gengszterek háborúját ennyire viccesen lehet ábrázolni. Elsiették a méltatást, ha várnak még 15–20 évet, akkor a magyar fociról, a közpénzek magánzsebbe kerüléséről, a közmunkási életpálya csúcsmodelljéről is írhattak volna bohózatot. Na, de maradjunk a Belvárosi Színházban, a Mojo bemutatóján. Minden azzal kezdődik, hogy a kezdő képbe, a (Ondraschek Péter tervezte) díszletek közé belép az igazgató-producer, Orlai Tibor, és bejelent.

Az embernek Magyarországon összeszorul a gyomra, a torka a bejelentésektől: nemzetvezető testvér, kormányzó, fontos elvtárs, az árhivatal elnöke, a kétharmados pártigazgató szokott bejelenteni: zsidótörvény, megyünk a háborúba, kilépünk a háborúból, drágul a tej, kikiáltjuk, aztán megszüntetjük a köztársaságot, gyengül a forint, migránsok rángatják a kerítést.

Semmi jó sincs ezekben a bejelentésekben, Orlai Tibor sem kacagtat, azt mondja, hogy a darab egyik szereplője megbetegedett, helyettesítésére a rendező, Göttinger Pál ugrik be. A részletekből derül ki, hogy Schrufft Milánt ételmérgezéssel szállították a mentők kórházba, hogy melyikbe, ez rejtély maradt, csak remélni lehet, hogy nem az omladozó, szakemberhiányos, patkánytanyás intézménybe.

Göttinger tehát beugrik, és nem okoz csalódást. A néző nem tudhatja, hogy Sweets szerepében milyen lett volna Schurff, de biztosan nem olyan, mint helyettesítője. Ha a többiek a darab beépített szekrényei, akkor Göttinger a maga a műremek. Késleltetett memóriájú bumburnyák, tortafaló zabagép, mindig a vesztesre fogadó szerencsejátékos. Színpadról rossz embert ritkán lehet szeretni, de érte, miatta még a csapata is rokonszenves.

A fiúkkal sincs semmi baj, Csőre Gábor a buzgómócsing, összeszedi az eldobált holmikat, takarít, italt tölt, hihető beosztottnak és főnöknek is. Lestyán Attila, Nagy Dániel Viktor, Szabó Kimmel Tamás hozza a lazát, a tornából nem felmentett Hunyadi Máté az akrobatikát, de tagadhatatlan, hogy Göttinger teszi a közösbe a legtöbbet. Mindent összevetve, kellemes kikapcsolódás, főként a hölgyeknek Mojozni, bár a cselekmény kissé befejezetlennek látszik. Van bűnügy, ismertek az elkövetők, a számonkérés erőszakos, mégis elképzelhető (a színpadon), hogy a rendőrség nem nyomoz, a hulláktól bűzös kukák nem számítanak bizonyítéknak, és az áldozatok családtagjai kárpótlás helyett tanácsot kapnak: tessék az ügyészséghez fordulni, az majd megvizsgálja.

Na, ez aztán tényleg vicces… ,


Jez Butterworth: MOJO (gengszterkomédia). Fordította: Zöldi Gergely. Szereplők: Sweets -Schruff Milán/ Göttinger Pál; Potts - Szabó Kimmel Tamás; Baby Nagy Dániel Viktor; Skinny –Lestyán Attila; Mickey - Csőre Gábor; Silver Johnny - Hunyadi Máté. Dramaturg: Sediánszky Nóra. Jelmez: Cselényi Nóra. Díszlet: Ondraschek Péter. Grafika: Csáfordi László. Világítási terv: Kehi Richárd. Rendező: Göttinger Pál. Producer: Orlai Tibor.