MOSTANTÓL CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL LEHET SZÍNHÁZBA MENNI
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 2-i jogszabálytisztázó tájékoztatása és a Főpolgármesteri Hivatal állásfoglalása alapján a színházlátogatás véde…
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 2-i jogszabálytisztázó tájékoztatása és a Főpolgármesteri Hivatal állásfoglalása alapján a színházlátogatás véde…
A mai társulati üléssel hivatalosan is elindult a Szegedi Nemzeti Színház 2021/2022-es évada. A színfalak mögött és a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyáron is in…
Egy júliusi kormányrendelet még úgy határozott, hogy korlátozások nélkül lehet színházba menni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 2-i jogszabálytis…
Koós Kata Az operatagozat turbóra kapcsol, a drámatagozat sűrű és nehéz évad elé néz – derült ki a Szegedi Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén. Barnák Lá…
Elindult a színházi szezon, a Pinceszínház is megkezdi működését, mindjárt szeptember elsején az új direktor, Sztarenki Pál igazgatásával. Közben egy másik szí…
Rekordszámú, összesen tizennyolc bemutatóval készül az új évadra a Szegedi Nemzeti Színház. Először szeptember 10-én gördül fel függöny, ekkor Orwell 1984 című…
Az Alapítvány a Magyar Színházakért, az eSzínház működtetője 2021. szeptember 17-e és 26-a között magyarországi és határon túli magyar színházak, független tár…
Hiányzott már egy kis színház? Napokon belül indul az évad a Szegedi Nemzeti Színház ban, viszont ha már Te sem bírod ki szeptember 10-ig, egy kis színházélmény…
<b> Puccini négyfelvonásos, szenvedéllyel fűtött, tragédiába torkolló operájának bemutatóját október 22-én tartják a Szegedi Nemzeti Színházban.</b> – A Bohémélet egy h…
2021. szeptember 12-én 19 órakor a B32-ben látható Stefan Zweig utolsó művéből, a Sakknovellából Légrádi Gergely által írt színpadi adaptáció, a Fekete-fehér. …
<b> Régóta tartó folyamat ünnepi kicsúcsosodása volt ez, nem pedig véletlen, hirtelen baleset – mondja Bérczes László a guruló metálturulba torkolló idei augusztus…