Instant opera, cirkusz, kötetbemutató: jön a XI. Ördögkatlan

Július utolsó napján indul a 11. Ördögkatlan számtalan programmal, kis ízelítőt tartottak a fesztivál szervezői Pécsen pénteken a kínálatból.

Péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót az Ördögkatlan szervezősége Pécsen a Nappaliban, mert hogy alig pár nap, és kezdődik a 11. fesztivál, mely július 31. és augusztus 4. közt tölti meg élettel a Szársomlyó körzetét. Idén a következő településeken zajlik majd a móka: Nagyharsány, Kisharsány, Beremend, Villánykövesd, Vylyan Terasz, Szársomlyói Szoborpark és a Mokos Pince Palkonya szélén.

Idén a díszvendégek Snétberger Ferenc, a Magvető Kiadó, a Sztalker Csoport és a k2 Színház.

Bérczes László főszervező indításként elmondta, nagyságrendileg 200 millió forintos összegből állt össze az idei fesztivál, ennek nagyobb része állami támogatás, pályázati pénz és a társasági adókedvezmény (taó), de ezen felül jegybevételek és egyéb források is rendelkezésre álltak. Hozzátette, tavaly végeztek egy reprezentatív felmérést, amiből kiderült, a fesztivál ideje alatt a térségben körülbelül 300 millió forintot költenek a látogatók, amik jó része a helyi gazdaságot segíti.

A látogatószámra kitérve a főszervező pontos létszámot nem tudott mondani, de szerinte az előző évekből kiindulva idén is több tízezer ezer ember fordulhat meg az öt nap alatt az Ördögkatlanon.

Göttinger Pál rendező, a fesztivál honlapjának kezelője a Sorszámgép applikációról ejtett egy-két szót: idén iOS-ra és Android-rendszerre fejlesztették ki az applikációt, amivel előzetesen már össze lehet állítani 10 előadást, amire az ember el szeretne jutni (mert hogy többen szertnének színházba menni, mint amennyi hely van). A rendszer pedig automatikusan sorsolja a sorszámokat (meghatározott keretek közt), amiket aztán csak át kell venni az infópultokban. A kiosztható sorszámok felét ugyanakkor továbbra is ezeknél a pultoknál fogják osztani (vagyis marad a sorbanállás is), a másik felét pedig a Sorszámgép szabályozza.

A szevezők annyit kértek, hogy akinek van sorszáma, de végül mégsem menne el az adott előadásra, az legyen kedves a sorszámát leadni az infópultokban, hogy más hozzájuthasson a lehetőséghez.

Ifjabb Vidnyánszky Attila a Sztalker Csoportról beszélt, akik Faulkner Míg fekszem kiterítve című művéből készítettek előadást, amiben Törőcsik Mari is segítségükre volt. A színész-rendező elmondta, többször meg akarták alakítani a csoportot, de valami mindig közbeszólt (legtöbbször az, hogy a résztvevők más színházaknál játszanak), végül Törőcsik Mari és az Ördögkatlan segítségével alakultak meg.

Benkó Bence, a k2 Színház rendezője saját Katlan-darabjukat említette (a társulat az előző négy évben a Katlan-falvak helyi történelméből dolgozta fel az 1945-50 közti éveket), A baranyai gyöngyösbokréta idén Baranya megyére fog koncentrálni és 1948-ban játszódik majd. Szöveg még nincs, de szerdán már premier - tette hozzá. Borsányi Dániel, a csapat egyik színésze erre válaszul elmondta, a helyiek vendégszeretete miatt már nagyon otthon érzik magukat, ami feledteti, hogy meglehetősen gyorsan kell majd megtanulniuk az előadás szövegét. A darabot ősztől a MU Színházban játsszák majd Budapesten.

Benkó Bence még kitért A nagyharsányi menyasszony című kötetre is, mely az előző négy év Katlanon készült k2-es darabokat fogja össze, és a fesztivál támogatásával valósult meg a Katlan alatt lehet majd belőle vásárolni is jelképes összegért.

Göttinger Pál rendező a kisharsányi Kovács Udvarházban működő minifesztiválról, a Caminusról beszélt, ahol színházi előadásokon (Pesti Magyar Színiakadémia és még sokan mások) túl beszélgetések, instant opera és egyéb más érdekességek is lesznek. A kisharsányi templomban komolyzenei és kamarakoncertek várhatóak, az udvarban pedig Elek Ányosék szervezkednek, idén Rejtő Jenő lesz a téma, szóval légiósoktól kocsmai verekedés-imitáción át sok minden várható tőlük - tette hozzá. (Kisharsányban a tornateremben mások mellett a szentesi drámatagozatosok és az FAQ Társulat is fellép, a focipályán pedig egy belga cirkusz bűvöli el a látogatókat.)

Kiss Mónika, a fesztivál másik főszervezője a tavalyi Cseh Tamás - Leonard Cohen emlékestről készült koncertfilmet ajánlotta, amin fellépett Beck Boróka is, akinek idén lesz az első saját koncertje a Katlanban.

Bérczes László zárszóként elmondta, akik nélkül igazán nem lehetne a fesztivál, azok a résztvevő falvak polgármesterei és a helyi mozgató erők, nekik nagy köszönet jár mindenképp.