Tombol a hazudozás! | Ayckbourn: Hogy szeret a másik / Belvárosi

A bemutatót valami könnyű nosztalgikus érzés és illat járja át, Ayckbourn darabja visszavisz a folyamatosan hallgatott táskarádió, a vezetékes telefon és a némi lelkiismeret-furdalással párosuló félrekefélések korába.

A Hogy szeret a másik bevallottan a hetvenes éveket idézi fel a Belvárosi színpadán. A cselekményből takarékosan csak a színház beharangozóját érdemes és illendő idézni „Frank a főnöke Bobnak és Williamnek. Bobnak viszonya van Frank feleségével, és állandó vitái a sajátjával. William felesége viszont ok nélkül gyanakszik, hogy férje megcsalja. A titkos szerelmesek folyamatosan azt hazudják otthon, hogy William házasságának megmentésén dolgoznak.”

No, ebből ennyi is elég, mert ami ezután következik, az Ayckbourn szakmai parádéja. De nem csak az övé. Itt tudniillik egészen sajátos megoldást kapunk, ami megduplázza az élményt. Ugyanis a színen egy térben látjuk a fent említett Frank és Bob lakását. Ám míg ezt hagyományosan úgy szokták megoldani, hogy fények emelik ki, hogy éppen melyik helyszínen vagyunk, itt a két játék és a két lakás (Frankék és Bobék) egymásba épül. A nézőnek kell erősen figyelni, hogy az elkülöníthető, de szinte egybefolyó párbeszédek éppen melyik lakásban hangzanak el.

Ayckbourn ezzel a komédiával alapozta meg igazán színpadi sikerét (eddig már 80 egész estés darabot írt) – és még csak 81 éves, aktív! Ez a színpadi játék a legjobb francia bohózati hagyományokat viszi tovább, és ennek megfelelően természetesen kiindulópontja a megcsalás, kulcsmomentuma a félreértések sorozata. A néző pedig bölcsen mindent tud, de nem kiabál fel a megcsalt (olasz vagy 19. századi viszonylatban: felszarvazott) férjnek, hogy mit nem értett meg.

Anélkül azonban, hogy lelőném a mesteri cselekménybonyolítás fordulatait, az előadásról kellene szólni. Három férj, három feleség, egyikük a „félrelépő”, Fiona, Frank felesége: Ullmann Mónika. Ullmann tüneményesen adja elő a minden házi tudnivalók pontos tudóját, aki mindig megtalálja a férje széjjelhagyott dolgait, remekül főz, igényes, igen választékosan öltözik, és úgy viselkedik, fogadja a kínos helyzeteket – és dumálja ki magát belőlük –, mintha egy Molnár Ferenc-darabból érkezett volna. És ehhez még bájos, sikkes is. Ayckbourn voltaképpen arra nem ad magyarázatot, hogy ez a Pleasantville-ből szakasztott szépség vajon miért lett Frank felesége.

Mert Frank! Jaj. Egy rémség. Viszont Pataki Ferenc óriásit alakít. Már az indító jelenetben elénk állít egy elviselhetetlenül okoskodó, egészségtudatos tökfejet, aki valószínűleg magas pozícióban dolgozik (amire alkalmatlan), valószínűleg fontos döntéseket hoz (amelyek vagy elhibázottak, vagy a kutyát sem érdeklik) és főként egyetlen dolgot tud tálcán kínálni a feleségének: a monumentális ostobaságát, az önhittségét, de főleg a sok-sok pénzét.

Szóval ez a háziasszony-baba Fiona valamilyen céges buli után ágyba keveredik Bobbal (egyik sem lehetett józan…). Még kevésbé érteni, amikor megismerjük az Ötvös András által megformált Bobot. Ez a Bob nem alkoholista, de azért erősen tintázik. Goromba pokróc a feleségével, Terryvel – Grisnik Petra. Féltékeny is rá. Éppen csak azért nem veri, mert kisbabájuk van, és valakinek el kell látni a gyereket. Ötvös halálosan komolyan veszi a saját féltékenységét, és valahogy úgy szeretné Fionát is megtartani, hogy le ne bukjon. Szegény Terry meg szenved. Grisnik remek prosztó a proliasszony öltözékkel, az ábrándos viselkedéssel, az örökké szaladó háztartással – ámbár ők ketten: zsák meg a foltja.

És végül, amikor már mindenki gyanakszik mindenkire, belecsöppen a zilált kapcsolatokba kétszeres vacsoravendégként Bill. Meg Mary, a háttérbe szorított, elnémított, lenézett és egérkének öltöztetett feleség. Bill/Nagy Dániel Viktor egy brit lelkész gőgös önzetlenségével formált – az elmondása szerint senki-és-semmi – Maryből valakit, holott minden gesztusával azt jelzi, hogy Mary megmaradt penészvirágnak. (Lásd még Higgins prof és Eliza Doolittle viszonylatát.) Mindig kell egy darabba valaki, akit jól lehet utálni, itt többen is vannak: ő az egyik…

Mary: Edvi Henrietta. Csúnya dolog, de semmit nem tudtam róla, korábban nem láttam. Itt elnyomott feleségként úgy jelenik meg, sikktelen ruhákban, pocsék színekben, fejébe nyomott rettenetes kalappal, hogy azonnal szánalmat kelt. Hebegő-habogó, a férj által letorkollt megszólalásaival a néző szinte odarohanna, hogy kitépje ebből a rettentően röhejes hazudozásáradatból, de nem lehet. És akkor, egyszer csak megjelenik a Fionától kapott kölcsönruhában, kölcsön magas sarkún billegve-csámpázva – akár egy tündér, aki kilepkéződött a szürke-barna gubóból. És Mary beszél! Folyékonyan, értelmesen! Még botladozik, de nem a férje karjára vetett felöltő többé.

Itt talán félbe is kéne hagyni, mert elég mézet kentünk a madzagra. Lehet jönni mindenkinek, aki rekeszizomra gyúr.

Az egybeolvadó két helyszínt Ondraschek Péter alakította ki, ügyes járások és takarások kombinációjával. Természetesen akármennyire jó Ayckbourn szövege, Zöldi László fordítása, azért Göttinger Pál rendezésével lett ez a játék remek mulatság alaposan végigkergeti a csapatot a történeten. Nem véletlenül említettem korábban is Ullmann Mónika pompás ruháit (nem keveset vonultat fel, ahogy osztályhelyzetéhez illik) – Cselényi Nóra a jelmezekkel teljes jellemeket mutat meg. Ötvös és Grisnik alsó-proli cuccai, Pataki keresett eleganciája is nagyszerű, de Edvi színeváltozása nem felülmúlható.

forrás: https://olvassbele.com/