A Kláris újság a Pesti barokkról
Jelentősen át kellett dolgozniuk Dés Mihály 588 oldalas regényét (Pesti barokk, Magvető, 2013) ahhoz, hogy kétrészes (kesernyés) vígjáték születhessen belőle.…
Jelentősen át kellett dolgozniuk Dés Mihály 588 oldalas regényét (Pesti barokk, Magvető, 2013) ahhoz, hogy kétrészes (kesernyés) vígjáték születhessen belőle.…
Az Orlai Produkció elcsábult Dés Mihály Pesti barokk című, 2013-ban megjelent regényének színrevitelére. Dés Mihály műfordító, író, Dés László zenész bátyja, …
Pesti barokk a Belvárosiban Dés Mihály 2013-ban megjelent regénye, a Pesti barokk igencsak nagy port kavart az irodalmi körökben. Ugyan lehet vitatkozni a mű …
Harminc évvel ezelőttre, a ’80-as éve idejére, amikor még “diktatúra” volt, avagy már az se igazán. Három évtizeddel korábbra, amikor burjánzani kezdett bennü…
Dés Mihály író, szerkesztő, publicista, tolmács, műfordító, kritikus, színész. A legvadabb Rákosi-időben, 1950-ben született Budapesten. Anyja, apja a marxist…
<b> Dés Mihály könyvéből készült előadás a Belvárosi Színházban</b> Makrai Sonja A korai nyolcvanas évek vidám-melankolikus fővárosi világa elevenedik meg Dés Mihály k…
Horváth Kálmán Két ember nézi egymást. Unoka és nagymama, búcsúznak egymástól. Öregasszonynak maszkírozva kórházi ágyon fekszik Kern András, tőle köszön el Sz…
2 nemzetközi produkció is gazdagítja az e havi ajánlónkat, az egyik az időről, a másik a halálról szól, emellett Ötvös András egyszemélyes henteses remeklését…
Már a kezdő zene megszólalásakor nosztalgikus hangulatba kerülünk, Katona Klári Gömbölyű Dala szól. Aztán megjelenik Szabó Kimmel Tamás (Koszta János), a forg…
Dés Mihály Pesti barokk című regényéből készült előadást mutat be pénteken a Belvárosi Színházban az Orlai Produkciós Iroda. Az 1980-as évek Budapestjén játsz…
<b> Most pénteken mutatják be a Belvárosi Színházban a Pesti barokk c. darabot. Az előadásban három karaktert is játszó Bánfalvi Eszterrel beszélgettünk a ’80-as é…
<b> Nem kell sokáig várnia rá, hogy ez megtörténjen. A színművész Szabó Kimmel Tamás oldalán lép színpadra az Orlai Produkciós Iroda legújabb előadásának főszerepé…
<b> ,,A besúgóvilág nekem hál’ istennek nem volt meg, de sok minden ismerősnek hat”</b><b> <b> Az Orlai Produkciós Iroda október 7-én mutatja be a Dés Mihály regényéből készül…
Játékunk nyertesei az Orlai Produkciós Iroda Pesti barokk című előadásának október 5-ei főpróbáját nézhetik meg a Belvárosi Színházban. A 7óra7 játékában most…
A Pesti barokk című előadás Dés Mihály azonos című regényéből készült, és Kern András írta színpadra. Megkérdeztük, mi fogta meg a könyvben és mit játszik a d…