MIT CSINÁL A FILMRENDEZŐ, HA ÉPP NEM TÁMOGATJA A FILMALAP
<b> Semmit, vagy épp sok mindent. Ami Tóth Barnabást illeti: rövidfilmet készít, akár saját pénzből is, színészkedik s tanít a Momentán Társulatban, és továbbra is…
<b> Semmit, vagy épp sok mindent. Ami Tóth Barnabást illeti: rövidfilmet készít, akár saját pénzből is, színészkedik s tanít a Momentán Társulatban, és továbbra is…
Kortárs magyar regényből írt színdarabot előadatni merészségre vall, illetve azt is mutatja, hogy az adott színház ez esetben nem kifejezetten bevétel-centrik…
zenés filmszatíra, 16 perc Szereplők: Bezerédi Zoltán, Gyabronka József, Friedenthal Zoltán, Vasvári Emese és sokan mások Rendező: Szirmai Márton, Operatőr, konz…
<b> Az ünnepvárás időszakában is szép számmal válogathatunk a színvonalas produkciók közül. Adunk néhány tippet, hova érdemes ellátogatni decemberben.</b> My fair lady …
<b> Pest ’80</b> szerző: Pál Zsófia A Belvárosi Színház idei első bemutatójában a nyolcvanas évek Pestje elevenedik meg. Igazi időutazás ez, amely során elgondolkodtat…
<b> A második életmű. Székely Gábor és a színházcsinálás iskolája</b> <b> A kötet nem idolt igyekszik faragni, hanem az idővel és alkalommal a saját szilárd emberi–alkotói–…
Szenkovits Péter írása <b> <b> Kifújja, máskor meg kiöklendezi magából a lét sűrítményt (állagát nem könnyű definiálni, hiszen amorf) Gerlóczy Márton író (1981) és Öt…
Jonathan Dove már az Elvarázsolt disznó c. művével bizonyította a "közösségi opera" létjogosultságát. A Halastó után most a Csíkszerda Kórus veselk…
Az év utolsó napjáig elkíséri nézőit a Szegedi Nemzeti Színház. Vendégprodukciókkal és fergeteges óévbúcsúztató esttel készülnek decemberben. Szegeden az elmú…
Gerlóczy Mártont kérdeztük új regénye, az Elvonókúra kapcsán. Szóba került még többek között 21 évesen írt sikerkönyve, az Igazolt hiányzás, illetve a Götting…
Belépő c. műsor - 2016. nov. 18. A te böngésződben nem indul el a lejátszó - kattints inkább ide.
Közösségi opera, improvizációs kórus – csupa formabontó elképzelés a mai zenei életben. A Csíkszerda , amely napjaink egyik legfontosabb és legizgalmasabb ama…
A te böngésződben valamiért nem meg a lejátszó. Kattints inkább ide.