Káosz a premier előtt: mentő vitte el a magyar színészt

Budapest — Színész helyett a rendező állt be játszani a Belváros Színház legújabb darabja, a Mojó premierjén.

A bűnügyi komédia szerda esti, premier előtti előadásán a színház vezetője, Orlai Tibor (61) állt közönség elé, és tájékoztatta a nagyérdeműt a szerepcseréről, majd elmondta: bizonytalan az egészségi problémákkal küzdő Schruff Milán (35) állapota, ezért kihagyja a fellépést.

– Sajnálatos módon a darab egyik főszereplője, Schruff Milán kedden, a főpróbán rosszul lett, és a mentő vitte el. Ételmérgezést kapott, állapota stabil, de bizonytalan még, visszatér-e a premierre. Helyére a darab rendezője, Göttinger Pál ugrik be – mondta Orlai, akinek nyitását hatalmas tapsvihar követte a nézőtérről.

A váratlan helyzetben azonban a direktor tökéletesen adta Sweet szerepét, és fantasztikusan oldotta meg a furcsa helyzetet. Göttinger Pálnak (35) persze, volt segítsége is, hiszen hiába ő alkotta meg a darabot, a szövegtanulásra már nem volt ideje, így egy, a fülébe helyezett apró fülhallgató segítségével vitte színre a fekete humorral átszőtt, gyakran trágár szöveget.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője olyan profi módon vette át a szerepet, mintha hónapokon át erre a karakterre készült volna, és látszott, minden pillanatát élvezi a karakter megformálásának, és persze, a kék torta negevésének is, amely szerves része a gengszterdrámának.

A szerda esti kényszerhelyzet tegnap estére már megoldódott, csütörtökön ugyanis már a lábadozó Schruff Milán állt fel a színpadra és próbálta el kollégáival a jeleneteket. A színészen ugyan még látszottak a gyomorrontás nyomai, ám a színpad varázsa és az izgalmak teljesen eloszlatták a rossz érzéseket és az émelygést.

– Még nem vagyok száz százalékos, de este már én játszom. Minden rendben ment, de azért be kellett osztanom az energiáimat – mondta a Blikknek Schruff, aki a próba szünetében egy padon ülve, vizet kortyolva próbált túl lenni betegségén.

Előfordult már hasonló

A magyar színháztörténetben nem először fordul elő, hogy betegség vagy baleset miatt a tervezett szereplő nem tudott színpadra állni. Híres beugrás volt például Peller Károlyé, aki a szombathelyi direktor, Jordán Tamás helyett játszott Az én és a kisöcsémben két évvel ezelőtt, hatalmas sikerrel. A Vígszínházban pedig a Pál utcai fiúk musicaljében Vecsei H. Miklós és Wunderlich József is segítségre szorult idén, hiszen mindketten balesetet szenvedtek a próbák alatt.