Minden este más gyilkost lepleznek le

by - 9:33:00

Kritika a Kőszegi Várszínház Hajmeresztő című előadásáról

A HAJMERESZTŐBEN AZ AZ IGAZÁN HAJMERESZTŐ, HOGY MINDENT FELFORGAT, AMIT A SZÍNHÁZBAN JÁTSZOTT KRIMIKRŐL TUDTUNK. 

A német Paul Pörtner 1963-as színdarabjában ugyanis hiába próbálja az ember mindazt a tudást alkalmazni, amit Agatha Christie-től megtanult a műfajról, és hiába gondolja, hogy egy krimi, ha egyszer láttuk, akkor a vége miatt soha többet nem élvezhető már, mert hát nyilván semmi értelme újranézni vagy újraolvasni valamit, ha tudjuk, ki a gyilkos. A Hajmeresztőben ugyanis nincs kimondva, hogy ki a gyilkos. Pontosabban az író nem mondja ki, vagy nem az író mondja ki: a közönség együtt nyomoz a főszereplő rendőrrel, így estéről estére mindenki befolyásolhatja, kit is vigyenek el bilincsben a gyilkosság helyszínéről, Tony Whitcomb fodrászszalonjából.

Mintha az egész darabnak az lenne a legfontosabb célja, hogy a nyitott végkifejleten túl is végig a krimi sajátosságaival játsszon. És Pörtnernek ez nagyon jól is megy. Először is minden egyes szereplőt szinte már komikusan túlzó módon gyanúba kever: először még csak meglepetten pislog az ember, amikor az egyik szereplő mindenki szeme előtt elrejt egy ugyanolyan fodrászollót, amilyen a gyilkos fegyver is, mondván, hogy lehet ilyen béna a szerző, hogy egy ennyire egyértelmű jelet így kitesz a kirakatba. Aztán amikor minden egyes szereplő ugyanilyen feltűnően gyanús lesz – véresnek tűnő kötényben jelenik meg, vagy titokban azt mondja a telefonba, hogy minden el van intézve –, akkor esik le, hogy a legkevésbé sem bénaságról van szó, inkább a krimisablonok ironikus kifordításáról.

Másrészt pedig Pörtner aztán mindezt ugyanolyan ironikusan és hozzáértően a visszájára is fordítja: minden egyes gyanús elemet tisztázni tud. És ezzel úgy játszik a nézők gyanúival, mint kisgyerek a libikókával, ami tulajdonképpen izgalmasabb, mint egyszerűen csak követni a nyomokat, aztán rájönni, hogy nem jöttünk rá semmire. Így nem is csoda, hogy a Hajmeresztő egyike a világon legrégebb óta folyamatosan műsoron lévő, nem zenés előadásoknak, és az sem, hogy a minden évben egy nagyszerű színészgárdával saját bemutatókat létrehozó Kőszegi Várszínház idén ezt a darabot választotta.

Más kérdés, hogy 1963 rég volt, ahogy rég volt a darab magyarországi bemutatója is, 1992-ben a Radnóti Színházban (Görög Lászlóval, Kerekes Évával, Takács Katalinnal, Lengyel Ferenccel, Kern Andrással és Széles Lászlóval). Mást jelentett 1992-ben a színházi interaktivitás, mint ma, amikor a közönségből munkacsoportokat alkotó, improvizációkra és a közönség véleményére, hozzáállására épülő résztvevő színháztól kezdve az apró pincékben a jelenlévőkkel együtt lélegző függetleneken át akár már kőszínházak nagyszínpadain sem ritka, hogy aktívan bevonják a nézőket az előadásba. 

MÁRPEDIG A HAJMERESZTŐ EZEN, MEG A KRIMIELEMEK MESTERI ADAGOLÁSÁN KÍVÜL MÁST NEM TUD, ÍGY MÁRA AZÉRT MÁR ERŐSEN CSÖKKENT A REVELATÍV HATÁSA.

Pedig a Kőszegi Várszínház bemutatóiban az a legjobb, hogy általában nem akarnak megfelelni annak a népszerű, de végtelenül káros tévhitnek, hogy a nyári színházak közönsége csakis szórakozni akar, és ha a nevetés meg a könnyedség mellé kap néhány gondolatot is az életről, akkor majd kéri a panaszkönyvet, meg vissza a jegyárat. A tavalyi bemutató, A talizmán a szórakoztatás mellett arról is szólt, hogyan működnek és hogyan nyomorítanak meg bárkit az előítéletek; tavalyelőtt Goldoni komédiája, a Terecske meg a nevetés mögé épített egy nagyon ismerős, gyűlölködésre és rosszindulatra épülő világot, egyfajta tükörként a nézőknek. 

A Hajmeresztőben viszont nincs semmi ilyesmi; ebben a darabban, ha nagyon keressük, akkor se találni többet, mélyebbet vagy súlyosabbat egy ötletes kriminél. Amelyben egy fodrászüzem fölött lakó, világsztár zongoristát gyilkolnak meg, és mindenki gyanús, aki az adott időpontban a szalonban tartózkodik, mert mindenkinek lenne valamilyen indítéka eltenni láb alól a művésznőt. A sztori tulajdonképpen ennyi; a cselekmény egy kicsit lassan indul be, a motivációk egy kicsit sablonosak, a szereplőkről egy kicsit kevesebbet tudunk meg a kelleténél ahhoz, hogy izgulni tudjunk a sorsukért – Pörtner jobb a műfaji játékban, mint a lélektanban és a dramaturgiában. 

Ez az előadás nem gondolatokban, hanem formában tud több lenni az egyszerű szórakoztató daraboknál – és persze kőszegi szokás szerint a feltétlen igényességben is, ami azért nem túl meglepő a nyaranta itt megforduló színészek névsorát látva. Göttinger Pál pedig remekül vezényli le a formai bravúrt, kettős szerepben: nemcsak olyan értelemben az előadás rendezője, ahogy az a színházban szokás, de a rendőrnyomozót is ő játssza, ő kommunikál a közönséggel, ő kezeli a nézők kérdéseit, megjegyzéseit, és így ő dönt estéről estére az előadás végkimeneteléről is. És ezt egészen kiválóan csinálja: Göttinger úgy tud mindvégig szerepben maradni, hogy egy pillanatig se legyen modoros vagy mesterkélt, szinte minden megszólalása poénos, és a váratlan helyzeteket is jól kezeli.

Rendezőként pedig szintén egyénibbé teszi az előadást néhány olyan geggel, ami a kőszegi próbafolyamat során került bele: a legfeltűnőbbek Kálid Artúr önironikus poénjai, amelyek a bőrszínére utalnak – például amikor azt mondja, a rendőr azért nem érti a viccét, mert az fekete humor –, de a többi kiszólás is jó, mert felszabadult. Ahogy az is jó, hogy az előadás kortalan, kiszakad jó néhány évtizeddel ezelőtti Amerikából, de Göttinger nem erőltet rá semmilyen más korszakot sem, ahogy nem teszik ezt Hatvani Mónika és Szalai József nem kimondottan izgalmas, funkcionális díszletei, sem Cselényi Nóra hasonló jelmezei sem. 

Igaz, a „klasszikus”, a közönség bevonása nélküli első rész ritmusa kicsit döcög;

A LEGVÉGÉN INDUL BE ÚGY IGAZÁN AZ ELŐADÁS, AMIKOR MÁR MINDENKI GYANÚS – VAGY SENKI SEM AZ –, ÉS MÁR NAGYJÁBÓL TUDJUK, MIRE MEGY KI A JÁTÉK.

A beindulást mindig tarkón vágja viszont, hogy Kőszegen musicallé alakították a darabot, és bár az jópofa, ahogyan a legváltozatosabb eszközökről – hajszárítóról, hajkeféről – derül ki, hogy mikrofon, az már kevésbé viszi előre az előadást, hogy a (Grisnik Petrán kívül) nem kimondottan képzett hangú színészek újra meg újra dalra fakadnak. 

És bár minden színész remek, azért azt nehezebb lenyelni, hogy a főszereplő meleg fodrászt a kőszegi virtuális társulat legrégebb óta visszajáró tagja, Epres Attila a színpadi melegábrázolás legrosszabb hagyományait idéző, Oli uras gesztusokkal játssza, még akkor is, ha egyrészt Epres még ezt is képes ízlésesen megvalósítani, másrészt a színész még a túlzó, karikírozott gesztusokat is önazonosnak tudja mutatni. És ez egészen különleges a színész játékában: a legnagyobb hülyeséget is úgy tudja előadni akár az odaégett és kiborított, halászlé-fűszerkeverékkel ízesített gulyásról, hogy az teljesen életszerűnek és átéltnek tűnjön a szájából.

Kálid Artúrban a sokfélesége a feltűnő, ahogyan szerény, a sarokban megbújó kisegérből gátlástalan üzletemberré válik, Grisnik Petrában pedig mindent átható flegmasága, bár mivel a darab nem ágyaz meg neki, nagyjelenetében nem igazán tud mire építeni. Ugyanilyen okból most Ullmann Mónika sem tudja megmutatni, amúgy mennyire tehetséges színész, de a karaktere kleptomániájára épülő poénokból kihozza a maximumot, őzikeszemekkel homályosítva el a gátlástalanságát. Némedi Árpád pedig általában megmarad a buta rendőr sztereotípiájánál, ő akkor igazán emlékezetes, amikor kimutatja a sértettségén, amiért rajta élcelődnek.

A Hajmeresztőben nem az a hajmeresztő, hogy milyen jól fel tud forgatni mindent, amit a nyári színházakról gondolnak sokan, hiába ül be már sok év után ilyen elvárásokkal az ember a Kőszegi Várszínházba. Ez az előadás másért – a közösségi, szokatlan élmény miatt – izgalmas. Mert hogy izgalmas, az eltagadhatatlan tőle.

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed